Óriási fordulat a nyúlpolitikában is!

2011.07.18. 16:13
Nyúlhússal kapcsolatos ismereteket terjesztene a magyar nyulazás két fellegvára, és tudatosítaná, hogy rendszeres munkával az ember képes irányítani a sorsát. A program elnyerte a kormány tetszését is.

Új program indul a magyar vidék kátyúban ragadt szekerének kimozdítására. A kormány, azon belül is V. Németh Zsolt és Czomba Sándor államtitkárok felkarolták két magyarországi szövetkezet, a Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet munkahelyteremtő faluközösségi programját, amely a "Nyúl-unk a munkáért" címet kapta. A két, nyúlban utazó szövetkezet "hátrányos helyzetű, elszegényedett régiók falvaiban élő családoknak kínál lehetőséget megélhetésük biztosítására és életkörülmyéneik javítására". A kezdeményezéshez még a Fehérkereszt Állatvédelmi Liga is csatlakozott, pedig a program egyik célja "az emberek nyúlhússal kapcsolatos ismereteinek bővítése".

Emellett még a nyúltenyésztés hagyományait is felelelvenítenék, és meg is kedveltetnék a nyulászkodást. Amiben van perspektíva, legalábbis a Zika és a nagyhajmási szövetkezetek termelői is "kicsiben, néhány nyúl tartásával kezdték a nyulászkodást 30-35 éve".

V. Németh Zsolt nyulat simogat
V. Németh Zsolt nyulat simogat

A szövetkezetek partnerek bevonásával 20 millió forintot szereztek a programra, mely során tíz, kétezer lakos alatti falu 20-20 családját juttatnák hozzá a nyulászkodás elkezdéséhez szükséges eszközökhöz és tudáshoz. Térítésmentesen adnak nyúlketreceket, tenyészanyákat és baknyulakat a pályázat nyerteseinek, de takarmányt és kezdő vakcinákat is adnak, a program eredményeit pedig utánkövetéssel tartják majd számon.

A program kitalálói szerint a kezdeményezés 2012-ben "már több száz faluban adhat munkát és egészséges húst a nyulászkodással megismerkedni akaró családok számára". "A Nyúl-unk a munkáér program célja, hogy a munkahely teremtő, nyulászkodni tanító kezdeményezést népszerűsítse, továbbá tudatosítani az emberekben, hogy a nyúltartással (tágabban a rendszeres, folyamatos munkával) az ember képes sorsát irányítani, élelmet termelni, e tevékenységgel el lehet indulni a vállalkozóvá válás, az öngondoskodás, a társadalmi felemelkedés útján".

A program részleteit a nyulunkamunkaert.hu weboldalon es a nyulunkamunkaert.blog.hu blogon követhetik, a Facebokon és az Iwiwen pedig szocializálhatnak.