Nándor
7 °C
23 °C

Navracsiccsal kezdi a teljesítményértékelést Orbán

2011.08.04. 06:49

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Felcsúton találkozik Navracsics Tiborral, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium vezetőjével, írja a Magyar Nemzet. Ez a találkozó lesz az első azoknak a négyszemközti beszélgetéseknek a sorában, amelyek során a kormányzati teljesítményt és a minisztériumi munkát értékeli a kormányfő az érintett tárcák irányítóival.

Navracsics Tibor egy július 2-ai interjúban beszélt először arról, hogy Orbán "a nyár folyamán nyilván át fogja tekinteni a kormány teljesítményét, és meghozza azokat a döntéseket, amelyek ebből a szempontból fontosak lehetnek", emlékeztet a Magyar Nemzet. Navracsics ekkor mondta el azt is, hogy Orbán ezeken a beszélgetéseken értékeli majd azt, hogy a jelenlegi személyi kör, illetve intézményi környezet alkalmas-e további feladatok elvégzésére.

A nyári beszélgetések eredményétől függetlenül minden tárcavezető kitölti az eredetileg 2011 végéig vállalt mandátumát, olvasható a napilapban. A Magyar Nemzet felidézi, hogy a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter egy hétfői rádióinterjúban azt mondta: a jelenlegi kormányzati struktúra bevált, jól mennek a dolgok, ezért nem kell változtatni. Ugyanakkor a napilap kormányzati forrásai az esetleges átalakításokkal kapcsolatban azt hangsúlyozták, hogy egy-egy államtitkár esetleges cseréje még nem jelent kormányátalakítást".