Eltemették Habsburg Ottót
Beszédében Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát arra emlékeztetett: Habsburg Ottó a bencés diákként tanultakhoz mindvégig hű volt és erre ők is büszkék. Emellett hitvalló katolikus keresztényként, európai műveltségű politikusként magyar szívvel érző nagyszerű emberként és jó családapaként méltatta az elhunytat.
Ezt követően Bölcskei Gusztáv református püspök, Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Markovics Zsolt főrabbi és Várszegi Asztrik püspök, főapát mondott ökumenikus áldó imát, majd Habsburg Ottó két fia, Károly és György főherceg vitte le a szívurnát az altemplomba, amelynek padlójában helyezték el azt. Az eseményen a Habsburg-család mintegy száz tagja vett részt. A kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte felesége társaságában.
Hortobágyi Cirill, a főapátság perjele korábban elmondta: Habsburg Ottó bencés diákként tanult és érettségizett magyar nyelven, pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták a magyar nyelv és irodalom, továbbá a magyar történelem ismeretére. Mint hozzátette, Habsburg Ottó az irántuk érzett háláját rótta le azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után ellátogatott Pannonhalmára, és virágot helyezett el volt tanárainak sírján. A 2002. évi hivatalos látogatásakor pedig a főapátság vendégkönyvében bencés tanítványnak nevezte magát, majd elvállalta a Bencés Diákszövetség tiszteletbeli elnökségi tagságát.
A Habsburg-titkárság korábban közölte, hogy a szívurna elhelyezése hagyomány a Habsburg családban, Pannonhalma pedig igen közel állt az elhunythoz.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Figyelmeztet a Magyar Közút: csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan dolga van
Kedden jön az autósok rémálma.
január 20., 16:48
- Belföld
A Városháza park terve kész, de megépítésének idejéről nem nyilatkoznának
Kiváló közösségi célú koncepció született, már csak pénz kell hozzá.
január 20., 13:21
- Belföld
Swietelsky-vezér: Sokkal nagyobb innovációs lehetőségek vannak a magyar aszfaltiparban
Hegyi Zoltán azt is elárulta, mekkora forgalommal tervezik a jövőt.
január 20., 16:45
- Mindeközben
Soha nem készült még ilyen mélyen víz alatti fotósorozat, lélegzetelállító képeken a végeredmény
tegnap, 20:41
- Belföld
Kunhalmi Ágnes: Miniszterelnök Úr, inkább Önt vigye el az az ördög!
Az ellenzéki képviselő a közösségi oldalán olvasott be Orbán Viktornak.
január 20., 14:23
- Belföld
Nagy István: A Green Deal az ősbűn
Az agrárminiszter elmesélte, hogyan hagyta faképnél az Európai Bizottság egy tagja még azelőtt, hogy válaszolhatott volna.
január 20., 15:24
- Belföld
Takács Péter „ordas hazugságok” miatt jelenti fel a Tisza Párt EP-képviselőjét
Az egészségügyi államtitkár Magyar Pétert is kiosztotta.
tegnap, 21:55
- Mindeközben
Suhajda Dániel akkor is otthagyta volna a Jóban Rosszbant, ha az nem ért volna véget: „Csak azért csináltam, mert én voltam a kenyérkereső”
tegnap, 18:38
- Mindeközben
Kristin Davis azt állítja, napjaink egyik leghíresebb színésze nem kevés pénzzel húzta le
tegnap, 17:02
- Mindeközben
Varga Viktort már nem érdeklik a nők: „Tavaly akivel lehetett, ágyba bújtam”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Orbán Viktor: Kásler Miklós leültetett, és azt mondta, ebből nagy baj lehet, azonnali intézkedésre van szükség
A miniszterelnök a Covid–19-világjárvány kitörésének ötödik évfordulója alkalmából jelentkezett.
tegnap, 19:43
- Mindeközben
Geszler Dorottya az asztrológiáról: „Érdekes összefüggéseket fedeztem fel, segített jobban megérteni a lányomat”
tegnap, 11:10
- Mindeközben
Gelencsér Tímea hamarosan befejezi az egyetemi tanulmányait: „Végre újra lesznek estéim és hétvégéim”
tegnap, 09:32
- Belföld
Szájer József: Egyszer így értelmezem, egyszer úgy az uniós jogrendszert
A Szabad Európa Intézet igazgatója szerint a Fidesz nem akarja Hamupipőke rücskös lábát üvegcipőbe tuszkolni.
január 20., 17:02
- Belföld
A Valton Security kamerázta be az Integritás Hatóság elnökének házát
Biró Ferenc Pál továbbra is ártatlannak vallja magát.
január 20., 12:56
- Belföld
Ezekhez a személyes adatainkhoz férhet hozzá a kormány az új lépésével
Az áldozatok gyakran önként adják ki személyes adataikat a tolvajoknak.
január 20., 15:55
- Belföld
Orbán Balázs elárulta, miért nem most találkozik Orbán Viktor és Donald Trump
Ha buli van, akkor nem alkalmas időpont a tárgyalásokra.
január 20., 15:23
- Belföld
Jobb, ha keddtől vigyázunk, ónos eső miatt az egész országra kiadták a veszélyjelzést
Fagyott eső is lehet.
január 20., 12:38
- Belföld
Donald Trump beiktatásának alkalmából szerveztek bulit a Szabadság téren
Az esemény fő szervezője az elnökért még le is lövetné magát.
január 20., 20:32
- Belföld
Büntetőfékezéssel és lézerezéssel próbálta lassításra bírni az autós a mögötte haladót
Lézerharc, büntetőfékezés és villogás az M2-es autóúton.
január 20., 18:17
- Belföld
Akkora sebességgel ment neki a padkának, hogy a levegőbe emelkedett a Jaguar
Az autósok az utolsó pillanatban kerülték el a balesetet.
január 20., 12:15
- Belföld
Több mint 170 millió forintnyi támogatást oszt szét az amerikai nagykövetség egyes médiumok között
Huszonhat pályázatot bíráltak el pozitívan.
január 20., 19:38
- Belföld
Hat autó karambolozott az M3-ason, több kilométeres a torlódás
Több útszakaszon korlátozások vannak érvényben.
január 20., 08:01
- Címlapon
Hamarosan megsemmisülhet az oroszok számára kulcsfontosságú Krími híd, ami még Ukrajnát is váratlanul éri
Már csak a megfelelő időt várják.
tegnap, 19:39
- Belföld
Csaknem 40 millió forint „teljesítményösztönző juttatást” osztottak szét a Bethlen Gábor Alapkezelő vezetői között
Összesen 28-an részesültek az év végi jutalomban.
január 20., 09:15
- Belföld
Szájer József: Vannak homofóbok a Fideszben, de „mindenki a saját szavaiért felelős”
Elmondta azt is, miért menekült az ablakon kimászva, ha nem követett el bűncselekményt.
január 20., 11:24
- Címlapon
Óriási hullámokat vet a magyar találmány, ami megoldhatja a kártevők problémáját
A gyógyszeripart és a mezőgazdaságot is forradalmasítja a magyar felfedezés.
tegnap, 10:48
- Belföld
Zacher Gábor megszólalt a magyarországi drogproblémákról, árulkodó jeleket lát
A lakosság nagyon rossz mentális állapotban van – mondta a szakértő.
január 20., 09:38
- Belföld
Nem nyílik meg a Sorsok Háza, a kormány a zsidó szervezeteket hibáztatja
Sajnálatosnak tartják az ügyet.
január 20., 08:17
- Mindeközben
Adrián büszkén vállalja, hogy egy nála 45 évvel idősebb nőt szeret: „Észre sem veszem a korkülönbséget”
január 25., 18:30
- Címlapon
Komoly bírságra számíthatnak azok az autósok, akik megfeledkeznek erről a dátumról
Már csak néhány napig érvényesek az autópálya-matricák.
tegnap, 10:03
- Címlapon
Öt évvel ezelőtt történt a modern sportvilágot megrázó egyik legnagyobb tragédia
Azt az űrt, a hiányt, amit maga mögött hagyott a legendás játékos, soha nem lehet feldolgozni.
tegnap, 18:30
- Mindeközben
Munkájáról kérdezgette Willem Dafoe-t egy tiktokker, aki nem ismerte fel a világhírű színészt
január 25., 17:00
- Belföld
Aláírták az adásvételi szerződést, az arabok kezébe került Rákosrendező
A bemutatott tervek szerint akár 250 és 500 méter magas épületek is elhelyezhetők a területen.
január 20., 11:05
- Belföld
Vallomást tettek a hatévesen a mogyoróallergiája miatt meghalt Máté szülei
A kiérkező mentők sem tudták már megmenteni az életét.
január 20., 12:31
- Belföld
Halálos tűzeset történt Tiszavasváriban
A tűzoltók egy összeégett holttestet találtak.
január 20., 08:36
- Belföld
A Magyar Orvosi Kamara nem ijedt meg a Belügyminisztériumtól, megindítja kampányát
Kitartanak álláspontjuk mellett.
január 20., 11:51
- Belföld
Elhanyagolták gyereküket, börtönbe kerülhetnek a zalavári szülők
Nem járatták iskolába, de még a védőoltások beadatásáról sem gondoskodtak.
január 20., 10:40