Farkas
2 °C
11 °C

Felmentették Képíró Sándort

2011.07.18. 11:55
| Módosítva: 2012.07.25. 13:26
A Fővárosi Bíróság nem jogerősen felmentette a háborús bűntettel vádolt Képíró Sándor volt csendőr századost. A 97 éves Képírót azzal vádolták, hogy 1942. január 21. és 23. között egy Újvidéken tartott razzián az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek törvénytelen kivégezésében. Ungváry Krisztián történész szerint Képíró felelőssége jogilag nehezebben fogható meg, mint morálisan, Karsai László történész pedig úgy látja: az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimizálja saját létezését.

Az ítélethirdetés késett, mert Képíró Sándor egy hete kórházban van, onnan kellett a tárgyalóterembe szállítani. Mint a bíró közölte: állítólag rossz gyógyszert adtak neki. A 97 éves férfit most is kerekesszékkel tolták be a terembe, és végig infúziót kapott.

Képíró Sándor az utolsó szó jogán ápolója útján közölte: "ártatlan vagyok, sohasem öltem, raboltam, a hazámat szolgáltam. Azért tértem haza, mert Magyarországon kívül számomra nincs élet."

A felmentő ítéletet a tárgyalóteremben ülők hangos tapssal és éljenzéssel ünnepelték, de a bíró felszólított mindenkit, hogy mellőzze a tetszésnyilvánítást. Képíró Sándor mintegy 15 percig volt bent a teremben, azután a bíró szünetet rendelt el, és az idős embert vissza is szállították a kórházba. A szünet elején a közönség soraiból többen gúnyos megjegyzéssel illették a teremből kilépő Efraim Zuroffot, a Wiesenthal központ vezetőjét. "This is the Hungarian justice", kiáltotta neki valaki.

Nem feltétlenül kellett tudnia a kivégzésekről

Az ítélethirdetés első napján nem hangzott el, hogy Képírót bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában mentette-e fel a bíróság. A tanácsvezető Varga Béla ehelyett egy ötpontos tényállás-ismertetésbe kezdett, amiből az derült ki, hogy lényegében a vád összes pontját megalapozatlannak tartja.

Az ítéleti  tényállás ismertetésének részeként a bíró közölte: az újvidéki vérengzést megelőző, a karhatalom tagjai által Délvidéken elkövetett gyilkosságokról nem feltétlenül kellett tudnia Képírónak, a történteket az ottani katonai vezetés elhallgatta a felsővezetés elől.

A bíró azt is közölte, hogy (később részletezendő indokok miatt) a Képíró és társai elleni 1944-es vezérkari bírósági ítéletet kirekesztette a bizonyítékok köréből. Annyi azonban kiderült, hogy az ítéletet kollektív ítéletnek tartja, vagyis nem az egyes vádlottak személyes felelősségét vizsgálták. Varga abszurdnak nevezte, hogy a vezérkari bíróság eljárásában nem adtak helyt a védelem indítványának a Képíró ártatlanságát igazoló tanúk meghallgatásának, viszont olyan helyszíneket soroltak fel az újvidéki vérengzés előtörténete részeként, ahol például Képíró ott sem volt.

Bizonyíthatatlan, mondta a bíró, hogy Képíró tudta, hogy az átadott foglyokat kivégezni viszik, sőt, a bíróság csak azt látta bizonyítottnak, amikor az újvédéki Rex-szálló tulajdonosait maga a csendőrhadnagy mentette meg. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ügyészség a vádiratban leegyszerűsítve kezelte, hogy az egyes gyilkosságok helyszínein Képíró osztaga egyáltalán ott volt-e.

Nem bizonyítható közvetlenül

Az ítélet kihirdetése előtt az ügyész még megjegyzést fűzött az utolsó tárgyalási napon elhangzott vádbeszédhez. Megerősítette, hogy a Képíró-per is olyan büntetőeljárás, ahol a közvetlen bizonyítással nem lehet élni: nincs élő szemtanú, csak okirati bizonyítékra lehet támaszkodni. Ha a tanúvallomások felvételével kapcsolatban nem merül fel kétség, tartalmilag sem lehet őket kétségbe vonni. Márpedig a 48-as népbírósági per esetében, és különösen Nagy János vallomásaival kapcsolatban nem merült fel törvénytelenség konkrét gyanúja. Valóban történtek törvénytelenségek, de a konkrét perben erre semmi sem utal, és Nagy János mindvégig következetesen vallott.

Zétényi Zsolt védőügyvéd szerint kétség esetén mindig a vádlott javára kell dönteni, márpedig ha kétely merül fel a jegyzőkönyv felvételének körülményeivel kapcsolatban, azt nem lehet elválasztani a jegyzőkönyv tartalmától. Az eddig köztudomású, hogy a népbírósági perekben szokásszerűen alkalmaztak erőszakot.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbünbtetést kért a volt csendőr századosra, mert érvelése szerint 1942-ben Újvidéken osztagparancsnokként Képíró Sándor közreműködött ártatlan polgári lakosok kivégzésének előkészületeiben, ami háborús bűncselekmény.

A vádirat

A vád szerint 1942-ben a katonai vezetés elégedetlen volt a januári razzia első két napjának eredményességével, és a tiszti eligazításon azt kérték, hogy a Grassy József ezredes által kiadott írásos parancsban foglaltakon túlmenő tisztogatást tartsanak. Képíró és egy társa a parancsot írásban is kérték, de nem kapták meg.

Falvai Zsolt ügyész szerint Képíró ennek ellenére továbbította beosztottjainak a szóbeli parancsot, miszerint a magukat igazolni nem tudó zsidókat és szerbeket ki kell végezni, bizonytalan esetben pedig az igazolóbizottsághoz kell őket kísérni.

A vádirat részletesen taglalja, hogy Képíró osztaga kivégzett egy házaspárt, továbbá egy férfit és nőt. Elfogtak egy testvérpárt, és Képíró utasítására őket, valamint 30, korábban elfogott zsidót teherautóval a kivégzőhelyre szállítottak.

A mérlegelés tárgya

A védelem legfontosabb érve az volt, hogy senkit nem lehet kétszer ugyanazért elítélni: Képíró 1944-ben a vezérkari bíróságon tíz évet kapott hűtlenségért az Újvidéken történtekért. Az ítéletet Horthy Miklós pár hónappal később töröltette, de Képíró ügyvédje, Zétényi Zsolt szerint ez az 1944-es ítélet tekintetében irreleváns.

A bíróságnak ezen túlmenően azt kellett mérlegelnie, hogy a dokumentumok – elsősorban az 1944-es per kevés fennmaradt irata, illetve a külföldre menekült Képíró társa, Nagy János 1948-as népbírósági tárgyalásán elhangzott tanúvallomások – elegendőek, illetve hitelesek-e a vádiratban foglaltak alátámasztására. 1944-ből alig maradt irat, a 48-as per tanúvallomásainak esetében pedig felmerül, hogy azok kényszer alatt születtek.

Az újvidéki vérengzésen történteket a történészek elég jól feltárták, az ügyről íródott Cseres Tibor híres dokumentumregénye, a Hideg napok. Az, hogy a csendőrtisztek, köztük Képíró tudtak arról, hogy mi vár a foglyokra, nem lehet kérdés, hiszen Képíró pont ezért kért írásbeli parancsot. Azzal, hogy Képíró nem tudta, mi lesz a foglyok sorsa, még a védője sem érvelt, jóllehet Képíró maga vallotta, hogy nem tudott a kivégzésekről.

Viszony a múlthoz

Képíró Sándor perének valódi kérdése az, miként viszonyulunk a magyar történelem legsötétebb fejezeteihez. Egy 70 évvel ezelőtt történt eseményt lehetetlen az azóta eltelt évtizedektől, illetve a második világháború és a népirtások narratíváitól függetlenül megítélni.

Képíró tettének bizonyíthatósága elválik annak morális megítélésétől. A pert Ungváry Krisztián történész kontraproduktívnak és meghirdetett céljával ellentétesnek tartja. A háborús bűncselekményekben hozott ítéleteknek Ungváry szerint csak akkor lehet elrettentő ereje, ha azokat konzekvensen alkalmazzák.

Kontraproduktív igazságszolgáltatás

Amíg rengetegen élnek és virulnak olyanok, akik 1956 után háborús bűncselekményeket követtek el, amíg nincs politikai akarat például Biszku Béla bíróság elé állítására, a Képíró-per pont a remélttel ellenkező hatást fog kiváltani: a kritikusok kettős mércéről fognak beszélni, miszerint a valós bűnösök megússzák, miközben a cionista lobbi aggastyánokat állít bíróság elé – mondja Ungváry.

A történész szerint Képíró valamilyen szinten felelős, nem véletlenül állították 1943-ban (sokadrendű vádlottként) bíróság elé. Képíró felelősségének csak a mértéke kérdéses: tudomással bírt e arról, hogy mi történt azokkal, akiket összefogdosott. Ungváry szerint jogilag nehezebben fogható meg a felelőssége, mint morálisan: a morális felelősség megítélése nem a bíróság, hanem a társadalom feladata kéne hogy legyen, csakhogy egy aggastyánt a társadalom nehezen fog morálisan elítélni.

Újvidék utóélete

Ungváry elvileg most is lehetségesnek tartja egy 60-70 évvel ezelőtti történet motívumainak tisztázását. Az 1943-44-as per szerinte azért kulcsfontosságú, mert eleinte az akkori kormány el akarta tussolni az ügyet, mindenkit fel akartak menteni.

"Csakhogy a délvidéki hideg napokból országos botrány lett, parlamenti interpellációk hangzottak el, Horthyék ki akartak ugrani a háborúból, és külföldről is olyan impulzusok jöttek, hogy tűrhetetlen, ami történt. Amikor Horthy és a hadsereg vezetése részleteiben megtudták, mi történt, elborzadtak: belátták, hogy a történtek ártanak a honvédség tekintélyének, mert azokkal, akik elszabadult hajóágyúként civileket gyilkolnak le, nem lehet együttműködni."

Ungváry úgy véli, nincs okunk azt feltételezni, hogy a szükségesnél sötétebb színben tüntették volna fel a tényállásokat, a per tárgyát, a tömeggyilkosságot. Szerinte az 1943-44-es perben nem volt prekoncepció, a háború utáni népbíróságiban viszont igen, a politika azokra az ügyekre már rányomta a bélyegét.

A megélhetési nácivadász pere

Nem látja értelmét a Képíró-pernek a szintén történész Karsai László. Szerinte nem szabad "egy roskatag aggastyánt 70 évvel később ilyen, nem megfelelően előkésztett, élő szemtanúkkal nem alátámasztható, hiányos korabeli és szinte nemlétező jelenlegi bizonyítékok alapján, egy megélhetési nácivadász hisztérikus önmutogatási és önigazoló vágya alapján perbe fogni".

A per oka Karsai szerint nem az, hogy az ügyészség talált egy bizonyíthatóan tömeggyilkos háborús bűnöst. Mint mondja, az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimizálja a saját létezését a magánfinanszírozói felé. Izrael, ahol évtizedekig központi kérdés volt a bűnösök felelősségre vonása, rég felhagyott az erőfeszítéssel.

Történelemhamisítás

Karsai alapvetően hamisnak tartja azt a lassan hivatalossá váló történelmi interpretációt, hogy 1944. március 19-ig, a német megszállásig Magyarország a béke szigete volt a magyarországi és az ide menekült zsidóknak. A valóságról, a jogfosztó zsidótörvényekről, az 1942-es mészárlásról, a hontalan zsidók deportálásából, aminek a kamenyec-podolszki vérengzés lett a vége, egyre kevesebb szó esik.

Márpedig az újvidéki vérengzés története pont ezt a narratívát cáfolja. Ezzel együtt Karsai szerint nem bizonyítható Képíró tevőleges részvétele a tömeggyilkosságban: az, hogy ott volt, nem bizonyítja, hogy mit rendelt el pontosan. Karsai szerint ugyanakkor nem igaz, hogy Képíró nem tudta, mi történik, csakhogy a történészi és jogászi igazság elválik.

"Óriási különbség, hogy embereket elkísérek és átadom őket a kivégzőiknek, vagy elsétálok. Ennyi év után ki mondja meg, hogy Képíró tudta, mi történik a foglyokkal és lelkesen vett benne részt?"

Hiányzik az anyag

Karsai László szerint a pert nem lehetett volna jobban előkészíteni: az alapvető bajnak azt tartja, hogy a tényleges, legkomolyabb vizsgálatot lefolytató magyarországi (1942-44-es) vizsgálati anyag hiányzik, és a szerbiai hatóságtól sem kaptak segítséget az ügyészek. A tanúvallomások, bizonyítékok, dokumentumok túlnyomó része már nem fellelhető.

"1945 után Délvidéken sokakat kikértek, megkaptak, halálra ítéltek, nem lehet mondani, hogy nem nyerték el a főbűnösök a büntetésüket" - mondja a történész. – "Csakhogy Zuroffnak (a Wiesenthal központ igazgatójának) pont most kellett valamit felmutatnia. Őszintén kívánom hogy hagyja már abba, amit csinál, hogy ilyen módszerekkel, ilyen csekély bizonyító anyag birtokában próbál embereket meghurcolni. Ezt senkivel, egy volt csendőrtiszttel sem lehet megtenni."

Vizslaverseny, daruvonulás és szarvasgombás lakoma

Nézz vonuló darvakat a Tisza-tavon, szarvasgombát kereső kutyákat Szilvásváradon! (x)

Online utasbiztosítás

A kikapcsolódás könnyen rémálommá változhat, ha nincs utasbiztosítása. Kösse meg online!