Földanya legyőzte Mórickát

Ahogy áthajtunk Bugac községen, egyre több rendőrautót és -motorost látni az utcán, majd egy kereszteződés után fekete egyenruhás, fess rohamrendőrök igazítanak útba. Eltelik egy fél perc, míg leesik, hogy ezek itt igazából nem zsaruk, hanem rohamszkíták, mert az egyenruhájuk ugyan egészen rendőrszerű, de a jelvényük egy csúcsára állított, ezüst színű háromszög, munkaadójuk pedig nem a magyar állam, hanem a Csodaszarvas.

A  turánhívők Kurultájára, az Ősök Napjára jöttünk, ami az őstörténetkutató és a magyarság sztyeppei eredetében hívő turánisták nagy dzsemborija, 14 olyan országból meghívott vendégekkel, ahol a hívők szerint az igazi rokonaink élnek. Akik persze nem halszagú finnek, hanem karikalábú pusztai lóimádók. Ez a szubkultúra az, amelyiknek a tagjait a köznyelv tarsolylemezeseknek vagy nemezsapkásoknak hívja, és szolid közönségsikert szoktak aratni a hatos villamosra hegyes-prémes fövegben, kunkori orrú bőrcsizmában felszállva.

A háromnapos eseményt Bugacon, a homokpuszta szélén, egy kemping területén rendezték, ahol 2010-ben is, amikor a szervezők szerint összesen 150 ezren jöttek el, bár mi kávéházi óvatossággal kezeltük ezt a számot.

Ne kerteljünk: a turánistákat a nem süvegviselő többség dilinyósnak vagy egészen szélsőséges jobboldalinak tartja, esetleg mindkettőnek egyszerre. Részben azért is jöttünk el, hogy megnézzük, mennyire durvák Esőanya gyermekei, ha maguk között vannak.

Borzalmas zsibvásárból érkeztem

A véletlen úgy hozta, hogy nem egészen egy nappal korábban pár órát Kapolcson, a Művészetek Völgye fesztivál központjában töltöttem.

Kapolcs indulása óta az a hely volt, ahol a flaszteren felnőtt budapesti liberális értelmiség pár nyári napon át úgy érezhette, hogy falun van és borzongató találkozásokat élhet át olyan emberekkel, akik már voltak táncházban. Az esemény - mivel évek óta nem jártam itt, óriási meglepetésemre - ehhez képest mára a visszacsapóíj-, fából faragott nagymagyarország-térkép-, és merített papírra nyomott irredenta jelszó-árusok legnagyobb hazai seregszemléje lett. Én életemben talán csak jobbikos és miépes tüntetéseken láttam több árpádsávos zászlót, mint a kapolcsi bazársoron kiaggatva, harci íjat középkori/nyilas lobogó alatt tátott szájjal bámuló rasztát meg még soha. (Az árusok másik fele a WAMP-os "kézműves bigyó" stílusban utazott.)

Saját maguknak hozták össze

A Kurultáj persze sokkal kisebb esemény Kapolcsnál, mondjuk nem is kaptak semmi állami pénzt, az egészet a Csodaszarvas iránti lelkesedés, vagyis a Hívők munkája és adományai hozták össze és még belépőt sem szednek, csak a táborozásért kellett fizetni. De ha valaki jurtával jött, akkor azért sem. A terep a globális felmelegedés okozta jeges-esős nyarakon is ideális a fesztiválozásra, mert a bugaci homok azonnal beszívja a vizet.

Harci jelmezek, világszínvonalon és afelett

Ahogy belépünk a nádfonatos kerítésen, azonnal egy zárt alakzatban közlekedő, festett farkaspofát, remek prémcsíkokat és lófarkas zászlókat viselő törzsbe botlunk.

Pár újabb lépés, és két újabb harcos közelít, valahonnan az ó- és középkor határáról. Az ő zászlójukon - vagy a XX. századi divatnácizmus, vagy pedig a hindu manikűrösök elleni tiltakozásként - vörösre lakkozott körmű női ujjak láthatók, amik ügyes mozdulattal szvasztikát formáznak.

Gyorsan megállapítjuk, hogy a XXI. század szkítái a fantasztikus jelmezeik kidolgozottságával és szellemességével lazán verik a neten és a világsajtóban agyonajnározott japán anime- és amerikai Star Wars-rajongókat. A tömegnek, ami saccra úgy háromezer embert jelenthet, csak a töredéke visel jelmezt, a legjobbak az ókori pusztai harcosok, a legnépszerűbb viszont a betyár-csikós-vonal, de az autentikus, nem pedig az utcai rohamcsapatok által kultivált, nindzsásított változatban.

Az első bizsergés után most már nyugodtabban nézünk körül. A fesztivál négy csomópont köré szerveződik. Középen van a füves porond, ahol a lovas- és íjászversenyek zajlanak. Az MLSZ és a futballklubok figyelmébe ajánljuk a raklapok egymásra helyezésével percek alatt összeállítható mobil lelátót, ami olcsó, az NB1-es meccsek látogatottságához pont passzol, a kellemes fenyőillat pedig jótékonyan elnyomja az esetleges húgyszagot.

A háromezer éves sportnagyhatalom

Az arénában bemutatott pusztai sportok és bemutatók jelentik a Kurultáj szórakoztató vonulatát.

A legtöbb reményt a köp gar vagy buszkasi nevű sporthoz fűztünk, mert túlképzettek lévén tudtuk, hogy abban szerepel egy döglött emlős is. A köp garról hamar kiderült, hogy pompás sportág lenne, ha pár ezer év alatt sikerült volna kikristályosodniuk a szabályoknak.

A buli a következőképpen zajlik: a két lovascsapat a vízilabda ráúszásához hasonlóan egymással szembe vágtat, a középre helyezett döglött kecske irányába. A kecske túl nehéz és túl mélyen van ahhoz, hogy egyből felkapják, ezért az összes lovas körbeveszi és negyedórán keresztül csak annyit látni, hogy sokan kavarognak egy szobányi területen. Később, ha szerencsénk van, a dögöt sikerül lóhátmasságig emelni, a versenyzők ekkor úgy néznek ki, mint a zsákmányért verekedő keselyűk. Akció akkor van, ha valakinek sikerül megszereznie a kecskét, amivel vágtában meg kell kerülni egy távol elhelyezett oszlopot, majd visszaérni a pálya szemközti fertályán felállított kapuig, ezúttal egy szalmabálákból épített körig. Ha sikerül beledobni a halott állatot, gólt lőttünk. Szolid humorforrás, hogy a mocskos csalót, akinek itt nincsen sípja, ősmagyarul igazlátónak mondták.

Másik kedvencünk a lovasbirkózás, aminél dinamikusabb homoszexuális hatású sportot én még sohasem láttam, ehhez képest a kötöttfogású birkózás is bebújhat a férfiridikülbe. Félmeztelen, kidolgozott testű, izzadt férfiak állnak meg egymással szemben lóháton, majd elkezdenek egy kézzel egymás felé nyúlkálni, aztán simogatják-tuszujgatják egymást. Ez folyik egy jó ideig, az előjáték végeztével pedig vagy még erősebben simogatják egymást, vagy az egyik átugrik a másik mögé a lovára, átöleli és megpróbálja lerántani.

Volt távcélbalövés hagyományos magyar íjjal, ami olyan, mint a jéghoki vagy a Forma-1: sokan összegyűlnek, és nem látják a túl gyorsan suhanó játékszert. Nem csoda, hogy az újkori tömegolimpiát a franciák, és nem a mongolok találták ki.

Voltak trükklovasok, inkább aranyosak, mint ügyesek. Íme a legjobb trükkök listája:

- a lány kinyújtotta a lábát

- a kisfiú meglengette a kardját

- a lány nem ejtette el az árpádsávos zászlót. (Miután ezt lejegyeztem, a hajrában mégis elejtette.)

Kis János szülinapja

A másik csomópont a zsibvásár volt, a szkíta boltok szokásos kínálatával, mínusz politikai jellegű kiadványok, semmi náci flört, annál több replika, régészkedés és történelem. Markánsan kevesebb piros-fehér csíkos dekorációval, mint Kapolcson. Amíg jelen voltunk, az egész esemény abszolúte politikamentes volt, de még a lángosos előtt álló sor is, a tömegben én egy darab egyértelmű szkinhedet láttam, de általában is úgy tűnt, hogy ennek a szkíta szubkultúrának a tagjai Tiszánál, Horthynál, Imrédynél, Gömbösnél és Szálasinál két-három ezer évvel korábbra fókuszálnak. Valószínű, hogy Kis János jövőre nem itt tartja a születésnapját, és az is igaz, hogy itt is árulták az Idősebb vagyok, mint Szlovákia feliratú slágerpólót, de a társaság inkább tűnt hasonlónak fanatikus Gyűrűk Ura-szerepjátékosokhoz, mint a Jobbikos típusú áramvonalas neoszélsőségesekhez. Kedvenc árucikkeim az ősi sztyeppei zokni Erika, Anita, Szandra és Rozália felirattal, illetve a Hunbaba nevű magyar nemzeti csecsemőhordozó hám. Itt még tényleg divat spirituális alapon kereskedni, az egyik íjműves például azt mondta, hogy nem ad el 105 ezerért sem íjat B. barátomnak, mert még nincs benne elég alázat, ami speciel igaz is volt.

A töki Pompostól Mezey György rekonstruált koponyájáig

Sokat vártunk a harmadik csomópontot jelentő étel-ital-szekciótól, de amit ettünk, az inkább gyenge volt, és a Szigeten is megkaptuk volna, az viszont kiderült, hogy jurtában nagyon kellemes pálinkázni.

A negyedik helyszín az Ősök sátra nevű jurta volt, amiről a weboldal kifejezetten szakrális központként beszélt, és ami előtt dárdás őrök álltak. Bent ehhez képest szentély helyett a Nemzeti Múzeum régészeti kiállításához igen hasonló tárlatot találtunk, kicsit más szövegekkel és sok honfoglaláskori koponyával. Kedvencem a Bene vitéznek nevezett férfi, akinek kiállították a rekonstruált arcát is, létrehozva ezzel a valaha volt legjobb Mezey György-szobrot, de végül is mindkettő focista. A liberális jogvédők felé tett gesztusként is értelmezhető, hogy a Benét ábrázoló festményen a sportos honfoglaló egyértelműen cigánynak nézett ki.

Az esemény hangulata kifejezetten kellemes volt, a résztvevőkön kizárólag a lovak megjelenésekor látszott fanatizmus. Lezsák Levente lovas kaszkadőr azt mondta a mikrofonba, hogy a magyarok lelke csak a lovak hatására tud igazán szárnyalni. Ebben úgy általában nem vagyok biztos, de az ősmagyar hitű kortársaké garantáltan.

Kifelé menet, a tömegtől távol, már egészen a parkolónál, egy zárt alakzatban közlekedő, prémessüveges-dárdás alakzatba botlottunk. Az tűnt föl, hogy már rég kikerültek a közönség látóteréből, mégis halál komoly arccal és feszes állkapoccsal menetelnek. B. ki szerette volna próbálni, milyen nehéz a dárdájuk, ezért megszólította az osztag után ballagó kopasz fiatalembert. Kiderült, hogy nem adhatnak lándzsát, az őskaukázusi különítmény ugyanis szolgálatban van és éppen az azeri nagykövetet kíséri vissza az autójához. Elő is állt a hatalmas Audi, a szkítabarát diplomata pedig elviharzott.

Ha jövőre is Magyarországon lesz a Kurultáj, tuti viszem a gyerekeket, főleg ha még több vicces ősi sportot iktatnak a programba vagy végre beindulnak a reformok a Köp Gar Világszövetségben.