A gyanúsított: Gyurcsány Ferenc

2011.09.12. 23:00
Gyurcsány magas labdáival, jobbikos hőbörgéssel és meglepetések nélkül ért véget a volt kormányfő mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás. Gyurcsány azt mondta, vádlott helyett vádló lesz.

“Amit az ügyészség mond, annak egyetlen szava nem igaz” - kezdte Gyurcsány Ferenc, miután nagy huhogás kíséretében felment a szónoki pulpitusra, ahol mostanában leginkább Orbán Viktor szokott beszélni. A parlament hétfőn este szavazott Gyurcsány mentelmi jogának kiadásáról, hogy az ügyészség gyanúsítottként hallgathassa meg Sukoró ügyében. Gyurcsány nem várt mást, mint hogy a parlament megszavazza ezt, előtte viszont még mondott egy beszédet.

Egy pohár víz

Gyurcsány továbbra is meg van győződve arról, hogy a sukorói beruházás az ország érdekét szolgálta volna, és egymilliárd dollár hasznot hozott volna. A beszédet végighőbörgő Jobbik-frakcióból itt kiabáltak be először: de kinek?

“Ha egy beruházás támogatása, amire minden résztvevő, akit megkérdeztek az ügyben, azt mondta, hogy fontos és hasznos, bűncselekmény, akkor én ezt több tucatszor elkövettem” - mondta Gyurcsány, majd rátért arra, amit láthatólag igazán el akart mondani.

Látszólag jogi kérdésről, valójában politikai leszámolásról van szó, mondta Gyurcsány, majd a Wikileaks-iratokból idézett, melyek szerint Orbán 2007-ben azt mondta, ha lehetősége van rá, meg kell ölnie politikai ellenfelét. Orbán azonban szerinte nemhogy megölni, megsebezni se tudja őt.

Szerinte ma alávaló hatalom uralja Magyarországot, amely ellen minden tisztességes demokratának határozottan fel kell lépnie. Ekkor már a fideszes padsorokból is zúgolódás hallatszott, bár jóval gyengébb, mint a jobbikostól, akik láthatóan nagyon élvezték a helyzetet, és klasszikus kocsmai stílusban kommentálták a beszédet (“El ne sírd magad!”, ‘Inkább táncolj!”).

Gyurcsány távozik a pulpitusról (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Persze Gyurcsány is készült néhány magas labdával önmaga ellen. Talán azon ő sem lepődött meg, hogy amikor feltette a költői kérdést, van-e bűnöm, akkor a képviselők úgy szóltak vissza, hogy van, mintha csak egy koncerten kellett volna visszakiabálni arra, hogy hey, azt, hogy hó. Pedig szerinte a válasz, hogy a bűne az, hogy 2002-ben és 2006-ban is meggyőző vereséget is mértek a Fideszre, és hogy továbbra is, a fenyegetések ellenére a rendszer kemény ellenfele maradt. A fideszesek ezt a verziót kinevették.

31
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A zárás előtt még Orbán lojális kiszolgálójának nevezte Polt Péter főügyészt, elmondta, hogy vádlott helyett vádlója lesz a rendszernek, és hogy százezrek, sőt, milliók nem mernek szabadon élni és beszélni.

Gyurcsány szerint ötven éve volt utoljára koncepciós per (Jobbik: 2006-ban!), az eljárás végén pedig erősebb lesz, mint előtte volt (Jobbik: de most nincs gumilövedék!), azok pedig, akik részt vettek ebben, egyszer majd, ha túllesznek a hatalom mámorán, szégyellni fogják magukat. Azt kérte a képviselőktől, szavazzanak a lelkiismeretük szerint.

Vádlott helyett vádló (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

A szavazás eredménye: 306 igen, melyek között ott volt Szili Katalin szavazata is (85,5 százalék, Fidesz, KDNP, Jobbik, LMP, függetlenek), 52 nem (14, 5 százalék, kizárólag szocilalisták), 0 tartózkodás. Gyurcsány távozott a teremből, és most már semmi akadálya, hogy csatlakozzon az elszámoltatási elitklubhoz.