Gyöngyi
9 °C
9 °C

Földesi-Szabó László előzetesben marad

2011.08.06. 11:05

Előzetes letartóztatásban marad az Egymásért-ügyben első fokon hét év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László, írja a Magyar Nemzet szombati száma. Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnöke számára a védőügyvédje és a vádhatóság is házi őrizetet indítványozott, de a bíróság úgy döntött, a gyanúsított rács mögött marad.

Földesi-Szabó László (Fotó: Földi Imre)
Földesi-Szabó László (Fotó: Földi Imre)

Berényi András ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta: az első- és másodfokú bíróságok annak ellenére utasították el a kényszerintézkedés enyhítését, hogy azt nemcsak ő, hanem a Fővárosi Főügyészség és a Fellebviteli Főügyészség is indítványozta. A táblabíróság azzal indokolta döntését, hogy szabadlábon hagyása, illetve házi őrizetbe helyezése esetén fennáll a veszélye, hogy Földesi-Szabó ismét megszökik. Tavaly december 22-én ugyanis ítélethirdetés közben eltűnt a tárgyalóteremből, és csak féléves bujkálás után, május 18-án fogták el Budapesten.

Földesi-Szabóval szemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatott eljárást adócsalás gyanújával, majd az ügyet a Budapesti Katonai Ügyészség vette át. Az ügyészek minden addig keletkezett iratot államtitokká minősítettek, majd vélhetőleg nyomozási alku részeként az addigi terhelt az eljárás tanúja lett. Védője a Hír tévé műsorában utalt arra, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrány nyomozását ügyfele vallomásai is segítették, olvasható a Magyar Nemzetben.