Vendel
5 °C
20 °C

Szemtanúk nincsenek, a bizonyíték kevés

2011.07.19. 22:55

A Képíró Sándort felkutató Efraim Zuroff botrányosnak nevezte, hogy a Fővárosi bíróság hétfőn felmentő ítéletet hozott a háborús bűntettel vádolt egykoi csendőrparancsnok ügyében. A The Daily Telegraphnak azt mondta: ez "abszolút felháborító", ellentmond minden bizonyítéknak, és mindannak, "amit tudunk a mészárlásról". Megjegyezte még, hogy "szomorú nap ez az áldozatok és családtagjaik számára, és kérdéseket vet fel az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban".

A nemzetközi sajtó többb helyen idézte a Simon Wiesenthal Központ újvidéki irodájának munkatársát, Ana Frenkelt is, aki szerint az ítélet nem volt váratlan, mert a magyar társadalom még mindig nem képes szembenézni a múltjával.

Csak okiratokra lehetett támaszkodni

Az ítélet nem jogerős, és másodfokon akár fordulat is beállhat az ügyben. Az mindenesetre egyértelmű, hogy a bíróság nem az ügy várható nemzetközi visszhangját mérlegelte az ítélet meghozatalakor, hanem az ügyészség által elé tárt dokumentumok alapján döntött. "Nincs élő szemtanú, csak okirati bizonyítékra lehet támaszkodni", hangsúlyozta Varga Béla bíró a per hétfői ítélethirdetése után a Fővárosi Bíróságon.

A bíróság nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság hiányában mentette fel Képíró Sándort. Mint a bíró megállapította: az eljárásban csak aggályok és kételyek merültek fel, de nem volt olyan kétséget kizáróan bizonyítható tény, amelyet a vádlott terhére lehet értékelni.

Képíró Sándor 1942-ben arra kapott parancsot, hogy gyűjtse be Újvidéken a partizángyanús személyeket, az elfogott embereket vigye a gyűjtőpontokhoz és a leventeotthonban lévő igazolóponthoz. Az események azonban elfajultak, az akció a felső vezetés utasításai ellenére a szolgálati szabályok megszegésével vérengzéssé, kegyetlenkedéssé, fosztogatássá alakult át. A parancs ellenére az embereket egy idő után már nyílegyenesen vitték a kivégzőhelyre, és válogatás nélkül lőtték le őket. A kutatások szerint 3300-3800 szerb és zsidó civil esett áldozatul. A perben azt kellett volna bizonyítani, hogy Képíró tudott a törvénytelen kivégzésekről, és ennek tudatában adott át egy 30 fogolyból álló csoportot egy katonai tehergépkocsi vezetőjének.

Egy szemtanú lett volna

Az egykori csendőr százados akkor 30 éves volt. Elvileg lehetnek élő szemtanúk, akik akkoriban fiatalabbak voltak, de ilyenek az új eljárásban nem jelentkeztek. Egy valakit kivéve.

A Simon Wisenthal Központ talált egy ma 77 éves nőt, aki 1942-ben nyolc éves volt és a razzia idején szüleivel éppen Újvidéken tartózkodott. Az asszony korábban a szerbiai Blic című napilapnak azt állította: nyolcévesen látta, hogy a főtéren felsorakoztatott emberek közül egy fiatalember mondott valamit az előtte álló egyenruhásnak, aki erre megfordult, levette a puskáját a válláról és olyan erővel ütötte meg a fiatalembert, hogy az nem tudott felállni. Az interjúban az asszony elmondja, ez a jelenet annyira megmaradt benne, hogy most, amikor elindult a per Képíró Sándor ellen, és látta a vádlott médiában megjelent, fiatalkori, egyenruhás képeit, azonnal felismerte.

A bíróság végül nem hallgatta meg a tanút. Az indoklás szerint az asszony meghallgatása nélkül is valótlannak tűnik az állítása, mivel a tiszteknek nem volt puskájuk, pisztolyt hordtak maguknál.

Használhatók-e a korábbi ítéletek?

Maradtak tehát az okirati bizonyítékok. Az ügyész a vádirati tényállást a következőkre alapozta:

  • A történtek után két évvel hozott, 1944-es vezérkari bírósági ítéletre. Ebben a perben Képíró a 13. rendű vádlott volt. Társaival együtt hűtlenségben találták bűnösnek, mert az események kontrolálatlan vérengzéssé fajultak. Képírót tíz év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. Az ítéletet pár hónappal később, a nyilas puccs után megsemmisítették.
  • Egy 1944-es Szerbiából származó ítéletre
  • A Képíró Sándor ellen valló Nagy János főhadnagynak a katonapolitikai osztályon és ÁVH-n tett vallomásaira
  • A Képíró Sándor ügyében született 1948-as népbírósági ítéletre

Ezek között vannak az eseményekhez időben még igencsak közel álló dokumentumok, amelyekben valódi szemtanúk is megszólaltak. A Fővárosi Bíróságon folyó per fontos kérdése az volt, hogy ezeket a korabeli tanúvallomásokat el lehet-e fogadni hitelesnek, illetve az eljárás részévé lehet-e tenni őket.

Az egyik nagy kérdés az volt, jogilag hogyan értelmezendő, hogy Képíró Sándort 1944-ben már elítélték. Ügyvédje, Zétényi Zsolt már a nyomozati szakban azzal érvelt, hogy az eljárást szüntessék meg, mivel az 1944-es döntés alapján Képíró ügyét már elbírálták, ezért a jelen eljárás a többszörös eljárás tilalmába ütközik.

Az ügyet azonban mégis kitűzték tárgyalásra, hogy megállapítsák, mi történt az ítélettel, hiszen annak kihirdetése után a vádlottat valamilyen módon rehabilitálták, a rendfokozatát és a beosztását visszanyerte. Az eljárás során kiderült: a legfelsőbb honvéd törvényszék egyik dokumentuma szerint az ítélet "feloldatott" és visszaküldték az illetékes vezérkar főnökéhez, aki nem lépett az ügyben. Ezért az ítéletet megsemmisítették, vagyis arra úgy kell tekinteni, mint ami nem is létezik, így arra hivatkozni nem lehet.

Ellentmondó vallomások

Nagy János (később főhadnaggyá előléptetett) honvéd zászlós 1948-ban több meghallgatásán azt állította, hogy 1942. január 23-án 11 órakor találkozott Képíróval, és ekkor vette át a 30 fős transzportot, hogy Képíró utasításának megfelelően a sportpályához, azaz a kivégzőhelyre kísérje őket.

Az ő vallomása szinte percre pontosan egybevág egy hadapród 1944-es vallomásával. A hadapród a sportpályánál 11.30-kor vette át a csoportot "egy zászlóstól" (azaz Nagytól), aki arra utasította, hogy azonnal végeztesse ki őket. A hadapród szerint inkább a Dunához kellett volna vinni őket, de Nagy ragaszkodott az utasításához. A csoportból valaki megpróbált elfutni, mire a hadapród kiadta a tűzparancsot. A még mozgó embereket közelről, pisztollyal agyonlőtték.

A Fővárosi Bíróság Nagy János vallomásait és az ügyében hozott 1948-as ítéletet is kirekesztette a bizonyítékok köréből. A bíró szerint Nagy János kihallgatásain és elítélésekor számtalan törvénytelenség történt: jogtalanul tartották fogva, nem biztosítottak számára védőt, kényszerrel csikarhattak ki belőle vallomást. Emellett az ellene ítéletet hozó tanácsot is törvénytelenül alakították meg.

A bíró kiemelte: az egymásnak ellentmondó korábbi vallomások alapján Nagy nem szavahihető, többször is tetten érhetők a hazugságai. A bíró szerint a tárgyaláson sérült volna a közvetlenség elve is, mivel Nagy Jánost már nem lehetett meghallgatni és Képíróval szembesíteni. A bíróság ezért Képíró vallomását fogadta el, aki szemenszedett hazugságnak titulálta Nagy szavait. Mint mondta: soha nem ismerte Nagyot (Nagy szerint a háború előtt együtt jártak egyetemre), nem tudja, ki lehetett, és mindezt csak azért találták ki, hogy megbélyegezzék.

Formai okok

Formai okokból utasította el a bíró az ügyész által becsatolt, Szerbiából származó 1944-es ítéletet. Az irat utolsó oldala hiányzott, az, ahol épp a hitelességet igazoló formulák szerepelnek. Ugyancsak aggályosnak tartotta az ítélet Jeruzsálemből előkerült példányát, szintén formai okok miatt. Végül egy harmadik másolati példány is előkerült, de azt sem hitelesítették az ügyviteli szabályoknak megfelelően. A bíróság azonban ezt már elfogadta, ám nem közokiratként, hanem mindössze iratként vette figyelembe.

A bíró szerint az okiratok alapján összesen annyi bizonyítható, hogy Képíró jelen volt az újvidéki razzián, 50-60 ember - csendőr és katona - tartozott alá. Azt nem tudni, mennyire ismerhette őket. A január 20-án tartott eligazításon részt vett, ahol írásban kérte felettesétől annak "laza fegyverhasználatra" vonatkozó utasítását, aki ezt megtagadta. A bíró szerint Képíró ezért ezt a parancsot magára és az alárendeltjeire nézve nem tartotta végrehajthatónak.

Varga Béla azt is megállapította, hogy a volt csendőr százados a parancsnak megfelelően járt el, amikor nem engedett szabadon egy elfogott magyar testvérpárt. Ugyanakkor megmentette annak a családnak az életét, akiknek a szállójában lakott. A bíró közlése szerint ő az egyedüli ember, akiről pozitív dolgok derültek ki. A bíró szerint Képíró csak az 1944-es tárgyaláson tudta meg, milyen kivégzések zajlottak. Az sem állapítható meg, hogy az ő emberei lőttek volna agyon egy házaspárt, valamint egy férfit és egy nőt. Erre nincs bizonyíték, ez csupán feltételezés.