Terhes maradt az abortuszon átesett anya

RSK
2011.08.05. 17:37
„Előfordul az ilyesmi” – mondta nőorvosa annak az asszonynak, miután kiderült, hogy abortusza ellenére kisbabát vár.

„Előfordul az ilyesmi” – a kismama szerint ezzel magyarázta a nőgyógyásza, hogyan lehet öt hónapos terhes pár héttel az abortusza után. Az asszony elmondása szerint azért döntöttek a férjével az abortusz mellett, mert nincs saját lakásuk, a családfő munkanélküli és a három éves kislányukat a nagymama házában nevelik.

A sikertelen beavatkozást a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hajtották végre, a magzat akkor tízhetes volt. Az asszonyt még aznap hazaengedték az asszonyt a kórházból, a zárójelentésében az állt, hogy kevés vérzése van és láztalan.

A nőnek feltűnt ugyan, hogy nem menstruál az abortusz után, ám orvoshoz nem fordult, mivel terhességre utaló jelet nem vett észre magán. A múlt héten a baba rugdosni kezdett, ekkor az anya újra felkereste a kórházat, ahol egy másik orvos megállapította, hogy a terhességének a huszadik hetében jár.

A küret miatt fennáll a veszély, hogy a magzat esetleg károsodott, de a család a kockázat ellenére úgy döntött, hogy megtartják a babát – szokásos esetben egyébként a 12. hétig hajtanak végre magzatelhajtást. A hasi ultrahang szerint a baba a korának megfelelően fejlődik, és a súlya megfelelő. A család még nem döntötte el, hogy indít-e pert a kórház ellen vagy sem.

Dr. Ábrahám László ügyvéd közölte, hogy ilyen ügyben egy próbaperük volt, melyet elvesztettek. Polgári peres eljárást indítottak egy abortuszt végző kórház ellen nem vagyoni kártérítést kérve. A pert azért
veszítették el, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyerekáldás nem okoz hátrányt.

Az ügyvéd idézte a Legfelsőbb Bíróság erről szóló állásfoglalását, amely megállapította, hogy „a gyerek létezését, felnevelésének költségeit, sem jogi, sem társadalmi, sem erkölcsi értelemben nem lehet hátránynak tekinteni. A terhességből megszülető egészséges gyermek és a már meglévő gyermek mellé történő megérkezése és a vele kapcsolatos teendők, a szabadidő korlátozottsága személyiségük értékminőségét nem csökkenti, ezeket a körülményeket egy nem vagyoni kárpótlásnál nem lehet figyelembe venni”

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház belső vizsgálatot indít az üggyel kapcsolatban.