Fantáziavilág és félelem a cigánygyilkosságok perén
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
A nyomozás során tett vallomásainak gyakorlatilag minden érdemi részét visszavonta a cigánygyilkosságok ügyének egyik legfontosabb tanúja, F.-né Ny. Éva, K. Árpád elsőrendű vádlott szeretője, a Perényi 1 szórakozóhely üzletvezetője, ahol mind a négy vádlott dolgozott.
Ny. Éva végig megtörten, zavartan beszélt, egyszer a szeme is könnybe lábadt és nem tudta folytati a vallomást, ekkor rövid szünetet kellett elrendelni. Azt mondta, a vallomások idején egy fantáziavilágban élt, és mindazok a gyilkosságokkal kapcsolatos tények és érzések, amiket elmondott a rendőrségnek, ennek a fantáziavilágnak a részei. A nyomozás során összesen tizenhat vallomást tett, nyolc hónap alatt.
Összemosódtak a fejében a dolgok
A bíróság előtt Ny. Éva most azt mondta, anyagi és egyéb gondjai miatt súlyos pszichés problémai voltak már azelőtt is, hogy elfogták volna a vádlottakat 2009 augusztusában. Mikor a rendőrök elmondták neki, mivel vádolják őket, a benne lévő félelem, harag és a pszichés zavarok miatt egy valótlan kép állt össze a fejében, és utólag máshogy értékelt történteket, “összemosódtak a dolgok a fejében”. Gyógyszeres kezelés alatt is állt, de a gyógyszereit nem szedte rendesen. Most viszont azt mondta a bíróság előtt, már tiszta a tudata, és azt gondolja, a vádlottak nem követték el a bűncselekményeket. Miszori László bíró figyelmezette a hamis tanúzás következményeire.
Korábbi vallomásaiban a nyomozati anyag szerint többek között azt mondta, “Árpi többször is bántalmazott. Azt mondták, erről az esetről nem beszélhetek senkinek, mert ha igen, ki fogják tépni a nyelvemet. Nap mint nap az ujjukat a fejemhez tartották, szimbolizálva, hogy így fognak pisztolyt tartani a fejemhez. Árpi több alkalommal kijelentette, hogy az életem csak addig fog tartani, amíg az övé, ne izguljak, megvan az emberem, de az nem ő, mert ő szeret engem.”
Úgy van, ahogy ő mondja
A tárgyalási nap legjellemzőbb jelenete az volt, amikor K. Árpád reagált a bántalmazással kapcsolatos vallomásra. Egy korábbi veszekedés volt a téma, mely egy autóban történt, és amelynek során Ny. Éva szerint K. beleverte a fejét a kormánykerékbe. Az elsőrendű vádlott azt mondta, ilyen nem történt, csak sima veszekedés volt, ahol ráadásul a nő volt az agresszívabb, mire Ny. Éva azt mondta, úgy van, ahogy K. mondja. A bíró visszakérdezésére aztán mégis elismerte, beleverték a fejét a kerékbe, de “nem tudta, hogy ez bántalmazásnak számít”.
Miszori László bíró kérdésére, hogy a vallomások óta történt-e valami, ami befolyásolta őt, Ny. Éva némi hallgatás után azt válaszolta, bizonyos újságcikkekben üzenetet vélt felfedezni. Az üzenet szerinte az volt, hogy el kell mondania az igazságot a fiúk ügyében.
A megbízhatatlan DJ-k
A tárgyalási napon ugyanakkor előkerült egy olyan részlet is, amiről eddig szó sem volt, pedig rendkívül fontos lehet az ügyben. A vádiratban az szerepel, hogy a Perényi 1 szórakozóhely zárva volt április 22-én, a tiszalöki gyilkosság előestéjén, a vádlottak pedig már kora este elindultak a gyilkosság helyszínére. Ezt mondta vallomásában Cs. István negyedrendű vádlott is.
Ny. Éva most azonban arról beszélt, lett volna egy buli, de este kiderült, a meghívott DJ-k nem hirdették azt meg, és nem is lehetett elérni őket, így végül elmaradt. Aznap szerinte K. Árpád vezette az üzletet, bár ő maga is ott volt kora este, amikor már látszott, elmarad a buli, de megbeszélték, kilencig várnak, hátha feltűnnek a szerinte megbízhatatlan DJ-k. A mostani vallomás szerint K. Árpád mellett K. István is ott volt akkor, nem mehettek tehát kora este Tiszalökre.
A történettel kapcsolatban komoly kétségek merülnek fel. Egyrészt eddig ez fel sem merült, Ny. Éva szerint azért, mert soha nem kérdezték. A szórakozóhely kimutatásaiban semmi nyoma, hogy aznap este ott dolgoztak volna. Ny. Éva arra sem tudott egyértelmű választ adni, hogy ha kiderült, nem lesz buli, miért maradtak mégis ott, és a program elmaradásának körülményei is zavarosak. Cs. István (aki eddig is teljesen ellenkező történetet adott elő, mint a többiek, és terhelő vallomást tett rájuk és magára) a vallomásra reagálva elmondta, mindez nem igaz, és zárva volt aznap a klub.
Nyolc hónapig etette a hatóságokat?
Miszori László a tárgyalás előrehaladtával egyre ingerültebb lett. "Éva, tegyük helyre most már az egészet. Úgy néz ki, semmit nem tart fenn a vallomásából. Nyolc hónapon keresztül etette a hatóságokat a fantáziáival?” - kérdezte, mire Ny. azt mondta, ő is szeretné, ha tisztába kerülnének a dolgok. "Miért kellett az összes fiút belekevernie?" - kérdezte a bíró. "Mert azt mondták, tőlük kell félnem."
A nap legfurcsábbb jelenete az egyik szünet után következett, amikor Cs. István megkérdezte Miszori László tanácsvezető bírót, miért mondta neki a folyosón, “el fog süllyedni”. Miszori elismerte, hogy ezt mondta, szerinte ez arra vonatkozott, hogy ha nem él azzal a lehetőséggel, hogy hozzászóljon a többi vádlott és a tanú által mondottak rá vonatkozó részéhez, és elfogadja azokat, azzal elismeri, hogy ezek úgy történtek, ahogy ők mondják.
Nem voltunk ilyen jóban
Cs. és Ny. később is összecsaptak, Cs. elismételte, amit már korábban is mondott, vagyis, hogy a nő elmondta neki, fél K. Árpádtól és beszélt a kapcsolatukról is. Ny. szerint ilyen nem történt, “nem voltunk ilyen jóban”, mondta, és hitetlenkedve nevetett. Cs. fenntartotta, ez így történt.
A tárgyalás végére Ny. Éva nemcsak a nyomozás során tett, hanem a keddi vallomásával is ellentmondásba került. Azt mondta, 2009 augusztusában beszélgettek a Perényi 1-ben a gyilkosságsorozat miatt kitűzött százmillió forintos nyomravezetői díjról - szerinte általánosságban. Tegnap ugyanakkor még azt állította, a vádlottak elfogásáig nem is hallott az ügyről, mert nem olvas híreket, nem néz tévét.
Ny. Éva vallomásának nem sikerült a végére jutni, júliusban ismét bíróság elé kell állnia tanúként.
A cigánygyilkosságokról szóló összes cikkünket, köztük az eddigi tárgyalási napok beszámolóit és az elkövetők profiljait itt olvashatja.