Nem a ruha teszi

Az „egyenruhás bűnözés” kifejezés kitalálójának üdvözletét küldi a Demokrácia és Dilemma Intézet. A „cigánybűnözés” szót használókkal szemben ez az ellenpont nevetségessé teszi a rasszizmust, és az egész gárdistás világot remekül kifigurázza.

Ugyanakkor az új kifejezéshez kötődő törvényt már problémásabbnak látjuk. Ugyanaz a baj vele, mint az összes gyűlöletet büntető törvénnyel: meggyőződésünk szerint ugyanis nehezen bizonyítható, hogy valaki „kihívóan közösségellenes”, illetve hogy „riadalmat kelt”. Ezek nehezen definiálható fogalmak, érzéseket emelnek objektív kategóriákká. Ezért most már három év börtön is járhat, vagyis komoly a tét.

Mocskos szájú drukkerek

Aki volt már magyar bajnoki focimeccsen, az tudja, hogy minden héten szól ott a „siófoki, kispesti, újpesti, diósgyőri stb. cigányok, basszátok az anyátok” rigmus. Három évre leültetni a kiabáló több tucat ultrát nagyon erős túlzás lenne, még akkor is, ha nyilvánvalóan sokak fülét sérti, és valóban nagyon ízléstelen a tévéközvetítésekbe is rendre behallatszó skandálás. Nem kívánjuk a mocskos szájú drukkerek lecsukását, bár meggyőződésünk, hogy a jogállamiság ezt most megkövetelné, hiszen például ez a rigmus egyszerre tűnik kihívóan közösségellenesnek és csoportosan üvöltve riadalmat keltőnek. De az sem volna normális, ha egy törvényt csak akkor alkalmaznának, ha politikai vetülete is van.

Azt is el tudjuk képzelni, hogy a magukat a heteroszexuálisok szószólójának tekintő emberek jelentik majd fel a mostani törvény alapján a meleg büszkeség menetének tagjait.

Hogy az utóbbi példa nem erőltetett, azt bizonyítja, hogy a közösség tagja elleni erőszak váddal az utóbbi években a legkeményebb büntetéseket cigányok kapták, holott a törvényt éppen a kisebbségek védelme érdekében hozták.

Macska és egér

Ahogy a Magyar Gárda betiltását kijátszotta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, úgy folytatódhat tovább a macska-egér harc a mostani törvényi szigorítás után is. Az egyenruhában vonulók válthatnak fejpántra, karszalagra, kokárdára vagy akár a már bejáratott fehér cipőfűzőre is. Ahol tiltva van a Heil Hitler köszöntés, ott is kitalálták már, hogy akkor írjanak helyette 88-at. A hülyeséget betiltani nem lehet, az búvópatakként felüti fejét.

Majd nem rendfenntartónak nevezik magukat a falvakban vonulók, hanem mondjuk Hazafias Sétaklubnak, és máris lehet utána vitatkozni a bíróságon, hogy a név vagy a szándék-e a fontosabb. Majd nem rendet mennek fenntartani, hanem azt mondják, hogy kutatják a helyiek életmódját, vagy éppen tüntetnek a „Fehér Karácsonyért”. Eddig sem kaptak el senkit a különböző formációkban járőröző radikális csapatok, egyetlen szerepük az ijesztgetés és a demonstráció volt. Ha nagyon akarják, és elég csalafinták, ezt akár folytathatják is, érzésünk szerint.

A Véderő tagjainak elvitele nagypénteken Gyöngyöspatáról jogi szempontból szintén nagyon furcsa megoldás volt. A rendőrök arra hivatkozva vitték el – még a mostani törvény meghozatala előtt – a véderősöket saját telkükről, hogy terepszínű a ruhájuk, és ez garázdaságnak számít. Nyilvánvaló, hogy a felfokozott helyzetben (aznap volt a világraszóló figyelmet kiváltó buszos menekítési akció) a hatóság vagy talán maga a kormány úgy érezte, hogy lépnie kell. Ez a lépés azonban a legkevésbé sem tűnik jogszerűnek, hiszen aligha lehet ép ésszel garázdaságnak tartani azt, hogy valaki a saját telkén hülye ruhát visel, esetleg katonásdit játszik.

Kétségtelen, hogy a riadalomkeltést tiltó törvény megalkotásakor vagy a véderősök elvitelekor a pokolba vezető út jószándékkal volt kikövezve. Ezek a válaszok ugyanakkor nem segítenek abban, hogy hosszabb távon konszolidálódjon a helyzet.

Egy érdekes párhuzam

Hasonló logika ez, mint amit válságadóknál láttunk. Nyilvánvalóan a jogbiztonság ellen való volt visszamenően adóztatni. A 2010-es év egészére ősszel kivetett adó ellentmond a józan észnek és a jogbiztonságnak. Ezt kimondta egyébként az Alkotmánybíróság is, amikor első körben elkaszálta a magas végkielégítéseket öt évre hátrafelé megadóztató törvényt. Épp e miatt a határozat miatt kellett a válságadók beszedése érdekében korlátozni a testület jogkörét.

A válságadók kivetésekor is azt érezte a kormány, hogy szükség van rájuk, mert vészhelyzet van, nincs más megoldás. Akkor pénz kellett, most a vérontással is fenyegető hisztériát, meg a világraszóló botrányt kellett megfékezni.

Az ilyen tűzoltó reakciók néha talán elkerülhetetlenek, néha talán indokolhatóak, néha akár be is jöhetnek. De rendszeres használatuk erősen csökkenti a kiszámíthatóságot, vagyis a konszolidáció lehetőségét. Az állandó improvizációs kényszer tette egyszerre komikussá és riasztóvá a Gyurcsány-kormányok teljesítményét is, amikor például a választások kedvéért adót csökkentettek, utána viszont adót emeltek. A kiszámíthatatlan vagy nehezen betartható törvények erodálják a jogállamiságot.

Ráadásul a szerencsétlen improvizációk, szabálygyengítő válságmegoldások kiszámíthatatlan módon ütnek vissza. Ahol a rendszerszerűség sérül, ott váratlan pontokon omolhat be a tákolmány, amiből újabb furcsa toldozgatás következhet. Talán a mostani helyzetet sem erőltetett kísérlet összefüggésbe hozni a korábbi hasonló lépéssel.

Kínos

Ugyanis a magyar kormány úgy tartja, hogy emberjogi vonalon azért érhette ennyi támadás az utóbbi hónapokban – leginkább a médiatörvény miatt –, mert a nyugat-európai multik és kormányok így álltak bosszút a válságadókért. Ezt a magyarázatot intézetünk munkatársai már miniszterektől, államtitkároktól és meghatározó kormánypárti képviselőktől is többször hallották. Talán túlzás, hogy ez lett volna az Orbán-kormányt ért erős támadások egyetlen oka, de azért valami valóságalapja lehet a vélekedésnek. Az pedig tény, hogy ezt a kormánypárti politikusok így élték meg, vagyis döntéseikkor ez a vélekedésük befolyásolta őket.

Amikor a világot bejárták a nagypénteki buszos menekítés képei, akkor a kormány újabb, a januárihoz hasonló hevességű, kínos támadássorozattól tartott. És ez is vezethetett ahhoz, hogy a véderősöket mondvacsinált indokkal elvigyék. Így születik az egyik jogilag vitatható lépésből a másik, még akkor is, ha nincs tartalmi összefüggés közöttük. Aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók, szól a mondás.

Nyilván nehéz ilyen helyzetben lépni, a bonyolult és pattanásig feszült helyzetben alig lehet ügyesnek és okosnak lenni. Hiszen valóban abszurd, hogy magukat csendőröknek, gárdistáknak, polgárőröknek, betyároknak stb.-nek nevező alakok csoportosan ijesztgessenek embereket az utcán. Amíg viszont lesz elég érdeklődő ezekre az akciókra, és amíg ezekkel szavazatokat lehet szerezni, addig a jelenség nem fog elmúlni, legfeljebb a bíróságok és a rendőrök kerülnek egyre több zavarba ejtő helyzetbe.

Ettől még gondolhatjuk azt, hogy felháborítóbb lövésztanfolyamot indítani a cigánygyilkosságok után egy felheccelt faluban a cigánysor határában, mint lecsukni másfél napra néhány provokátort. De ez mégsem lehet ok arra, hogy a jogbiztonság elvét feszegesse az állam, ha polgárai kínosan viselkednek. Ahogy a válságadók racionalitása mellett is sok méltányolható érv volt, visszamenően kivetni őket mégis veszélyes játéknak tűnt.