Vendel
5 °C
20 °C

Tiltakozás egy halotti emlékmű ellen

2011.07.13. 13:46

Egy tavaly júniusi balesetben elhunyt fiatalember emlékét ma is kopjafa és tábla őrzi a helyszínen Békésen, a Táncsics utcában. Az itt élőket zavarja az állandó búskomor hangulat, és szeretnék, ha a család elvinné az emlékművet, írja a beol.hu.

A lakók elmondásai szerint, bár mélyen együtt éreznek a családtagokkal, mégis megkeseríti az életüket a gyászhely, ami komorrá, néha ijesztővé teszi a környezetet, és kihatással van lelki életükre.

Az utcában lakók először közel negyven aláírást juttattak el a polgármesteri hivatalhoz az eltávolítással kapcsolatban, később a felek a hivatalban próbáltak megállapodásra jutni, sikertelenül.

Az elhunyt édesapja szeretné, hogyha hagynák őket méltósággal gyászolni. Korábban engedélyt kaptak a kopjafa felállítására, majd ezt a közelmúltban visszavonták. A gyerekek szerinte nagyon gyakran az emlékmű körül fociznak, így annak látványa aligha okoz lelki problémákat a srácoknak.

Az önkormányzat korábban elvi engedélyt adott ki, amihez további szakhatósági jóváhagyás kellett, aminek függvényében lehet kiadni a végleges engedélyt. A család csak elvi engedéllyel rendelkezett, ez utóbbit vonták vissza a közelmúltban.