Óriásharcsát fogott műléggyel a félájult kisvállalkozó

Hideg vízű folyók és pisztrángfélék híján a magyar műlegyezők arasznyi domolykókat, kókadt jászkeszegeket, esetleg kilós balinokat szoktak fogni, a műfajt úgy tíz éve űző Bartha azonban minden bizonnyal a valaha volt legnagyobb magyarországi műlegyes zsákmányt ejtette el az előző hétvégén. A horgászoknál nem volt mérleg, így csak becsülni tudták, hogy a farokúszó nélkül 150, azzal együtt nagyjából 170 centis, különösen vaskos harcsa 40 kiló körüli lehetett.

Ez nehogy magyar, de világviszonylatban is óriási műlegyes harcsa. Az ismert horgászcikk-kereskedő és harcsaspecialista Rudi Heger hivatalos legyes világcsúcsa, amit a spanyol Ebro folyón fogott, 47,1 kilós. Ezen kívül egy Csehországban fogott, hivatalosan be nem jelentett, állítólag 48 kilós harcsáról találtam cikket.

A harcsa utáni legnagyobb, Magyarországon műléggyel fogható halfajok a csuka és a süllő, de ezekből egy ötkilós példány már hatalmasnak számít.

Műlegyezve azért nehéz ekkora és ilyen szívósan védekező halat fogni, mert a legyes bot, még a legerősebb is, sokkal lágyabb, hajlékonyabb, mint más módszereknél, az orsó pedig a legaljára van rögzítve, így nincsen jól megragadható nyélrész. De meséljen innentől maga a horgász, az érthetetlen szakkifejezéseket majd megmagyarázom dőlt betűvel.

Összeraktam a 12-eslegyezőbotot, másfél éve van meg, de még nem horgásztam vele.

A szám a bot erősségét jelzi, egy 4-es kisebb halakra való, a 6-os nevezhető átlagosnak, magyarországi halra sosem használnak 9-esnél erősebbet, azzal már lazacozni is lehetne.

Felkötöttem a leadert, 2 méter körüli hosszban, 60-as és 45-ös monofil. Kikészítettem a legyeket és felkötöttem az egeret is kezdésnek.

A leader az a damildarab, amit a szárítókötél vastagságú legyezőzsinórhoz kötnek, a másik végére kerül a horog. A kikészítettem a legyeket az nem aljas rovarkínzást jelent, hanem hogy a csalikat kitette a csónakdeszkára, a felkötöttem az egeret pedig nem kegyetlen, fojtogatós kisemlősgyilkosság, hanem azt jelenti, hogy az előbb megismert leader végére egy szőrből kötött műegeret erősített, a harcsa ugyanis lelkes egérevő.

Csorogva dobáltuk a part szélét de nagy volt a csend. Egy egy süllő rabolt a mederben, harcsát nem hallottunk. Erős volt a hold, telibevilágította az egész folyót. Szépen tudtam horgászni a léggyel, sokkal csendesebben mint pergetve. Ha ráéreztem a távolságra halkan tudtam vízre tenni a vastag a legyezőzsinórt.

A pergetés az, amikor a fémből, fából vagy műanyagból készült csalit bedobják és azonnal visszatekerik, hogy a mozgásával becsapja a ragadozókat.

Cserélgettem a streamereket is, súlyozottat, felszínit is próbálgattam egyaránt. Már elmúlt éjfél, egy halvány ütésem volt, nem hiszem, hogy harcsa. Zsoltnak egy kapása volt még, de nem akadt meg. Kezdtem fáradni, de a legyes harcsa reménye tartotta bennem a lelket.

A streamer nem az illegális internetes futballközvetítések rajongója, hanem egy hosszú szőrökből vagy tollakból kötött, kishalat utánzó műlégy.

Éjfél után befelhősödött az idő, egyre gyakrabban borult be, olyenkor nagyon sötét lett. Egy-egy rablást is hallottunk a túloldalról, átmotoroztunk.

A rablás nem vagyon elleni cselekmény, hanem az, amikor a ragadozó hal ráveti magát a zsákmányra, ami a felszín közelében csobbanó vagy durranó hanggal jár.

Feltámadt a szél, alulról kezdett fújni, lehetetlenné téve a csorgós horgászatot. Hosszú szakaszokat motoroztunk át, csendesebb részeket keresve. Kezdtem kimerülni, miközben motoroztunk, többször elaludtam ülve. Egy mélyebb vizű szakaszon csorogtunk, mikor megütötte valami a legyet. Agresszíven ráhúztam, kirántva a vízből egy szerencsétlen kis kis süllőt.

A műlegyező bottal a hajlékonysága miatt nem lehet hagyományosan, suhintva bevágni, hanem kézzel kell ráhúzni a zsinórra.

Újra csöndes részre értünk, Zsolt motorozott, én dobáltam egyedül. Közel voltunk a parthoz, beszélgettünk, a szél is elcsendesedett és már hallottunk jó harcsát is rabolni. Amikor egy behúzás után felhúztam a felszínre a streamert, rászívott egy pundra.

A pundra az a harcsa népies neve. A hal nem idült könnyűdrogos, hanem szívó szájmozdulattal ejti el a kisebb zsákmányt.

Bevágás után felcsapott a hal, gyorsan feltekertem a zsinórt és a csónak elejébe mentem. A hal vízközt forgolódott, nem nagyon fogta fel mi történt. Kissé bemotoroztunk a mederbe, ne menjen bele semmibe. Pár perc után már világossá vált, hogy nem pár kilós hal van a horgomon. A spiccet betekerte a vízbe, több métert lehúzott, majd vonszolni kezdte a csónakot. Bíztam a felszerelésben, nem bántam vele túl finoman. Betámasztottam az öv alá a fájting báttot, ráfogtam az orsóra bal kézzel, és jobbal pedig próbáltam emelni a botot, több-kevesebb sikerrel.

A fighting butt az egy nagyobb gumó, amit a legyes bot alsó végére lehet tekerni. A nagy zsákmány kifárasztását segíti.

A hal nem fáradt én viszont igen. Szokatlan volt ez a fárasztás és az, hogy nem tudom rendesen betámasztani a botot. Nem csak tartanom kellett hanem folyamatosan tartanom és feszítenem alkarral. A bot szépen dolgozott, a spicc többször volt vízben mint a felszín fölött, Zsolt rám is szólt, hogy ne erőltessem van időnk fárasztani.

Már jó ideje tartott a fárasztás, többször magára tekerte a zsinórt a hal és lerúgta magáról. A szakáll nélküli horog miatt nem aggódtam, amiatt viszont igen, hogy bírni fogja-e a gerebenfogakat a tippet.

A harcsának nem olyan fogsora van, mint egy cápának vagy egy kormányszóvivőnek, hanem sok ezer pár milliméteres, tűszerű fogacskából álló keféket visel a szájában.

Végül feljött a hal, nagyobb volt mint gondoltuk. Felfeküdt a vízre, Zsolt a fejére ütött a grippel, erre újra letört.

A grip az egy fogóra emlékeztető eszköz, amivel a hal megsebzése nélkül meg lehet ragadni az állkapcsát és kihúzni a vízból. A letörés nem azt jelenti, hogy több databra esett, hanem hogy leúszott a mélybe.

Folytatódott a fárasztás, újra a vízbe tekerte a spiccet. A második kísérletre sikerült grippelni, de kézzel emeltük be a csónakba a halat. Amikor meglazult a zsinór a streamer szinte magától csúszott ki a szájából. Megemelni nem nagyon tudtam, nehéz volt és nagyon kövér, dugig lehetett nagytestű halakkal.

Faroktőig 150 cm volt, súlyát nem tudtuk lemérni valahol 40 kg körülire saccoltuk. Annyira kifárasztott a küzdelem, hogy még egy halat nem tudtam volna kiszedni, a folyamatos feszítéstől mára jó kis izomlázam lett. Szerencsére nem sínylette meg a küzdelmet, a fotózkodás után jó állapotban úszott el.

Hát ilyenek történnek a Felső-Tiszán, de nem kell félni, a harcsa nem harap online olvasóra.