Gyöngyi
9 °C
9 °C

Katonai alapismeretekből is lehet érettségizni

2011.07.16. 10:08 Módosítva: 2011-07-16 10:08:18
Katonai alapismeretek tárgyból is lehetne emelt szinten érettségi vizsgát tenni, első alkalommal a 2012/2013-as tanév május-júniusi vizsgaidőszakában - többek között ezt tartalmazza az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet tervezett módosítása.

A kormany.hu oldalon közzétett tervezet szerint - amelyet július 29-ig lehet véleményezni - a katonai alapismeretek választható közismereti vizsgatárgy a felvételi eljárás során figyelembe vehető, így ebből a tárgyból emelt szinten is biztosítani kell az érettségi vizsgáztatás lehetőségét. Erre első alkalommal a 2012/2013-as tanév tavasz érettségi időszakában nyílna a diákoknak lehetőségük.

Tárgyi feltételek

A jelenleg egyeztetés alatt álló rendelet tervezett módosításának másik célja, hogy a következő érettségi vizsgaidőszaktól kezdve a tantárgyi bizottság működéséhez szükséges tárgyi feltételeket az érettségi vizsga helyszíneként kijelölt intézmény térítésmentesen biztosítsa a kormányhivatal részére.

A felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló kormányrendelet is változna, eszerint azt a hallgatót, aki külön törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik, vagy a magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás és tartózkodás céljából kiállított engedéllyel (EU kék kártyával) rendelkező "harmadik országbeli" állampolgár, a fizetendő díjak és a kapott támogatások tekintetében azonos jogok illetik meg, illetve azonos kötelezettségek terhelik, mint a felsőoktatásban részt vevő magyar állampolgárságú hallgatót.