Gyanúsítottként hallgatták ki a kazincbarcikai polgármestert

2011.05.10. 22:41 Módosítva: 2011.05.11. 09:47
Szitka Péter (fotó: Vajda János)
Szitka Péter (fotó: Vajda János)

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hűtlen kezelés bűncselekmény miatt folytatott eljárásban gyanúsítottként hallgatta ki Kazincbarcika polgármesterét – nyilatkozta a Magyar Rádiónak Egyedné Novodomszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el több részletet. Így hivatalosan nem lehet tudni, hogy Szitka Péter MSZP-s polgármestert pontosan mivel gyanúsítják.

A kazincbarcikai önkormányzat név nélkül nyilatkozó illetékese annyit mondott, hogy egy civil szervezet egy éve jelentette fel a polgármestert gyanús külsős megbízási szerződések miatt. Feltételezések szerint több esetben is teljesítés nélkül fizettek különböző cégeknek, illetve ugyanazon munkát többször is elszámoltak. Az okozott kár értéke elérheti a 10 millió forintot a feljelentők szerint.

Szitka Péter polgármester nem nyilatkozott. Közleményében azt írta, hogy a polgármesteri kabinet működésével kapcsolatban korábban már kihallgatták tanúként, és most az ügyészség további kérdéseket kívánt tisztázni. Szitka pedig eleget téve állampolgári kötelezettségének, megjelent a hétfői kihallgatáson, és mindent megtett azért, hogy segítse a nyomozóhatóság munkáját - áll a közleményben.