Gyöngyi
9 °C
9 °C

Elutasították az MSZP népszavazási kezdeményezését

2011.08.01. 11:42 Módosítva: 2011-08-01 11:52:50

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését – jelentette be Lukács Zoltán, a szocialista párt országgyűlési képviselője a testület döntését követő sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus elmondta: kezdeményezésükkel a visszamenőleges jogalkotás hátrányos rendelkezéseinek alkalmazását kívánták megtiltani, azonban a választási bizottság a beadványban szereplő "hátrányos" szó homályosságára, illetve a közelmúltban módosított alkotmányra hivatkozva elutasította egy erről szóló népszavazás kiírását.

Az MSZP szerint azonban a visszamenőleges jogalkotás mélyen aláássa a jogbiztonságot; egy jogállamban és demokráciában pedig elfogadhatatlan ez az intézmény, ezért a párt az OVB döntése miatt az Alkotmánybírósághoz fordul.

A szocialista képviselő szerint az OVB kormánypárti többsége politikai döntést hozott, hiszen a jogbiztonság és a jogállamiság helyett, a "Lázár János őrült javaslatai" alapján módosított alkotmány mellett állt ki. Hozzátette: a magyar alkotmány második szakaszában megfogalmazott jogállamiság magában foglalja a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, ez azonban ellentétben áll a "98 százalékos különadóra és a nyugdíjak elvételére vonatkozó", közelmúltban elfogadott rendelkezésekkel.

Lukács Zoltán kérdésre válaszolva a hátrányos tartalmú visszamenőleges jogalkotás közé sorolta a politikai, illetve a gazdaságpolitikai döntések utólagos kriminalizálását is, de – mint fogalmazott – egy "újabb őrült ötlet után", akár az "egyszerű emberek" is szembe találhatják magukat hasonló elképzelésekkel, amelyek valóra válásával megszűnne a demokrácia Magyarországon.

Az MSZP népszavazási kezdeményezését Mesterházy Attila jelentette be, a szocialista párt június 18-án tartott kongresszusa előtt. Indoklásképpen a pártelnök akkor azt mondta: a kormánytöbbség az elmúlt évben többször – így például a 98 százalékos különadó elfogadásakor és a korhatár előtti nyugdíjak csökkentését és szociális ellátássá alakítását engedélyező alkotmánymódosításkor – szerzett jogokat korlátozó törvényeket fogadott el, ami súlyosan sérti a jogállamiságot.