Ördög és Pokol

Izgalmasak lesznek, Európában is meglepetéseket okoznak majd a nyáron előkészítendő kétharmados törvények. Az Origo azt írja, erről is szólt Orbán Viktor miniszterelnök múlt vasárnapi kötcsei beszédében. Régóta tudjuk, háromtucatnyi sarkalatos törvény rövid időn belül történő megalkotását tűzte ki célul a Fidesz-kormány. Már a puszta számokon elegendő egy pillanatra elgondolkodnunk ahhoz, hogy világos legyen: a médiatörvény, az új alkotmány vagy a Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram eredményeként végrehajtandó reformok eltörpülnek emellett. Joggal feltételezhetjük, hogy hatásuk is nagyságrendekkel lehet erősebb, mint amit ez ideig tapasztalhattunk.

Magyarán: az utcai politizálás erőteljes felfutására számítunk a következő hónapokban, években. Nincs ebben semmi különleges, a reformországokban mindenütt zajlik az élet. Az emberek dühösek, tüntetnek, autókat borogatnak, kirakatokat törnek be. Egy idő után hazamennek, hiszen a forradalom a posztmodern kor nyugati típusú demokráciáiban ritka, mint a fehér holló. Rendszerint a soron következő választásokon dől el, hogy a különböző politikai oldalak hogyan bírják hasznosítani a viharos időket.

Nem kell messzire menni bizonyítékért, még ha alapvetően más okok miatt szaladt is bele a képletes késbe a második Gyurcsány-kormány, ráadásul anélkül, hogy annak bárki számára bármilyen haszna lett volna. A híres-hírhedt őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után konkrétan zavargások törtek ki – ezzel csatlakoztunk végleg Európához –, a politikai vezetők mégis a helyükön maradhattak. Ha a miniszterelnök nem is, a kormányzó pártok kihúzták a ciklus végéig. Más kérdés, nagy árat fizettek, és bár csak egyikük semmisült meg, a másiknak is mélyről kell újjáépítenie önmagát.

Ám ezúttal nem a múltról kívánunk beszélni, hanem a jövőről. A dilemma az, hogy talpon és erősen – nem szocialista módon megrogyva – is át lehet-e vészelni a zivatarokat. Elemzőinknek van egy elméletük: e szerint a közönség által berzenkedve fogadott döntések nem feltétlenül adódnak össze. Egy meg egy nem kettő, hanem kevesebb. A dalszerzővel szólva: az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod.

Mondunk példákat. A médiatörvény tavaly hatalmasat csattant itthon és Európában, az Alkotmánybíróság jogkörének csökkentése nemkülönben. Az új alkotmány elfogadása – talán a szöveg tolerálható minősége miatt is – már nem vetett akkora hullámokat. Akkor sem, ha épp az imént vitatkoztak róla az Európai Parlamentben; ennek a polémiának az intenzitása meg sem közelítette azét a szócsatáét, amely az imént említett médiatörvény kapcsán bontakozott ki ugyanott.

Pláne nem kapja fel a fejét egyelőre senki amiatt, hogy kikkel kívánja növelni a Fidesz az Alkotmánybíróság létszámát. A parlamenti képviselő Balsai István, de különösen az exkisgazda Pokol Béla bírói talárhoz juttattása 2010 nyarán kiverte volna a biztosítékot. 2000-ben még inkább. Ezúttal is íródhat egy-két vitriolos publicisztika, ám az emberek csak legyintenek, és mennek végezni a dolgukat. Nem ettől fog megrendülni a Fidesz meglehetős lassúsággal eső népszerűsége.

Egy szó, mint száz: munkatársaink úgy vélik, a vitatott döntések hosszú sorának megjelenése azt eredményezheti, hogy az egyes döntések súlya csökken. Innen nézvést sarlatán legyen a talpán, aki megmondja, mi kell ahhoz, hogy kritikussá váljon a tömeg. Vagy akár ahhoz, hogy ne váljon azzá. Kézenfekvő, stratégiát építeni erre a gondolatmenetre kockázatos lenne. De ha nincs más választás, menni kell előre. Orbán Viktor eltökéltnek látszik. Hogy vak-e, ha így tesz, vagy bátor, azt megint csak nem elemzőink fogják megmondani. Azaz nem most fogják megmondani. Inkább később, amikor eljön az ideje.

Szélcsend tehát nem lesz az elkövetkezendő időkben. Egyetlen politikai meteorológus sincs, aki manapság erre számítana. Mennek a népek tüntetni. Vonulnak a tanárok, a mozdonyvezetők, dudálnak a taxisok, vuvuzeláznak a tűzoltók, bohócnak öltöznek a rendvédelmisek. A miniszterelnök közben kemény legényt játszik, és abban bízik, ezek mind elfáradnak. Meg hogy egyik-másik hangadójukra hirtelen rájár a rúd. Mást nem tehet. Meg nem hátrálhat.

Hiszen minden azon múlik, sikerül-e konszolidálnia, emelkedő pályára állítania a gazdaságot. Hogy ha a kisebbségnek – jelen esetben a korkedvezményes nyugdíjasok vannak szem előtt – rosszabb is lesz, jobb legyen 2013–14 fordulóján a többségnek. Ezen a következő választások eredménye mellett – tudománytalanul nagy szavakkal – az ország sorsa is múlik. Valamint Orbán Viktor személyes megítélése a történelem ítélőszéke előtt. Ilyenkor mindig le kell írnunk: ha a kormányfő és csapata nem kapkodna, nem lökődne ide-oda, nem csinálna butaságokat, mindhárom momentum tekintetében jobbak lennének a kilátások.

Még egy roppant fontos kérdésről szólnunk kell ezen a héten is. Ez nem más, mint a roma integráció. Hetekkel ezelőtt jelezték, átfogó stratégia készül, de erről továbbra sem tudunk érdemit. Izgatottan várjuk az anyagot. A leendő választójogi törvény például – amelynek horderejét illusztrálja, hogy megszerkesztését a két fideszes nagy öregre, Áder Jánosra és az ismeretlen oknál fogva különös nyilatkozatokkal operáló Kövér Lászlóra bízták – lópikula ehhez képest.

A cigányság gondjai a magyarság gondjai, és nem egy eseti bizottság – amely nem juthat messzebbre politikai deklarációknál – öldja meg őket. Nem is várja tőle senki. Ezen a téren mindenkinek feladata van. Az embereknek esélyt kell adni, az ördögöket domesztikálni kell. Nem néhány évig fog tartani. Hanem nagyon sokáig. Ahogy a nagy költő mondja: ez a mi munkánk, nem is kevés.

Megjegyzés: a Demokrácia és Dilemma intézet elemzőit ezen a héten egyáltalán nem foglalkoztatta Gyurcsány Ferenc szocialista-demokrata-republikánus politikus élete és munkássága.