Mit köszönhetünk Trianonnak és '86-os mexikói vereségnek?

Mohácsból nem csak egy volt, a magyar történelem tragédiák sorozata. De ezt nem kell feltétlenül sorscsapásként felfogni, végül is ennyi bénázással együtt az EU tagjai lettünk, ami a világon összesen 26 országnak sikerült rajtunk kívül, és olyan nagykutyáknak nem, mint az Egyesült Államok vagy Japán. Levert forradalom? Trianon? 0:6 a szovjetek ellen? Megkerestük a nemzeti tragédiáink jó oldalát.

Augsburgi vereség: Kalandozó eleink 955-ben létszámfölényük ellenére vereséget szenvedtek a német haderőtől. Bár ezzel lezárult a kalandozások romantikus korszaka, a vidám fosztogatás és öldöklés Európa tájain, de a csatának számos pozitív hozadéka volt. Ezek után döntöttünk úgy, hogy életvitelünkben és kultúránkban közeledünk az európai normákhoz, amely valószínűleg a túlélésünket jelentette Európában. A támadások alól felszabaduló németek megerősödhettek, és évezredes hányattatások után remélhetőleg most megmentik az eurót. Az elfogott Lehel vezér kürtjének legendája pedig, habár valószínűleg sosem történt meg, az iskolai olvasókönyvek népszerű történetévé válhatott.

Tatárjárás: Az 1241-es megsemmisítő muhi vereség után a tatárok szinte ellenállás nélkül tarolták le az országot. A mongolok egy évvel később máig ismeretlen okból visszavonultak, elnéptelenedett településeket és megritkult népességet hagyva maguk mögött. Ez azonban jó alap volt a multikulturalizmus megteremtésére: IV. Béla németeket, svábokat, kunokat, jászokat, sőt, hollandokat, olaszokat és szászokat telepített az országba. Az újjáépítést a kiváltságokkal is jutalmazott zsidó pénzemberek hiteleiből finanszírozták. A pénzügyi modell sikerét bizonyította, hogy jelentős állami beruházás keretében a földvárakat országszerte lecserélték korszerű, kőből épült várakra.

Török hódoltság: Az 1526-os Mohácsi csata után az ország 150 évre török uralom alá került, ami magas adókat, megfélemlítést, az ország népességének stagnálását és elmaradott gazdasági viszonyokat hozott. Annak ellenére, hogy mindez nemcsak másfél évszázadra tette élhetetlen hellyé az országot, hanem a kedvezőtlen gazdasági struktúrák és településszerkezet bebetonozásával hosszútávon is biztosította lemaradásunkat, a magyarok többsége mostanra bratyizó hangvételtől sem mentes szeretettel viszonyul a törökökhöz. Mindez bizonyítja, hogy a gyomrunkon keresztül könnyű elnyerni bizalmunkat. A törököknek köszönhetjük ugyanis számos, mára jellegzetesen magyarnak tartott gasztronómiai jellegzetességünket: a paprikát, a borsot, a darált húsokat, a joghurtot. De az ő közvetítésükkel ihatták ebéd utáni kávéikat a magyar főurak, és szívhatták el első szivarjaikat is. Budapest nem lehetne a fürdők városa sem, ha nem épül török fürdők sora.

Szabadságharc leverése: Az 1849 augusztus 13-i világosi fegyverletétel hadászatilag, morálisan és gazdaságilag is komoly sokkot jelentett. A tragédia végül azonban a kiegyezéshez vezetett, ami történelmileg még a fegyveres lázongásnál is gyümölcsözőbbnek bizonyult. Az 1867-es megállapodás eredményeképpen megújult Magyarország gazdasági és politikai intézményrendszere, önállósága növekedett és elkezdődött a polgárosodás.

Trianon: A trianoni békeszerződés következtében Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát. Igaz, a magyar nemzetiségűek az országnak csupán nagyjából a felét alkották, de így is jelentős számú, mintegy hárommillió magyar került a határokon túlra. A döntés pozitívuma ugyanakkor, hogy országunk mentesült a nemzetiségi jogok körüli maceráktól, hiszen szlovákok, románok, ukránok és szerbek csak kis számban maradtak az új határokon belül. Végre tényleg csak a saját ügyeinkkel foglalkozhattunk.

Doni katasztrófa: Az irreális tervek alapján, rossz felszereléssel a szovjet hadszíntérre küldött 2. magyar hadsereg 200 ezer emberéből 1943 januárjára 120 ezer elesett, eltűnt. A német vezetés azt ígérte ugyan, hogy a helyszínen megfelelő fegyverzettel látják el szövetségeseiket, de végül nem csak a harchoz, de a mínusz 30 fokos hideg túléléséhez szükséges eszközöket és élelmet sem biztosították. Az oroszok ellentámadásakor a németek az utolsó pillanatig halogatták a fegyveres segítséget, a visszavonulást viszont megtiltották, és ezt a magyar parancsnokok keményen be is tartatták. A pusztulás a háború és az ország szempontjából is értelmetlen volt, viszont rávilágított arra, hogy nemzetünk a hadviselésnél mennyivel jobban ért a cenzúrához és öncenzúrához. A túlélőknek és a sajtónak a háború alatt azért nem volt szabad beszélniük a tragédiáról, hogy ne lohasszák le a harci kedvet. Majd hallgatni kellett a szocializmus évtizedei alatt, mivel a magyarok fasiszta múltját idézték volna fel. Remek cenzúraképességünk miatt a tragédia még mindig a kibeszéletlen történelmi ügyeink közt van.

Szovjet megszállás: Az 1945 és 1989 közt az ország az elnyomás és terror legkülönbözőbb fokait élte meg, de még a legszabadabb évtizedeket is a cenzúra, az egészségtelen gazdasági szerkezet és a politikai önállóság hiánya jellemezte. Az időszak az ország gazdasági és morális megrokkanásához vezetett, amelynek hatásai húsz évvel a rendszerváltás után is jól érzékelhetők. A szovjet irányítás nélkül a vidék azonban nehezen szabadult volna ki az évszázadok alatt konzervált, feudális viszonyok közül: a hetvenes évekre a falusi életszínvonal jelentősen emelkedett, javult az egészségügyi- és lakáshelyzet. Az időszak ennél is jelentősebb eredménye a Kádár-rendszer, amely a tökéletes boldogság, harmónia és gondtalan élet szinonimájaként fészkelte be magát a magyar lelkek nagy részébe. A Kádár-rendszer ismételt eljövetelébe vetett hit még évszázadokra mentesítheti a magyarokat a rideg valóság sokkjától.

Az aranycsapat veresége a vébédöntőben: Az augsburgi vereség oké, tatárjárás belefér, török hódítás, az is valami?, szovjet megszállás, na bumm. De a berni fiaskóban pozitívumot találni? Egyáltalán elviselni? Nyolc éves, a focival csak most, a 2010-es évek elején ismerkedő gyermekek hajtják mélabúsan álomra a fejüket, miután megismerkedtek az 1954-es 2-3 történetével. „Hogy kaphattunk ki egy olyan csapattól, amelyiknek a csoportmeccseken egy sima nyolcast rúgtunk?” „Miért kellett Czibort jobbszélsőként játszatni?” „Tényleg lesen volt Puskás, amikor a 84. percben egyenlített?” – ilyen kérdések kergetik egymást a futballal ismerkedő gyermekek fejében, akik úgy érzik, és teljes joggal, hogyha akkor, 1954-ben megnyerjük a világbajnokságot, akkor másmilyen emberek lennénk mi, magyarok. (Lásd a témában Esterházy Péter írását: Mi van, ha mi vagyunk a világbajnokok.) Így viszont a németek, azaz a nyugatnémetek lettek más emberek – és itt jön valami nagyon csekély pozitívum –, akik 1954 után végképp megszabadultak a második világháborús sokktól, nem akartak többé a csatatéren revánsot venni, hiszen sikerült a focipályán megmutatniuk, hogy ők a legjobbak, és kezdetét vehette a nyugatnémet csoda. (Azt persze örökké tudni fogjuk, hogy nem ők voltak a legjobbak, mert a csaló Ling játékvezető Puskás érvényes gólját nem adta meg, hogy szakadjon rá az ég, csak ez nem kerül bele a nyomorult almanachokba.)

Az 1956-os forradalom leverése: A közelmúlt magyar történelmének legfájóbb eseménye, hiszen ezúttal az ország saját erejéből igyekezett kezébe venni a sorsát, kompromisszum nélkül állt ki a szabadságáért, és az egész olyan rövid ideig tartott, hogy nem volt ideje beszennyeződni sem. A megtorlások elől ezrek menekültek el az országból, négyszáz embert kivégeztek, 20 ezret bebörtönöztek, és közel ennyi volt a kitelepítettek száma is. A forradalom leverése megtörte és alkalmazkodóvá tette a magyarokat, ugyanakkor világszerte nagy lehetőséget jelentett a kutatóintézeteknek, egyetemeknek, ahol az agilis és tehetséges magyar szakemberek tömegével helyezkedtek el.

Jönnek a csehszlovákok: 1956 után jó tíz évig lehetett akármilyen szar a magyar válogatott, egy vébére még minden további nélkül kijutott. Pedig akkoriban 16 csapatos volt a mezőny, nem 32, mint mostanában. A magyar focit Marseille-ben, az 1970-es vébére való kijutásról döntő, csehszlovákok elleni pótselejtezőn érte az első igazi sokkhatás: egy vébéről le is lehet maradni. És hogy mi a pozitívum egy ekkora, pontosan 1-4-es szívásban? Egyrészt enélkül egy szállóigével lenne szegényebb a nemzet: Szepesi György ekkor kürtölte világgá, hogy jaj, jönnek a csehszlovákok. Másrészt meg, tegyük a szívünket kezünkre, a dicstelen 1968-as felvidéki bevonulásunkért – a Varsói Szerződés kölcsönös segítségnyújtásának álcázva a prágai tavasz leverését – kijárt nekünk egy jókora pofon.

0-6 A magyar válogatott úgy készült a 86-os mexikói vébére, hogy akár a legjobb négy közé is bemasírozhatunk, ha meg már ott vagyunk, akkor miért is ne nyerhetnénk meg? A nyitómeccsen aztán szovjetek átszáguldottak rajtunk. A jót azonban nem nehéz megtalálni a történtekben: mindez nem akárhol, hanem egy focivébén történt, ahol akkoriban a világ legjobb 24 csapata versenyzett egymással, mi pedig Hollandiát és Ausztriát megelőzve jutottunk ki oda. A magyar fociszakma is bőségesen merített a katasztrófából: ezek után például senki nem etetett kizárólag tésztával magyar focistát, valamint a meccsen várható kánikulára immár senki nem úgy készíti fel a fiúkat, hogy kizárólag kánikulában edzeti őket. Ezzel együtt se vébére, se Eb-re nem jutottunk ki azóta, de még a közelébe se szagoltunk ilyen világversenyeknek.

A Nemzeti Színház kálváriája: A nemzetnek valójában sosem volt színháza. Az első, az Astoriánál álló Nemzeti eredetileg a Pesti Magyar Színház volt, amelyet később tűzveszélyesnek nyilvánítottak, és így a társulatnak a Blaha Lujza téri épületbe kellett költöznie. Ezt a színházat 1965-ben felrobbantották az épülő metró miatt. A színház évtizedekig a mai Magyar Színház épületében működött, miközben tervek készültek és enyésztek el. A nemzet 1997-ben került a legközelebb a színházához, amikor elfogadták az Erzsébet térre szánt tervet. A beruházást a Fidesz-kormány dafke lefújta, és a Lágymányosi hídnál felépítette a mai Nemzeti Színházat. Ezt alacsony építészeti minősége és a pályáztatás hiánya miatt azonban máig szélsőséges indulatok övezik, így a következő kormányoknak megmaradt a lehetőségük, hogy új Nemzetit építsenek, mozgásban tartva az építőipart, pénzt juttatva a baráti cégeknek és színházakkal halmozva el a budapestieket.