Egy sikló majdnem vonatbalesetet okozott

2011.05.21. 08:29 Módosítva: 2011.05.21. 15:10

Az Aszód és Tura közötti vasúti szakaszon majdnem bekövetkezett katasztrofális baleset okozója egy hüllő volt. A MÁV szóvivője a Blikknek elmondta, hogy egy sikló tetemét találták meg az egyik transzformátorban, és a szakemberek szerint ez okozhatott zárlatot.

Az országban 2700 ilyen biztosítóberendezés van, amelyeknek egyebek mellett az a feladatuk, hogy időben megállítsák az egy vágányon haladó vonatokat, és ezzel megakadályozza az ütközést - írja a Blikk.

Hétfőn kora este a sikló által lakhelyül választott berendezés felmondta a szolgálatot, és emiatt egy gyorsvonat és egy Intercity indult el egymással szemben ugyanazon a vágányon, a Tura és Aszód közti fővonalon. A százhúsz kilométer per órás sebességgel közlekedő vonatokat a fő-menetirányító állította meg a pályán. A két szerelvény egymástól 1630 méterre állt meg, vagyis a vonatok sebességét figyelembe véve csak percekkel sikerült megelőzni a tragédiát.

A MÁV hálózatán a több évtizedes berendezések mellett a legkorszerűbb elektronikus számítógépes biztosítóberendezések működnek, ezek azonban több okból romolhatnak el. Legtöbb esetben kábellopás, rongálás, külső behatások vezetnek ehhez, de előfordulhat az időjárással, vagy más egyéb okokkal összefüggő zárlat, áramellátási zavar következtében is.

Azt azért érdemes tudni, hogy az Egyesült Államokban még a kevésbé kritikus infrastruktúrának számító adsl-végberendezéseket is úgy gyártják le, hogy abba az ott sok gondot okozó, parányi tűzhangyák se tudjanak beférkőzni.

A MÁV korábban közölte, hogy amikor valamelyik berendezés meghibásodik, azt a szakemberek a lehető legrövidebb időn belül (ami általában néhány óra, de mindenképpen egy napon belül) helyreállítják. Emellett a dolgozókat rendszeresen képzik és vizsgáztatják a balesetek elkerüléséhez szükséges ismeretekből.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport