Havi százezres ösztöndíjjal emelik a rezidensek fizetését

2011.07.15. 10:38 Módosítva: 2011.07.15. 10:41
A Magyar Rezidens Szövetség elutasítja a kormány ajánlatát, amely szerint a kezdő orvosok fizetésük mellett havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak, és vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak és nem fogadnak el hálapénzt. Szerződésszegés esetén kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget. A rezidenszövetség szerint az ajánlatot nem egyeztették velük, ezért továbbra is fenntartják, hogy az év végéig tömegesen adják be felmondólevelüket.

Havonta százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik az idén jelentkeznek a szakorvosképzésbe, vállalják, hogy attól kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, továbbá nem fogadnak el hálapénzt, ismertette a kormány múlt heti döntését Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár pénteken.

Szócska Miklós elmondta: a Markusovszky Lajos-ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly-ösztöndíj révén pedig mintegy húsz szakgyógyszerész pályázhat a fizetésén felüli nettó százezer forintos támogatásra, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanának.

A kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik.

Vissza kell fizetni, ha megszegik a szerződést

Páva Hanna elmondta: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzés után még legalább ugyanannyi ideig, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Szerződésszegés esetén a szakorvosoknak kamatostul, de arányosan vissza kell fizetniük a kapott összeget.

A helyettes államtitkár kifejtette: a mostani programban elsősorban azok pályázhatnak, akik most szerezték meg a diplomájukat és novemberben kezdik meg szakorvosképzésüket; túljelentkezés esetén a tanulmányi eredmény, esetleg egyéb egyetemi és kórházi aktivitás alapján lehet elnyerni ezt a támogatást. A pályázati pénz odaítéléséről az összeget folyósító Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal, az egészségügyi államtitkárság, valamint a rezidensszövetség képviselőiből álló bizottság dönt majd.

Szócska Miklós azt mondta: mostani bejelentésükkel elsősorban azoknak üzennek, akik az idén végeztek és itthon szeretnének maradni; ez "egy első lépés". Hozzátette, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében a bérrendezést az egész rezidenstársadalomra szeretnék kiterjeszteni. Az államtitkár jelezte, hogy lesznek még intézkedések az emberierőforrás-krízis kezelésére, ezen belül a bérezés javítására, de erről további információkat nem közölt, azt mondta, nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni.

A rezdienszövetség nélkül döntöttek

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) szerint az egészségügyért felelős államtitkár felborította az egy éve fennálló megegyezést arról, hogy az érintettekkel való tanácskozás nélkül nem hoz döntést az ügyükben. "Ez nem oldja meg a problémát, ezért a szövetség továbbra is kitart felmondóleveles akciója mellett" - mondta Papp Magor, az MRSZ elnöke pénteken.

Az MRSZ vezetőségének közleményében az olvasható: az egészségügyi államtitkárság szerdán hívta meg őket egy két nappal később esedékes egyeztetésre, amelynek témáját nem közölték, továbbá írásos anyagot sem mellékeltek. Mint a helyszínen kiderült, egyeztetés helyett egy megszületett döntésről szóló szóbeli tájékoztatást kaptak, tizenöt perccel a kihirdetése előtt, ezzel kész tények elé állítva a szervezetet. Szerintük ezzel a lépéssel Szócska Miklós megszegte azon ígéretét, amely szerint az őket érintő kérdésekben nélkülük nem születik döntés.

Leszögezték, hogy az eddig meghatározott irányvonalat és elvárásaikat továbbra is fenntartják. "Ezek a minimumfeltételek nem képezik alku tárgyát" - fogalmaztak. Ezzel együtt továbbra is kitartanak az egész egészségügy minden generációját érintő kezdeményezés mellett, a cél az ellátórendszert megmentése. Az MRSZ vezetősége hangsúlyozta: minden, a tárca által indított tárgyalási kezdeményezést örömmel fogadnak, de csak akkor, ha annak témáját és célját időben megjelölik, és arról írásos anyagot is adnak.

Ismerős elemek

A Magyar Rezidens Szövetség az év végéig adott haladékot a kormánynak arra, hogy érdemi lépéseket tegyen a rezidensek, orvosok bérének rendezésében. Kilátásba helyezték, hogy december 31-ig tömegesen helyezik letétbe  felmondásukat. Azóta Papp Magor is letétbe helyezte felmondólevelét. Elvárásuk többek között, hogy az orvosok átlagos alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát. Akciójukat a szakmában többen is támogatták.

Szócska Miklós június végén hivatalában fogadta a szakma képviselőit, hogy a rezidensképzésben szükséges változtatásokról tárgyaljanak. Akkor azt mondta, a rezidensek jövőjéről szóló egyeztetéseket háromfordulósra tervezték. Első alkalommal a képzés tartalmi elemeiről tanácskoztak, a következő találkozón pedig a szakmai lehetőségekről konzultálnak, a harmadik egyeztetés témája a rezidensek jövedelmének kérdése lesz.

A kezdő orvosok nettó fizetése ma alig éri el a 100 ezer forintot. A Magyar Rezidens Szövetség már korábban felvetette azt az ötletet, hogy az orvosok zöld kereszt kitűzésével jelezzék, nem fogadnak el hálapénzt, cserébe duplázzák meg béreiket. Az előző kormány idején, 2009-ben a rezidensek amiatt tiltakoztak, hogy egy rendelettel a szakorvosnak készülő pályakezdőket 9 évig Magyarországhoz és egy kórházhoz akarták kötni. Az új kormány egyik első intézkedése volt a röghöz kötés megszüntetése, de ez az elem most úgy tűnik - pénzzel párosulva - visszatért a rendszerbe.