Telkiben kipellengérezik a rendetleneket

2011.07.12. 14:49

A korábbinál szigorúbb szankciókra számíthatnak azok a telki lakosok, akik nem tartják be a község rendjére és tisztaságára vonatkozó, nemrégiben módosított szabályokat. Az elhanyagolt portákról vagy a tilosban parkolásról készített fotók akár a település honlapjára is felkerülhetnek, közölte Telki jegyzője.

Makranczi László azt mondta, hogy a szigorításra a helyi rendeletek és határozatok "lazasága" miatt van szükség. A község vezetése úgynevezett jogalkotási programban rögzítette a legfontosabb teendőket, melyek lényege a Zsámbéki-medencében fekvő, a nyugalmáról, csendjéről és rendezettségéről ismert 3600 lelkes településen érvényben lévő szabályok szinte teljes átformálása - döntően szigorítása.

A jegyző közlése szerint az elmúlt hetekben összesen 178 felszólítást küldtek ki azoknak a háztulajdonosoknak, akiknek az udvara vagy az utcafrontja elhanyagolt, gazos volt. Aki az előírt 74 órán belül nem tette rendbe a területét, azt 25 ezer forint bírsággal sújtották, de ki kellett fizetni azt az összeget is, amiért az önkormányzat rendbe hozta a mulasztók háza táját.

Hasonló szigorral járnak el egyebek között a házukat, a kertjüket, a kapubejárójukat balesetveszélyes módon kövekkel, karókkal "védők", a mozgássérülteknek fenntartott parkolókat illetéktelenül elfoglalók, valamint a helyi "csendrendeletet" megszegők ellen is.

Az önkormányzat nemcsak leírja az új szabályokat, hanem következetesen ellenőriz és szankcionál is – ez utóbbira egyedi példa, hogy a gazos portákról vagy a tilosban parkoló autókról készült fotók közül többet a község honlapján láthat viszont az érintett tulajdonos. A szokatlan módszertől az eddiginél jogkövetőbb magatartást remél a polgármesteri hivatal – mondta Makranczi László.