Hol dohányozhatnak tovább a dohányosok?
További Belföld cikkek
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
Négy hét alkotmányozás után, húsvét miatt kedden visszaáll a normális ügymenet a parlamentben. Bár az újonnan elfogadott alaptörvény harmincnál is több helyen hivatkozik még nem létező sarkalatos törvényekre, a jövő héten nem lesz nagy a tempó, pár nemzetközi egyezményt leszámítva csak két lényegibb törvényjavaslat és egy vitanap szerepel a napirenden, ez utóbbit az elempés Vágó Gábor kezdeményezte, témája a lakáshitelesek válsága, illetve az erre adható rövid és hosszú távú megoldások.
A napirendi javaslat szerint a vitában a kormány és az ellenzék is 130-130 percig beszélhet majd, a négy független képviselő például összesen két percig. A vitanapot kezdeményező LMP-nek 30 perc jutott.
A vitanap szerdán lesz, kedden a szokásos hétfői menetrend szerint délután egykor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a nap. Téma lesz bőven, meg lennénk lepve, ha Gyöngyöspata neve nem hangozna el. Ezt követően interpellációk következnek, elsőként Szekeres Imre nevezi nevén a Széll Kálmán tervet, mondván, "mi ez, ha nem megszorítás?" A jobbikos Bertha Szilvia azt feltételezi, hogy a kormány gyógyszerészeket tervez kirúgni.
Két kormánypárti öninterpelláció témája lesz az útépítés, a fideszes Szólláth Tibor Zoltán a 3323-as számú útszakasz felújításáról, a kereszténydemokrata Habis László az Egert az M3-assal összekötő útról kérdezi a minden bizonnyal kielégítő választ adó fejlesztési minisztert.
Az elempés Karácsony Gergely offshore-lovagozásra készül, a szocialista Varga László a Széll Kálmán terv angol és magyar verzióinak különbségéről kérdez, míg párttársa, Horváth András Tibor viccelni próbál, "lemondott a kormány? Sajnos csak a rokkantnyugdíjasokról...?" című örökbecsűjével.
A szokásos cirkusz végeztével kezdődhet a tényleges munka, a képviselők előbb partnerségre lépnek Kirgizisztánnal, kihirdetik a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló európai megállapodás negyedik, ötödik és hatodik módosítását, egy rakat távközlési egyezmény jegyzőkönyvét, illetve az Egyesült Államokkal a légimarsallok alkalmazásáról kötött megállapodást.
Nyolcadik napirendi pontként elfogadják a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását. Teljes mértékben tilos lesz a dohányzás a közoktatási intézményekben, gyermekvédelmi és egészségügyi intézményekben, kivéve a pszichiátriai osztályokat. Nem lesz viszont teljes mértékben tilos a dohányzás a szálláshelyeken, legalábbis a törvény megadja a lehetőségét zárt légterű dohányzóhely kijelölésére, amennyiben külön helyiségben van, és biztosított a megfelelő légcseréje. A vendéglátóhelyek pedig akár közvetlenül a bejáratuknál is kijelölhetnek dohányzóhelyet, amennyiben másként nem tudják megoldani a dolgot.
Kedden zárásként lefolytatják a nyugdíjreform-törvény módosításáról szóló, sürgősséggel tárgyalt javaslat általános vitáját, hétfőn a részletes vitáját. A javaslat azt szabályozza, hogyan kell elszámolnia a nyugdíjpénztáraknak az állami rendszerbe visszalépők reálhozamát.