Az idő úgy elmúlik, mint Szócska Miklós haja

“Amit tudni szerettél volna a minisztériumtól, de sosem merted megkérdezni...” – ez volt a jelmondata a Nefmi Hétvégi Akadémiának az Akadémia utca 3-ban, ahol dúskálni lehetett a jobbnál jobb programokban. A tárca öt ágazata mutatkozott be: az oktatás, az egészségügy, a szociális, család- és ifjúságügy, a kultúra és a sport.

Kezdetnek egy lehengerlő Szócska Miklós-előadást hallgattam meg “Változtass!” címmel. Az egészségügyért felelős államtitkár először a közönségből kért fel jelentkezőket, hogy elmondják, mit tartanak életük legnagyobb változásának. Egy férfi a munkáját, a házasságát és azt említette meg, hogy lánya született, noha fiút vártak, illetve amikor élsportolóból testneveléstanár lett. Egy nő azt hozta fel, amikor a Naphegyről kiköltöztek Solymárra. Egy másik úr a válását említette, és gyerekei születését. Végül szót kapott egy nyolcvan feletti bácsika, aki egy szomorú változást hozott fel életéből: bezárt az OPNI.

Szócska a válaszokat elemezve próbálta kibontani a változás fogalmát, a bizonytalanságtól való félelmet, és azt az energiabefektetést, amivel egy változás jár.

“Elkezdtem kopaszodni, és van itt a fejemen egy anyajegy” – szemléltette mindezt saját példájával az államtitkár. “Borotválkozás közben arra gondoltam, hogy Jézusom, hogy fogom úgy fésülni a hajamat, hogy ez ne látszódjon. De lassan rájöttem, ehhez hozzá kell szokni” – vonta le a következtetést. “A lányom hallott olyan hajbeültetésről, amikor egy másik testrészről levett szőrt ültetik az ember fejére, és megkérdezte, hogy akkor az ugyanolyan göndör lesz-e?” – fejtegette tovább a példáját, ami a magyar egészségügy helyzetét próbálta tükrözni. “Az én hajam az idővel kihullik, és vannak dolgok, amik elmúlnak, ezen nem lehet változtatni" – itt az időre gondolt, és arra, hogy elveszíthetjük hozzátartozóinkat.

A hajas példa iróniája, hogy Győrfy Pál is épp az épületben tartózkodott, egy szinttel lejjebb újraélesztést és elsősegélynyújtást tanított.

Szócska Miklós bevallotta, valós probléma az egészségügyben a fizetések helyzete, valamint a migrációval kapcsolatos problémák, de szerinte az, hogy az egészségügy mégsem demonstrációkkal tarkított színtér, a tudatos építkezésnek köszönhető. Ezután ábrákkal szemléltette, milyen változásokat idéztek elő az egészségügyben: eddig például nem létezett mentőkocsi-kiérkezési térkép, de most már létezik. Mutatott egy ábrát arról, hogy a leghosszabb várólisták hogyan oszlanak meg megyénként, majd elmondta, 2-3 milliárd forintból érezhető változást lehet csinálni ezen a téren, és ezt belső átcsoportosítással szeretnék megoldani. Mint kiderült, a leghosszabb várólista a szürkehályog-, a csípő- és a térdprotézisműtéteknél alakul ki Magyarországon.

Eközben Réthelyi Miklós miniszter a dolgozószobáját mutatta be az arra járóknak, az épület legszebb szobáját, ami régen könyvtár volt. A miniszterrel fényképezkedni lehetett, a bátrabbak az íróasztala mögé is beülhettek. Réthelyi megjegyezte, az asztalán a kép az apósát ábrázolja, Szentágothai János agykutatót, akit nagyon szeretett.

Nyíltan

A csúcsminisztérium épületét nagyon furcsa emberek lepték el szombaton. Próbáljanak el elképzelni olyan valakiket, akiknek a szombat délelőtti programjuk az, hogy körbejárják a Nefmit. Néha a legelképesztőbb figurák tűntek fel a semmiből. Voltak, akik különféle szerződésekkel vagy üzleti ajánlatokkal keresték fel a helyszínen tartózkodó államtitkárokat, voltak iskolások, mozgássérültek, vakok, talán még az igaz Trebitsch is beugrott pár percre.

Az előadásokkal párhuzamosan az udvarban matyóhímzés- és elsősegély-nyújtási bemutató folyt, és fiatal feltalálók találmányaival ismerkedhettünk. Az egyik izgalmas programról sajnos lemaradtunk, ez egy szakmai vezetői értekezlet modellezése volt, ahol áljogszabályokról beszélgettek a Nefmi szakemberei a látogatókkal. Egyikük elmondta, a “jó érdemjegyért kedvezményes mozijegyet biztosító rendeletet” vitatták meg, de persze ez csak kitaláció. Szemügyre vehettük azt is, ahogy Jávor András közigazgatási államtitkár dolgozik, aki pénteken nem tudott aláírni egy csomó aláírni valót egy megnyitó miatt, ezt szombaton pótolta.

Jeremy

Körülbelül ötször kellett végighallgatnom a szervezőktől, hogy Jeremy Irons járt már ebben a házban, hiszen itt forgatták a Csodálatos Júlia című filmet. A Nefmi-dolgozók büszkék arra, hogy volt olyan, amikor egyszerre három Oscar-díjas tartózkodott az épületben: Szabó István, Annette Bening és Irons. Szombaton sem volt rossz a felhozatal, láthattuk Czene Attilát, akit nem meggyarapodott kilói, hanem bőrszínének sötét árnyalata miatt nem ismertem fel elsőre.

Az egyik legszórakoztatóbb előadás az volt, amikor Szekeres Pál, a sportért felelős államtitkár kerekesszékes vívást oktatott a miniszteri dolgozószoba előterében.

Jávor államtitkár gyorsan lepasszolta az iPadjét és a pogácsáját egy mozgássérült kisfiúnak, majd behuppant Szekeres mellé. “Egy munkahelyi konfliktust láthatunk az államtitkárok között” – viccelődött az egyik alkalmazott, miközben élvezte a bemutatót. “Rávágok a fejedre!” – mondta Szerkeres Pál Jávor Andrásnak, majd lesújtott kardjával. Miután Jávorral végzett, hölgyek jelentkezését várta a vívóleckéhez: “Szoknyában is lehet jönni, tudok vágást, amitől feljebb csúszik!” – reklámozta tudományát.

Franciázás

Utolsó programként Hoffmann Rózsa világoszöld kiskosztümben tartott előadást a tükörteremben a nyelvoktatás fontosságáról. Az oktatásért felelős államtitkár nyelvtanárként kezdte pályafutását, és nagyon fontosnak tartja, hogy az emberek eredetiben tudjanak Tolsztojt vagy Shakespeare-t olvasni. Arra figyelmeztette hallgatóságát, ne higgyünk a különféle reklámoknak, amik szerint könnyen, játszva lehet megtanulni nyelveket, mert azt csak kemény munka árán érhetjük el. “Az ötvenet betöltöttem elég régen, már nem úgy működik az agyam, mint annak idején” – mondta arról, hogy egy új nyelvet nehéz megtanulni, de gyerekkorban könnyebb.

Ezután Hoffmann Rózsa átszellemülten előadta az Őszi sanzont franciául. Ha nem lett volna rosszkedvem, biztos nem bírtam volna ki nevetés nélkül, annyira komikusnak hatott a szavalás, így viszont döbbenten és mélán meresztettem a szemem, hogy amit látok, igaz-e. Ezután a közönségnek kiosztotta a Hull a pelyhes fehér hó francia változatának szövegét, és megtanította nekik. Én annyit hallottam belőle fonetikusan: “Kvan ta pú le van tó san, lá prö mierö vál dö van, lászrö koncüi láprö miérö, láttra zenja lábernyerő”. Végezetül felajánlott egy ingyenes, negyedórás francialeckét annak, aki az előadás után felkeresi azzal, hogy elkezdett franciául tanulni, majd “Szeressétek a Nefmit!”  felkiáltással távozott.

Közben fotósunk megtudta, hogy lemaradtunk egy nagyszerű képről, Réthelyi Miklóst 3D-szemüvegben láthattuk volna. De egy napra talán elég volt ennyi impulzus is. “Hajrá, Index!” – kiáltott utánunk Szócska Miklós a lépcsőfordulóban. “Hajrá, Nefmi!” – gondoltam magamban.