A biocsöcssejtés és a négyzetméter here

Ne habozzunk, mint kereszténydemokrata az inszeminátornál, és mondjuk ki: az ország tortája rettenetes.

Onnan tudom, hogy ezt kóstoltuk meg először, amikor pénteken leteszteltük a Magyar Ízek Sétányát, ami egy sok kilométeres bódésor a budai Duna-parton, a Bem tértől a Várkert kaszinóig. A kormány, azon belül személyesen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes ígérte meg a programfüzetben, hogy itt jó ízű, egészséges, igazi magyar terményeket és élelmiszereket vehetünk majd magunkhoz, így üres gyomorral és nagy reményekkel vágtunk neki.

Egy drámai ülés jegyzőkönyve

Azt a véletlen hozta, hogy a Bem tér felől indulva azonnal a Zila kávéház standjába botlottunk, ahol Magyarország tortájának fotója fogadott, alatta a következő felirattal:

"Receptjét Magyarország kormányának felkérésére a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete készítette az államapítás évfordulójára."

Azonnal kéjes ábrándozásba merültünk.

Remegő szájú küldönc érkezik az Ipartestület elnökségének ülésére.

Küldönc: Vészhelyzet van! Szijjártó személyesen üzent, hogy kormányhatározat van a receptről. Ha nem készül el időben, a Rogán egyéni indítványként módosítást terjeszt be a 80 százalékos marcipánadóról.

Elnök: Na, akkor álljunk neki. Vegyünk hat tojást, abból még sosem volt baj.

Alelnök: Fél kiló cukor? Vagy pont most lett cukorellenes a hivatalos vonal? Nem hibázhatunk, nekem gyerekeim vannak.

Másik alelnök: Legyen csak negyed kiló a cukor, és támogassuk meg valamennyivel a Puskás Ferenc Futballakadémiát.

Elnök: Nagyszerű ötlet! Akkor 25 deka cukor és 500 négyzetméter műfű. Gyerekek, nem kéne bele valami igazán magyaros alapanyag?

Frissen kinevezett fideszes alelnök: Szürkemarha például?

Szürkemarha végül nem, köles viszont került a tortába, aminek ezzel alá is írták a halálos ítéletét. Az egykor népszerű, konyhánkból mára már kikopott élelmiszerek ugyanis nem a multik/szlovákok/nagykereskedők összeesküvése miatt koptak ki a magyar konyhából, hanem mert nem olyan finomak. A köles például olyan, mintha apró kavicsokat vízbe áztatnánk, mégse puhulnának meg. Ha sokáig főzik, akkor mégis, de nem csökken a kavicsszerűsége. A köles divatban van, de ez szerintem csak a nemzeti oldal válasza a bioboltok véleményvezéreinek bulgurmániájára. A torta érdekes is lehetett volna, hiszen a sárgabarack három formában – gyümölcs, lekvár, hab – szerepel benne, de nincs az a finom édesség, aminek jót tenne, ha sóderre kenik.

Lenyomta a fröccs a sört

Elnehezült gyomorral folytattuk a gasztrosétány feltérképezését. "Rengeteg a fröccsös-szörpös" – állapítottuk meg, de erősek maradtunk, nem álltunk meg. A Borsa gyümölcskocka ígéretesen ősmagyar édességnek tűnt, főleg azután, hogy az egyik eladó szerint "egy sátoraljaújhelyi házaspár találta ki nemrég", a másik szerint viszont "több ezer éves recept". Igazából mindegy, lehet, hogy igen idős házaspárról van szó, és a Borsa amúgy is finom, sűrű gyümölcskrém. Olyan az íze és állaga, mintha lekvárba aprított mandulát kevertek volna.

Az erős fröccsös jelenléten is túltett a mindent ellepő péksereg. Válság ide, árfolyam oda, az tuti, hogy Zürichben csak álmodnak az ilyen, alkarnyi vastagságú óriásperecekről.

Kilométernyi gyaloglás után érdekes és még annál is örvendetesebb összefüggést fedeztünk fel: minél bióbb egy családi élelmiszerüzem, annál nagyobb a női családtagok melle. A biocsöcssejtést ajánlom minden nagyüzemi élemiszer-termelő figyelmébe.

Bioló, flódni, szikvíz

Útközben volt pár boros, több sajtos – a St Martoni, kaskaval jellegű tehénsajt príma volt –, még több Zsanna-Manna édességes. Jelen volt a fesztiválok McDonaldsa, vagyis Katlan Tóni konyhája – az egy négyzetméternyi paprikás kakashere előtt tisztelettel levettük a kucsmánkat –, de a legérdekesebbek persze a családi gazdaságok standjai. A kedvencünk a Virágoskúti biogazdaságé volt, ahol megvettem az egyetlen vásárfiát, a füstölt biolócombot.

Ebédre a bajai halászléfesztivál sátránál ettem, bajai halászlét, tésztával. Korrekt volt, talán picit sótlan, de sokkal jobb, mint bármi, amit ezen a néven a budapesti vendéglátásban forgalmaznak.

Az utolsó stand, már túl a Lánchídon, egy flódnis-szódás kombó volt, ahol egy gyönyörű, régi géppel szódát is gyártottunk magunknak, majd elbeszélgettünk a negyedik generációs ferencvárosi szódással.

Izzó élmények

A Magyar Ízek Sétánya akár klassz gasztrofesztivál is lehetne, de sajnos nem igazán az, mert az érdekesebb dolgok rettentően elszórva találhatók a sok kilométeren, köztük több száz méteres lyukakkal. Hétvégére állítólag sokkal több stand nyit ki, úgyhogy ebben lehet fejlődés. A szervezőket láthatólag meglepte, hogy augusztusban süthet a nap, az asztalok fölé ezért nem került árnyékoló. Ez olcsóvá teszi a mulatozást, mert egyetlen, a perzselő napon elfogyasztott fröccstől úgy fejre áll az ember, mint az egyszeri online újságíró.

Valami végig furcsa volt, de csak a második kör végén jöttem rá, hogy micsoda. A szervezők láthatólag figyelhettek arra, hogy az ős- és autentikus magyar élelmet árulók ne tegyenek ki semmilyen felzaklató politikai jelképet, így ahhoz képest, hogy a spiccliberális Kapolcson szinte minden őskajás bódét árpádsávoszászló-erdő borított, itt még egy fia nagymagyarországos kenyeret se láttunk, pedig az alapvetőbb kiegészítő az "Idősebb vagyok Szlovákiánál" feliratos pólónál is.

A legdadaistább reklámszöveg díját a Zsanna-Manna nyerte, úgyis, mint "a megfoghatatlan égi finomság, az ami eddig fogalom volt az emberek számára, azt Bíró Kati megalkotta a földön, alázattal felnőve a termék tiszteletéért, szívvel, lélekkel, kézzel."

A legviccesebb viszont a Piszkei Öko listája volt arról, hogy milyen súlyos betegségekre ajánlják a termékeiket:

"Ha Ön:
– cukorbeteg
– candidabeteg
– savasodással küzd
– emésztési problémai vannak
– vegetáriánus"

Szívünkben a vegetáriánusok iránti szánalommal távoztunk. Feltétlenül vigyenek magukkal napernyőt!