Előd
7 °C
16 °C

Szabadlábra helyezték Laborc Sándort

2011.07.05. 17:15
Ügyvédje szerint szükséges a titkosítás, mert egyértelműen olyan ügyről van szó, ami sértheti Magyarország érdekeit. Van egy negyedik gyanúsított, az ő kiléte is titkos.

Szabadlábra helyezte Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa kedden.

Zamecsnik Péter, Laborc ügyvédje elmondta, az ügyész fellebbezett, így a döntés nem jogerős. Laborc Sándorral szemben semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el - mondta az ügyvéd.

Zamecsnik Péter elmondta, védence ellen bűnpártolás bűntette a gyanú. Mint hozzáfűzte, semmi egyebet nem mondhat, mert az államtitok részét képezi. Tájékoztatása szerint Laborc Sándor kijelentette, hogy nem követett el bűncselekményt. Az ügy negyedik gyanúsítottjáról az ügyvéd azt mondta, hogy tudja, ki az, de nem árulhatja el; kiléte államtitok.

Zamecsnik Péter szerint szükséges a titkosítás, mert olyan titkokról van szó, amelyek a legszigorúbb minősítéssel rendelkeznek, és sértenék Magyarország érdekeit.  Hozzátette, hogy egyértelműen nem politikai, hanem szakmai ügyről van szó, így egyetért a titkosítással. A bíróság szerint a gyanú megalapozott, annak a vizsgálata majd a perbíróság feladata lesz. Egy normál büntetőügyről van szó, ezen belül a tényállás szigorúan minősített adat, mondta Zamecsnik.

Laborcot szombaton vették őrizetbe, a katonai ügyészség. Elengedése azt jelenti, hogy a múlt héten őrizetbe vett három magas rangú tisztviselő, Galambos Lajos, Szilvásy György és Laborc Sándor közül már senki sincs rács mögött, házi őrizetben is csak Galambos van.

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfőn összegyűlt az ügyben, az ülésen elhangzottakat azonban 2089-ig titkosították. Így nem lehet pontosan tudni, hogy milyen ügyhöz kapcsolódik az államellenes bűncselekmény gyanúja, de még hivatalosan azt sem, hogy a három letartóztatás egy ügyhöz tartozik-e.

Gyurcsány Ferenc pénteken a Facebookon azt írta: "Szilvásy nem kém. Ebben biztos vagyok. Ugyanezt gondolom Laborcról is. Galambost nem ismerem eléggé. De annyit tudok, hogy ez az ember évtizedek óta szolgálta hazáját."