Széthordják a volt szolnoki tüdőkórházat

2011.08.06. 08:36

Tolvajok fosztogatják az egykori szolnoki tüdőkórházat, az ismeretlen elkövetők szinte mindent elvittek már, ami mozdítható, mivel a létesítményt nem őrzi senki - írta szombati számában az Új Néplap.

A város tulajdonában lévő, három éve üres egészségügyi intézmény parkját értékes növényi állománya miatt helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánították a Tisza Klub kezdeményezésére, és 22,5 millió forintért, döntően pályázati pénzből felújították.

Lopások és betörések azóta történnek a kórház területén, hogy bezárták az intézményt. Leginkább a fémet lopják, de bármilyen mozdítható tárgyat elvisznek, hiszen a létesítmény bezárása óta őrizetlen - mondta el a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Új Néplapnak. A városrész önkormányzati képviselője tud a problémáról, és amíg meg nem oldódik a folyamatos őrzés, a környékre sűrűbb járőrözést kért a rendőrségtől, a közterület-felügyelettől és a polgárőrségtől - áll a cikkben.

A létesítmény 1941-ben honvédkórházként épült, majd 1948-ban Állami Tüdőgyógyintézetté vált.