Ismeretlen csodacsapattal lepjük meg Kínát

A kormány kultúrpolitikája szerint ma az számít jó művésznek Magyarországon, aki:

– tagja az alkotmányba is beleírt Makovecz-akadémiának

– kiállító művésze egy eddig nem jegyzett magángalériának, a Forrásnak, amelyre minden előzmény nélkül a magyar képzőművészet világreprezentációjának feladatát osztották

– Szőcs Géza kulturális államtitkár szülőhelyének, Marosvásárhelynek a környékéről származik

– témája a honfoglalás, Wass Albert vagy Trianon

Ez derült ki, amikor áttanulmányoztuk a Pekingben valaha rendezett legnagyobb magyar művészeti kiállítás művészlistáját. A június 20-án nyíló megakiállításon országunk 33 művésztől mutat be több mint 300 munkát. A megnyitót a kulturális államtitkár, Szőcs Géza tartotta, nagy fogadás és az állami reprezentáció minden egyéb kelléke mellett, jelezve: a Kínai Szépművészeti Múzeum nyolc csarnokában látható tárlat a két ország közti legmagasabb szintű kultúrpolitikai esemény. Itt mutatjuk be, mit tartunk mi kortárs képzőművészetnek.

Ismeretlen szupersztárok

A program már csak azért is érdekes, mert a 33 művész közül az általunk megszólaltatott művészettörténészek, galériások, egyetemi tanárok három-négy nevét ismerték csak, a többi alkotóról sosem hallottak.

„Az ötvenes-hatvanas évek kultúrpolitikáját idézi a kiállítás. A szocialista országok közti kultúrpolitika késői változatára nyilván van kereslet Kínában, de a világ többi országában ez már értelmezhetetlen. Csak azt nem értem, hogy néhány jobb nevű művész, Kelemen Károly és Fehér László miért adták ilyenhez a nevüket” – mondta Mélyi József művészettörténész.

„Nehéz ennél eklektikusabb művészlistát összeállítani – vélte Einspach Gábor, műbíráló, művészettörténész, aki gyűjtőként és az Art magazin kiadójaként is közelről ismeri a szcénát. – Kurátor legyen a talpán, aki ebből összegyúr egy olyan kiállítást, ami reprezentálja a kortárs magyar képzőművészetet."

Vannak nevek a művészek közt, akik egyáltalán nem, illetve kevésbé ismertek a magyar kortárs műtárgypiacon – mondta a kiállítók listáját átfutva a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke, Molnár Annamária.

Az Art magazin főszerkesztője, Topor Tünde pedig úgy látta: „Ha a kelet felé nyitás azt jelenti, hogy Pekingben gyökeresen más névsorral próbáljuk reprezentálni a magyar kortárs művészet fő értékeit, mint mondjuk Nyugat-Európa vásárain és egyéb eseményein, akkor értem a válogatást. Így a névsor nemcsak a kínaiak számára tartogat meglepetéseket, hanem számomra is.”

Büszke és névtelen támogatók

Mi azonban nem féltünk az ismeretlentől, és elmerültünk a szőttesek, Wass Albert-szobrok és Trianon-emlékművek eklektikus világában. Mielőtt azonban Önök elé tárnánk a felszínre hozott kulturális patchwork-takarót, vessünk egy pillantást a kiállítás nem kevésbé érdekes fő szervezőjére.

Kiderült, hogy a több mint 100 millió forintba kerülő állami reprezentáció megrendezését nem valamely állami művészeti intézmény vezetőjére- szakértőire bízták, hanem egy eddig nem jegyzett magángalériára, a Forrásra. A Forrás neve a múzeumba járó közönség számára joggal ismeretlen, mivel kereskedelmi galéria, amely eddig az Oktogon környékén árulta műalkotásait a kanapé fölötti üres falfelület problémájával szembesülő vásárlóközönségének.

A galéria újrapozicionálási vágyát jelezte, hogy tavaly Boldogasszony címmel rendeztek tárlatot, amely a boldogasszony művészi megfogalmazásait mutatta meg a boldogasszony alakja iránt érdeklődőknek. A kiállítással a vezető, Tóth Norbert végigturnézta a határon túli kiállítóhelyeket, továbbá a jobbos sajtót a Hír tévétől az Echóig.

A jelentős közpénzzel interkontinentális állami rendezvényt szervező Tóth Norbertet Pekingben értük utol. Tóth elmondta, ő a kiállítás kurátora, és ő hozta tető alá a több mint 100 millió forintba kerülő tárlatot.

A teljes költségnek csak a harmadát állta a minisztérium, 36 milliót, a többit Tóth szedte össze szponzoroktól. Hogy melyek azok a szponzorok, akik 64 milliót adnak egy távol-keleti kulturális programért, és mit kérnek cserébe, csak részben publikus. Tóth Norbert elárulta, a G4S biztonsági cég és a Yinke-Varnai Ügyvédi iroda ott van a támogatók közt, de a többi szponzor névtelenséget kért.

Ha az állam tényleg csak 36 milliót fizetett, akkor is érdemes felidézni: a hivatalos állami kortárs képzőművészeti intézmény, a Műcsarnok évi 10 millió forintot kap programszervezésre. A sikeres Szépművészetit tavaly 60 millióval támogatta a tárca, a Ludwig múzeum 30-34 milliót kapott összes tavalyi kiállítására.

A Makovecz-akadémia fénykora

A helyzet, amelyben hivatalos állami intézmény helyett egy nehezen számon kérhető magánszervezetet hoznak helyzetbe, ismerős lehet azoknak, akik figyelemmel kísérték a Makovecz-akadémia megdicsőülését. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos művészeti szervezete ellenében alapított jobbos művészkört ugyanis a közelmúltban beleírták az alkotmányba, majd évi 100 millió forinttal és Vigadóban berendezett székházzal is megajándékozták.

Nem meglepő, hogy a Makovecz Imre által alapított művészkör, a Magyar Művészeti Akadémia is ott van a mostani kiállítás szervezői közt. Szintén érthető, ha a Makovecz-akadémia szakmai felügyelete alatt kidolgozott művészlistára felkerült Makovecz Imre is.

A kiállítás harmadik felelőse – a fentiek után érthető módon – szintén nem szakmai szervezet. Az erdélyi Székelyudvarhelyért Alapítványról eddig állítólagos pénzügyi szabálytalanságok miatt lehetett olvasni.

Bár szokatlan, de egyébként elképzelhető lett volna, hogy magángalériák szervezzék az állami bemutatkozást. Erről a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke így vélekedett. „Amennyiben a pekingi kiállítás a kortárs magyar képzőművészet állami reprezentációjának tekinthető, szerencsésebb lett volna az egyesületen keresztül több galéria bevonásával lebonyolítani. További lehetőség lett volna egy független kurátor aktuális koncepciója alapján, vagy szakértő zsűri közreműködésével kiválasztani a művészeket és az egyes alkotásokat.”

Topor Tünde, az Art magazin főszerkesztője szerint „a mostani magyar kortárs művészetet nem reprezentálhatja olyan kiállítás, amibe csak egyetlen galériát vontak be. Ez csak a Forrás ízlését tükrözi, amit lehetetlen azonosítani a nemzeti kánonnal.”

Csak a megfelelő kormány eljövetelére vártak

A Forrás galéria vezetője szerint ők joggal rendezik a magas szintű kultúrpolitikai eseményt, mivel egyrészt a galéria komoly szervezési tapasztalatokra tett szert a Boldogasszony utaztatásával. Másrészt Tóth szerint a Forrás Magyarország piacvezető galériája. "Hat évig bankoknak, multiknak építettünk gyűjteményeket, szám szerint harminchatot. Magyarország hét nagy magángyűjteményéből ötöt mi építettünk."

A képet árnyalja, hogy a Műcsarnokban rendezett, a jelentős magángyűjteményeket bemutató, szakmailag is elismert kiállításon semmilyen kontextusban nem merült fel a Forrás neve. A galéria nem vett részt egyetlen jelentős európai művészeti vásáron sem.

Tóth elmondása szerint Makovecz Imrével már három éve elkezdett szervezni egy magyar kiállítást Kínában, az erőfeszítések mostanra értek be. Örült, hogy 8 év után végre eljött egy "felelős kormány", ahol megkereste a kultúra illetékesét. Szőcs Gézának tetszett az ötlet, így rögtön a legmagasabb szinten valósulhatott meg a terv.

A magyarok kínai gyökerei

A gyors egymásra találás annyiban is érthető, hogy Tóth Norbert osztja Szőcs Géza kulturális államtitkár lelkesedését az alternatív magyar őstörténet iránt. Az államtitkár ugyanis egy korábbi interjúnkban a magyarok genetikai vizsgálatán merengett, hogy végre kiderüljön, mi igaz a finnugor elméletből.

Amikor Tóthot a művek válogatási szempontjairól kérdeztük, nem a művészi kvalitást említette. A kurátor inkább azt szerette volna, hogy "megmutassuk azt a különleges magyar művészetet, ami a kínai művészettel közös gyökerekből indulva vált az európai művészet részévé."

"Ezért lett a kiállítás logója egy 350 éves vizimalomban található motívum, ami a han kínaiaknál megtalálható."

A kínai–magyar őstörténet igen erős ideológiai kapocs lehet Tóth és Szőcs közt, hiszen még a szélsőjobbos irodalom is csak az ujgur, esetleg sumér eredetig merészkedett. Ennél keletebbre már csak a jelenlegi kormány kultúrpolitikája helyezi a magyarság gyökereit.

(Most pedig tekintse át a kínai–magyar rokonságot bizonyító művészek tarkabarka seregét!)