Orbán férfiemberek módjára rendezné a vitát a rendvédelmisekkel

2011.05.31. 21:21

A magyar gazdaságpolitikát érő visszatérő bírálat, hogy kiszámíthatatlan, instabil. Véleménye szerint ezen a kétharmados többséget felhasználva kell változtatni, amire alkotmányos felhatalmazást ad a január elsején életbe lépő új alaptörvény - mondta el a kormányfő a TV2-nek adott interjújában kedden.

"A nyugdíjrendszer, az adórendszer, a költségvetési gazdálkodás néhány alapvető szabálya, szemben a mostani ötven százalékos parlamenti többséget igénylő döntéssel, kétharmadossá fog válni a jövőben" - mondta a miniszterelnök, megjegyezve: arra számít, hogy erről nagyon sok vita lesz itthon és külföldön.

Orbán Viktor azt is elmondta: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, először is abban, hogy nekik mindig a rend oldalán kell állniuk, ez alkotmányos küldetésük, akármilyen nehéz helyzetbe kerülnek, még akkor is, ha eddigi életstratégiájuk megváltoztatására kérik őket. Ebből az is következik - folytatta -, hogy esetükben a tiltakozás, az ügyek elintézésének módja, stílusa sem lényegtelen.

A kormányfő csütörtökön hallgatja meg a rendvédelmi szakszervezetek képviselőit. A megbeszélés célja - mint mondta -, hogy "férfiemberek módjára" rendezzék a nyugdíjkedvezményekkel kapcsolatos vitát. "Ők durva dolgokat mondanak, nem akarnak változtatni a mostani helyzeten, én pedig szeretném ezt a helyzetet megváltoztatni, és úgy érzem, az ország nagy többsége is ezt szeretné. Mindenki látja, hogy az országban rengeteg elvégzendő munka van, nem engedhetjük, hogy negyvenegynéhány éves korban életerős emberek elhagyják a munkaerőpiacot. Ezt azok, akik 60, 62 vagy 65 éves korukig dolgoznak, a legkevésbé sem érzik igazságosnak; én az ő oldalukon állok" - fogalmazott.

Orbán azt mondta, ha a rendvédelmisek úgy érzik, hogy az ötvenes éveiket taposva már nem tudják ellátni a feladatukat, mondják meg, milyen más munkát tudnak végezni. "Én nagyon szívesen biztosítom ennek a lehetőségét".

Fontos lenne az utolsó tíz év

Arra a kérdésre, hogy a korhatár alatti nyugdíjas rendvédelmi dolgozók visszatérése a munkaerőpiacra önkéntes lesz-e, Orbán Viktor úgy felelt: alternatívákat fognak felkínálni nekik. De - folytatta - szeretné, ha a nyugdíjrendszer átalakításának végére a nyugdíjszámítás módja úgy alakulna, hogy az utolsó tíz, munkával töltött év különösen nagy súllyal essen latba, és így az emberek minél tovább akarjanak munkában maradni, ugyanúgy, mint Nyugat-Európában. Ennek érdekében az életpályamodelleket is úgy alakítanák, hogy az utolsó tíz évben magasak legyenek a fizetések, jobban megérje dolgozni, mint otthon várni a nyugdíjat.

A kormányfő az elmúlt évben történt legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy a kabinet megkérdezi az emberek véleményét, ők pedig elmondják azt, és úgy látják, hogy annak, amit mondanak, van hatása. Ezt mutatja - tette hozzá -, hogy a szociális konzultáció kérdőívét már több mint 630 ezren küldték vissza.

A bírálatokra, amelyek szerint figyelmen kívül hagyja az érdekegyeztetés csatornáit, úgy reagált: annál szélesebb párbeszédet, mint amilyen a konzultáció, nem lehet folytatni. "Nem engedem, hogy a kormány ki legyen szolgáltatva bármilyen civil szervezetnek vagy szakszervezetnek, ha szót akar érteni az emberekkel. Nekem meg kell, hogy legyen az a rendszerem, amellyel bármelyik magyar emberrel, bármikor szót tudok váltani, ha ő hajlandó velem szóba állni. Ez a konzultáció" - mondta.

A miniszterelnök kitért arra, azt szeretné, hogy nyárra ne maradjon senki, aki úgy érezheti, hogy az adórendszer átalakítása miatt kevesebb pénzt visz haza, mint korábban. Ugyanezt a következő évre is garantálja a kormány, 2013-tól pedig már mindenkinek jól kell járni az új adórendszerrel - mondta.

Nem 21. századi technológiával

Orbán Viktor a következő évről azt mondta: a gazdasági fordulat megtörtént, ezután iparfejlesztési, mezőgazdaság-fejlesztési, turisztikai programokat kell indítani, vagyis a hangsúly a konkrét gazdasági programokra helyeződik. Fontosnak nevezte a közmunkaprogramokat, amelyekkel kapcsolatban közölte: július elsejétől kísérleti jelleggel, a következő évtől pedig tömegesen indítják el őket.

"A gátépítés, a csatornatisztítás, a víztározó-építés nem 21. századi technológiával fog történni Magyarországon, hanem közmunkában" - mondta, kiemelve, hogy több százezer embernek akarnak közmunkát adni.