Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lecserélték Magyarország alkotmányát

Hétfő délután elfogadta az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét. A kormánypártok által beterjesztett javaslatot 262 igen szavazattal, 44 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett fogadták el. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson. A szocialisták illegitimnek tartják a törvényt, az LMP szerint felszámolja az alkotmányosságot.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Alkotmányon már csak az ima segíthet

    A Duna-parton háromszáz ember közös imával segítette a képviselőket, hogy az elméjük megvilágosodjon és a legjobb döntést hozzák.

  • Példát vehetnek a "liberálisok" a tarsolylemezes Papp Lajos professzorról. Kiderült ugyanis, hogy az imádkozós demonstráción mindenki azért fohászkodott, amiért akart: bár a tákolmányt mind elutasítják, aki akart, a visszavonásáért, aki akart, azért imádkozott, hogy az utolsó pillanatban valahogyan javuljon meg a szöveg. Munkatársunk látott egy embert, aki muzulmán stílusban, térdelve-hajlongva imádkozott a Ház felé fordulva.

     
  • A levezető elnök felszólította a frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a határozatképességet, következnek az interpellációk. Elsőként a jobbikos Hegedűs Tamás beszél a devizahitelesek válságáról, amit szerinte elsőként kellett volna orvosolnia a kormánynak, de azért örül, hogy egy év után kerítettek rá időt. Meggyőződése szerint ugyanakkor ha a tervek az ismertetettek szerint alakulnak, azok csak részmegoldást jelentenek. A tervek szerint rögzítenék a hitelek devizaárfolyamát, ugyanakkor az árfolyamkülönbözet a tőketartozást növelné, azaz, nem megoldaná, csak elodázná az árfolyamromlásból fakadó pluszterhek kifizetését. Hegedűs szerint a veszteségből származó terheket is meg kéne osztani, nagy részét az állami költségvetésnek és a bankszektornak kéne viselniük.

  • Decivilizációs korszakba léptünk és a visszalépésnek az alkotmány a legjobb támasza - mondta az MSZP-s részországgyűlésen Fleck Zoltán politológus.

    IV0C2445
  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár válaszol. Megérti a türelmetlenséget, mert százezer családnak jelent nehézséget a devizahitel, de nem érti a javaslatokat. "Hogyan tudná a kormány befolyásolni a svájci frank árfolyamát?" - kérdezte. Ugyan az adósságcsökkentéssel és az átlátható költségvetési politikával igyekszik erősíteni a forintot, de a svájci frank árfolyama az euróhoz viszonyított, azt pedig nem tudja befolyásolni a kormány. Az államnak pedig nincs pénze, az adófizetők befizetéséből gazdálkodik, ezért szerinte hiba lenne azoknak a pénzét felajánlani a hitelek visszafizetésére, akik nem vettek fel hitelt. Az is kiderült a válaszból, hogy természetesen erről a helyzetről is a szocialisták tehetnek, de a hitelfelvevőknek és a bankoknak is van felelősségük. A minisztérium arányos tehermegosztáson dolgozik, tehát az állam, a bankok és a hitelesek között dobnák szét a terheket.

    Hegedűs nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • Ma sem változtatunk hagyományainkon, a kormánypárti alákérdezéseknek nem adunk teret.

  • Pósán elégedett volt az alákérdésre adott válasszal, így máris továbbléphetünk az elempés Szilágyi László interpellációjára, aki Molnár Lajos reformjaihoz hasonlítja a gyógyszerkassza átalakítását. "Úgy látszik, a pénzügyminisztérium jobban ért a szakpolitikákhoz, mint a szaktárca" - kezdte felszólalását, szerinte ugyanis így történhetett, hogy a pénzügyesek egyszerűen megvágták a gyógyszerkasszát. De bajnak nevezte azt is, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a lejárt szabadalmú, olcsó generikus gyógyszerek felhasználása. Szilágyi szerint nem látszik, milyen módszerrel próbálja csökkenteni a gyógyszerkassza kiadásait a kormány. A hatósági árat rossz ötletnek tartja, ahogy a gyógyszergyártókra kivetett rabatot is, mert mindkettő elriaszthatja a gyógyszergyártókat Magyarországról. Kérdés az is, hogy a gyógyszerkasszán megtakarított pénzt visszaforgatják-e a gyógyellátásba. Két Molnár Lajos posztert a kezében tartva azzal példálózott, hogy Molnár minisztersége idején 60 milliárddal akarta megvágni a gyógyszerkasszát, most 120 milliárdot tervez spórolni a kormány.

  • A jövő legnagyobb feladata az, hogy hogyan tudjuk leváltani az alkotmányt - mondta Fleck politológus az MSZP rendezvényén.

    Fotó: Nagy Attila
    Fotó: Nagy Attila
  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt. Számokkal támad vissza, 2010-ben 360 milliárd forint volt a gyógyszerkassza, arányaiban több mint 31 százalék, miközben az OECD átlag kevesebb, mint 18 százalék. Más arányszámokkal is bizonyította, hogy Magyarország sokat költ gyógyszerekre. Szerinte is hiba, hogy generikus gyógyszerek helyett szabadalommal védett termékeket árulnak elsősorban. Azt is sajátosnak nevezte, hogy sokat költünk gyógyszerre, de keveset betegségmegelőzésre. Ezért a kormány egyrészt beindította a generikumprogramot. Elmagyarázta azt is, milyen az eredményalapú támogatás - ez a gyógyszerek klínikai hatásvizsgálatán alapulna, hatásfokuknak megfelelően támogatnának a gyógyszereket. Hatósági árakat pedig nem akarnak bevezetni.

    Szilágyi nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

  • Bödecs Barna - akiről valamiért mindig a Kretén magazin I. évfolyam harmadik száma, a legendás Hipnokretén jut eszünkbe - arról kérdezi a kormányt, hogy nem akarna-e 617 millárd forintot szétszórni az országban, ha már két nagy autógyárnak 16,7 milliárd forintot adtak. a 617 milliárd forintra abból következtetett, hogy az Audinak és a General Motorsnak adott támogatást elosztotta az új munkahelyek számával, majd felszorozta a tervezett százezer munkahellyel. Bödecs szerint autógyárakat támogatni amúgy is butaság, mert az autóipar válságban van, aztán majd bezárják a magyarországi gyárakat, így a támogatás kidobott pénz. Szemére vetette a Fidesznek, hogy míg a Hankook beruházását bírálták, most egy "kísértetiesen hasonló beruházást" sikertörténetnek állít be.

  • A kormány nevében válaszoló Cséfalvay szerint "nemcsak hamis és demagóg, de egyenesen ellent is mond a magyar gazdaság érdekeinek", ha szembeállítják egymással a hazai és a nemzetközi vállalkozásokat. Mint mondta, az Audi és a General Motors beruházása a közvetlen munkahelyeken túl legalább 17 500 beszállítói munkahelyet is teremthet. Ezután a Széchenyi tervről, a kisadók megszüntetéséről és a vállalkozások öröklésének megkönnyítéséről beszél. "Ami ennél is fontosabb, nem szocialista osztogatásokkal támogatjuk a gazdaságot" - mondta, hozzátéve, hogy osztogatással még sohasem sikerült fellendíteni a gazdaságot. Egymillió új munkahelyet pedig nem lehet csak a kisvállalkozások támogatásával megteremteni, mondta. A két autógyár támogatásának mérlege pedig szerinte erősen plusszos.

    Bödecs nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • A nap utolsó interpellálója, a jobbikos Farkas Gergely felszólalása előtt Schmitt Pál köztársasági elnök is megérkezett a terembe. Farkas arról kérdezi a nemzetierőforrás-minisztert, hogy elkezdődött-e az ifjúsági törvény megalkotása. Azért interpellál, mert Réthelyi miniszter egy bizottsági meghallgatáson nem válaszolt neki, tudtuk meg felszólalása első percében. Aztán arról beszélt, hogy a kormány nem törődik a fiatalokkal, akik közül egyre többen gondolkodnak külföldi munkavállalásban. "Hiányzik egy hosszú távra szóló, alapvetéseket meghatározó ifjúsági törvény" - mondta, bár a javaslat már háromszor is formát öltött, de egyszer sem fogadták el. Kérte a két kormánypárti ifjúsági szervezet, a Fidelitas és az IKSZ vezetőit, hogy képviseljék a parlamentben is az ifjúság érdekeit.

    Fotók: Huszti István
    Fotók: Huszti István
  • Halász János erőforrás-államtitkár elmúltnyolcévezéssel kezdte Farkasnak adott válaszát. Mint kiderül, egyetért a jobbikos képviselővel abban, hogy az ifjúság fontos, ezért is vezették be például a családi adókedvezményt, amitől a családalapítás támogatását remélik. Az örökbefogadás folyamatának felgyorsítását is az ifjúság érdekében tett lépésnek értékeli. A West Balkánban történtek után is az ifjúság érdekében szigorítottak a szabályokon. De a kormány helyzete nehéz, mert az elmúltnyolcév, mondta.

    Farkas nem fogadta el a választ, mert Halász nem válaszolt a kérdésére, vagyis hogy lesz-e ifjúsági törvény. A kormánytöbbséget ez se hatotta meg, elfogadták a választ.

  • Magyarország örökké szabad - így kezdődik az alkotmány, amit közfelkiáltással fogadnak majd el a öt órakor a Kossuth téren a Magyarok Világszövetségének rendezvényén. Ami a Szent Korona Országa földjén, földje alatt és földje felett van, a Szent Korona örök és elidegeníthetetlen alkotórésze, amelyet csak a Szent Korona másik alkotóeleme, a Szent Korona tagjai birtokolhatnak, áll továbbá a szövegben, ami éppen egy kártyalapon fér el.

  • Két részes lesz az alaptörvény-javaslat záróvitája, a második részben a Nemzeti Hitvallást módosító javaslatokat vitatják meg. Ezután szavaznak a módosítókról, majd magáról az új alkotmányról.

  • "Ezt csak most látom, de szakadok. Elég erősnek tartom, hogy a parlamentben a Mizuból idéznek, ugyanakkor természetesen nagyon örülök is ennek" - reagált az ülésnap legmeglepőbb fordulatára a Quartnak Fluor Tomi. "Ha már politikusok idézik, akkor elsőre inkább az LMP-re tippeltem volna, az egy ilyen lazább, fiatalosabb pártnak tűnik, de így, hogy egy KDNP-s képviselő mondja, ez így még keményebb" - mondta Tamás.

  • A Jobbik európai parlamenti képviselője élt a lehetőséggel, hogy az alkotmány vitájában ő is felszólalhat. A szívének kedves alkotmányos passzusok felolvasásával kezdte. Ezek azok, amik arról szólnak, hogy a spekuláció helyett a munkán lesz a hangsúly, és hogy megőrzik, illetve visszaszerzik a nemzeti vagyont. Tetszik neki, hogy megpróbálják visszaszerezni az offshore-vagyont. Szerinte ez az, amire a magyar nemzet vágyott, hogy "felemeljük a fejünket és visszavegyük a hazánkat". "Az a baj, hogy én nem a most megszavazásra kerülő alkotmányból idéztem, hanem a vidék alkotmányából, a vidékfejlesztési stratégiából" - adott magyarázatot arra, hogy miért csengtek ismeretlenül a dícsért passzusok. "Miért ez a kétféle hang, a nemzeti önrendelkezés követeléséé, illetve az igazodásé, ami a hitvalláson kívül az egész alaptörvényt jellemzi" - mondta. Hiányolta, hogy az új alkotmányban nincs szó elszámoltatásról, kifogásolta, hogy a kormány nemmel szavazott a magyar föld elidegenítését tiltó passzusra - amely amúgy szemben állt volna uniós alapszerződésünkkel. Gyarmatosítókról beszél, meg arról, hogy a kormánypártok nem szavazták meg "az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének támogatását". "Miért nem arról szól ez az alaptörvény, hogy Magyarország a magyaroké" - kérdezte. Reményét fejezte ki, hogy a sarkalatos törvények kidolgozásakor "a kurucosabb hang fog győzedelmeskedni" a kormánypártokban.

  • Morvai szerint a magyarok többsége túl kevésnek tartja az új alkotmányban elérteket, miközben külföldön "sikítanak a nemzeti hitvallásunktól". Szerinte nem kéne meghátrálni, nem kéne engedményeket tenni a "Cohn-Benditeknek, Heller Ágneseknek", mert "csak a méltóságunkat veszíthetjük". Újra beszélt a szemkilövésekről is, majd arra bíztatta a képviselőket, hogy beszélgessenek többet a kisemberekkel.

    18
  • A rendes felszólalások sorát is a Jobbik, közülük is Balczó Zoltán kezdi. Mint mondta, nem lesz logikus a felszólalása, mert az ajánlási pontok sorrendjében fog beszélni. Kifogásolja, hogy míg az eredeti javaslatban az szerepelt, hogy polgármesterré csak magyar állampolgár választható, most ezt a kitételt kiveszik - ez amúgy összhangban van az uniós joggal és a jelenlegi szabályozással. Balczó attól tart, hogy "egy fegyelmezett külföldi kolónia" akár külföldit is polgármesterré választhat. A javaslatról külön szavazást kérnek.

  • Balczó második kifogása, hogy az alkotmánytervezet szerint ha az önkormányzat képtelen rendeletet alkotni, azt helyette a megyei kormányhivatal is megteheti. Szerinte ez abszurd, ha egy önkormányzat nem tud rendeletet alkotni, akkor fel kell oszlatni. Kifogásolta azt is, hogy a külföldi vállalatok adókedvezményeket kapnak, mert így nem járulnak hozzá a közterhekhez. Azt is mondta, hogy az alkotmány nem teremti meg a történelmi alkotmányból fakadó nemzeti önrendelkezést, mert az európai jog elsőbbségét is elismeri. "Nem tudunk udvarias tartózkodással szavazni, erre az alkotmányra csak nemet tudunk mondani" - zárta felszólalását.

    21
  • Balczó után párttársa, Gaudi-Nagy Tamás szólalt fel. Felidézte a szentkoronások déli imáját, akik azt kérdezik, "miért maradt ki az elkötelezettség az igazságtétel mellett". Hiányolja "az elsíbolt állami vagyon visszaszerzésének követelményét" is. Szerinte sem lehet önrendelkezésről beszélni az új alkotmány alapján. Szerette volna, ha a kormánypártok elfogadták volna a Jobbik javaslatait, mondta.

  • Gaudi-Nagy után párttársa, Dúró Dóra következett, aki a volt kommunista rendszer funkcionáriusait szeretné kitiltani a közéletből. Szerinte ennek is az alkotmányban lenne a helye. Ezt nagyon hosszasan fejtegette.

    22
  • Az Alkotmány utca végében gyülekeznek azok - a meghívó szerint 35 évesnél fiatalabb - tiltakozók, akik annyira abszurdnak találják az új alkotmányt, hogy hajlandók egy paragrafusjelet felfaló Pac-Man részeivé válni. Ehhez naracssárga fejlkendőt kapnak a szevezőktől, majd, ahogy előrehalad a szavazás a Parlamentben, Pac-Man alakba állnak, hogy egy, a helyszínen felállított daruról lefotózzák őket. Egyelőre tokkal-vonóval kevesebben vannak száznál, egy szervező a daruról megafonon instruálja őket.

  • Megint jobbikos vált jobbikost, Dúró után Szilágyi György beszél ugyanarról, amiről az előtte szóló.

    23
  • Újabb jobbikos, most Nyikos László beszél, de már nem arról, hogy tiltsák ki a kommunista funkcionáriusokat a közéletből. Ő azt kifogásolja, hogy egy utolsó pillanatban benyújtott módosító miatt megint lesznek olyan területek, amelyek kívül esnek a költségvetésen, ez pedig megnehezíti az ország gazdálkodásának áttekintését. Nyikos kifogásolta továbbá, hogy kifelejtették az alaptörvényből a zárszámadás fogalmát. Megjegyezte továbbá, hogy a bruttó hazai termék helyett a teljes nemzeti termék fogalmát vezették be az alkotmányban, ez szerinte értelmetlen, hiszen a GDP teljesen bejáratott és közismert kifejezés, az új, pontatlan megfogalmazás zavarokat okozhat. Megjegyezte azt is, hogy az alkotmány elfeledkezik az Állami Számvevőszék alelnökéről, aki ezek szerint 2012. január 1-én megszűnik létezni. Az sem tetszik neki, hogy mindent sarkalatos törvénybe foglalnak.

    24
  • Az első nem jobbikos hozzászóló a fideszes Turi-Kovács Béla, aki sajnálja, hogy még senki sem méltatta ma az ajánlás 7. pontját, amely alkotmányos garanciát adna az egészséges élelemhez és vízhez jutást. Turi-Kovács meggyőződése szerint az alkotmánytervezet a magyar föld védelmében elmegy addig, ameddig a nemzetközi szerződések alapján elmehet. Úgy véli, hogy az alaptörvény tartalmazza mindazokat az eszközöket, amelyek a magyar föld megvédéséhez szükségesek. Ő támogatni tudja a javaslatot.

    26
  • Olyan kevés önkéntes jelentkezett Pac-Man-alkotórésznek, hogy a szervezők újratervezték és egy méterrel csökkentették a kör alakú lény sugarát - jelentette riporterünk. A helyszínen gyerekek is jelentkeztek paragrafuslény- és Pac-Man-elemnek, de nagyrészt egyetemista korúak viselik a kiosztott naracssárga fejkendőket. Ezzel fogják kirajzolni a Fideszt jelképező, a törvényességet felfaló Pac-Man-alakot. Az akciót, amikor a játékhős megmozdul és bekapja a paragrafust, eredetileg az alkotmány zárószavazásának végére tervezték. Most viszont azt jelentették be a szervezők, hogy a nem akarnak visszaélni a résztvevők idejével, így ha a szavazás nem kezdődik el háromkor a Házban, ők azért megtartják a performance-ot. Várakozás közben a Kosuuth rádió parlamenti közvetítése szól.

    Fotó: Kollányi Péter
    Fotó: Kollányi Péter
  • Nem bábszínház, MSZP részországgyűlés

    Az MSZP az Országház helyett a Szikrában tartott parlamenti vitanapot az Alkotmányról.

  • Újra a Jobbiknál, pontosabban Novák Elődnél van a szó, akit meglepte, hogy "a múlt heti hazaárulás után" a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke szólal fel. Hazaárulásként arra gondol, hogy a kormánypártok nem támogatták a Jobbik az uniós szerződéssel ellentétes alkotmánymódosítását. Ezt két perces viszontválaszban mondta el, a két perc lejárta után Kövér házelnök kikapcsolta mikrofonját, majd, immár rendes hozzászólásra újra megadta Nováknak a szót. A jobbikos képviselő ekkor arról beszélt, hogy ők a politikusbűnözés felszámolásán is dolgoznak, ezért lett volna fontos az összeférhetetlenségi szabályok alkotmányos rendezésére is. Fontosnak tartja a képviselői mentelmi jog megszüntetését is. Koherenciazavarra hivatkozik, mert az alkotmány szerint a törvény előtt mindenki egyenlő, pedig szerinte a képviselők mentelmi joguk miatt egyenlőbbek. Szerinte leadott szavazataik miatt is felelősségre lehetne vonni a politikusokat.

  • Novák színjátéknak nevezte az MSZP kivonulását, mert a szocialisták alkotmányjavaslata "majdnem ugyanaz" mint a Fideszé. Személyre szabott alkotmányról beszélt annak apropóján, hogy a Legfőbb Ügyészt egy, a záróvita előtt benyújtott módosító indítvánnyal mentesítenék az új nyugdíjszabályok alól - a javaslat szerint a Kúriává átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Legfőbb Ügyész a régi szabályok szerint, 70 éves koráig szolgálhatna. Csapongó hozzászólásában nemzetárulónak nevezte Orbánt a román uniós csatlakozás támogatása miatt és ő is kifogásolta, hogy külföldiek is lehetnek polgármesterek. "Adjon az Isten szebb jövőt" - búcsúzott. Kövér László köszönetet mondott mindazoknak, akik higgadtan hallgatták végig Novák felszólalását.