új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megvolt a bejelentés, lehet 180 forinton előtörleszteni, még ha a miniszterelnök maga is számol azzal, hogy nemzetközi bíróságok előtt is megtámadható a készülő törvény. Kiderült az is, hogy csak azok tudnak majd élni a lehetőséggel, akiknek tartalékban ott van tartozásuk teljes összege, vagy képesek annak kiváltására új hitelt felvenni, de ennek folyósítására nem kötelezi jogszabály a bankokat. Egyszerűen: csak annak segítenek, akinek bőven van tartaléka, vagy még most is hitelképes. A forint 235,34-ig gyengült a frankkal, 283,53-ig az euróval szemben, azaz eddig durván egyforintos gyengülést hozott a beszéd. A tőzsde az Egisnek köszönhetően minimálisan erősödött, 3 helyett már csak 2,9 százalékos a mínusz.

  • Az országvédelmi terv következő fejezete a pénzügyi terv, ennek lényege az IMF- és az EU-hitel visszafizetése az év végéig. Orbán avasolta továbbá, hogy a 2012-es hiány ne haladja meg a 3 százalékot, mert 2,8 százalék felett az államadósság automatikusan nő, alatta automatikusan csökken. Javasolta továbbá a fordított adózás bevezetését a mezőgazdasági termékek körében, illetve a 35 százalékos luxusáfát. Javasolta még, hogy a nagy adótartozással megszünő cégek tulajdonosai ne alapíthassanak új társaságot.

  • Az országmentő terv következő fejezete a munkáról szól, a kormány újfent munkát kínál mindenkinek, aki munkaképes, 2012-ben tömegesíteni kívánják a még idén elinduló kísérleti programokat. Orbán szerint sokkan többen dolgoznak Magyarországon, mint ahányan hivatalosan dolgoznak, ezért aki nem veszi fel a felajánlott munkát, nem kaphat segélyt.

  • "Keményen ki kell állnunk a magyar megoldások mellett", mert ha megtorpanunk, az vezet a görög útra, jelentette ki Orbán, aki szerint ha végigviszik a programját, akkor Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból. Barack Obama demokrata elnökkel példálózott, aki szerinte szintén alternatív megoldásokat jelentett be múlt heti beszédében. "A történelem most azt a lehetőséget kínálja, hogy erős nemzetet építsünk, hogy felépítsük a 21. századi magyar nemzetet. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, önöknek is rá kell lépniük a gázpedálra", mondta a képviselőknek, mert szerinte csak az országgyűlésen múlik, milyen gyorsan juthat el a "segítség" az emberekhez.

  • "Köszönjük, hogy meghallgathattuk az aktuális negyedéves országmentő programot", kezdte reakcióját Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Emlékeztette Orbánt, hogy első körben gazdaságpolitikájukat a fellendülésre alapozták, ami nincs. Tehát a kormány nem létező alapra próbál építeni, "ez a gazdaságpolitika nem változtatásokra szorul, hanem teljes újragondolásra". A bankadó nem a magyar út része, hanem a rossz gazdaságpolitika következménye. A kormány valódi gazdaságpolitikájáról azt feltételezi, hogy az egy "neoliberális gazdaságpolitika, ami az állam szerepének eröltetett leépítéséről" szól, illetve egykulcsos adóról és eröltetett adósságszolgálatról. Az egykulcsos adótól tévedés volt a növekedést remélni, hiszen az a gazdagokon segített, ők viszont "nem fognak kétszer reggelizni".

    06
  • Vona szerint az államadósság elleni harc is tévedés, mert az adósság bele van kódolva a magyar gazdasági rendszerbe. Tehát fölösleges eröltetni az adósság visszafizetését, mert az újra fog termelődni. A devizahitelekről szólva – amit ő a társadalom ellen elkövetett bűncselekmény-sorozatnak nevezett azt mondta, azért a bankok mellett a szocialista kormány, a jegybank és az Orbán-kormány felelős, az ő felelősségüket kéne vizsgálni. A Fidesz-KDNP hitelmegváltós javaslata szerinte álmegoldás, csak azokon segít, akik amúgy is tudják fizetni hiteleiket. Ő a progresszív adórendszer bevezetését és a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását javasolta, valamint egy, a Hangya szövetkezetekre emlékeztető szövetkezeti rendszer létrehozására. Javasolta továbbá a duális pénzrendszer bevezetését és egy kelet-európai hitelminősítő felállítását.

  • A piacnak lesz ideje megemészteni a hallottakat, ma már nem lehet kereskedni az OTP és az FHB, a két magyar bank részvényeivel a tőzsdén. Emlékezetes, az otthonmentőnek mondott csomag új elemének pénteki bejelentésére az OTP 15 százalékot zuhant.

  • Schiffer Andrást Salazar portugál diktátor 1933-as Új állam programjára emlékezteti Orbán javaslata, amelynek nyomán Portugália Európa egyik legszegényebb országa lett. Ezek után meglepetésre üdvözölte a kormány devizahitelesekre vonatkozó terveit, amiben az LMP javaslataira ismert. Pontosnak nevezte azt is, ahogy Orbán felvázolta az európai és a globális pénzügyi helyzetet. Ezután azért bírálta Orbánt, hogy az EU-elnökség idején nem volt hajlandó felülvizsgálni "a tőke szabad áramlásának dogmáját". Vonához hasonlóan ő is bírálta az egykulcsos adórendszert, majd javasolta a tőkejövedelmek 20 százalékos megadóztatását.

    07
  • A tőzsdei átlagot messze meghaladó mértékben gyengült hétfőn délelőtt a bécsi részvénypiacon a jelentős magyarországi kitettséggel rendelkező Erste Group és a Raiffeisenbank International (RBI) papírja. A bécsi tőzsde ATX mutatója 4 százalékkal gyengült hétfőn délelőtt, az Erste Group részvénye viszont 6,5 százalékot, a RBI részvénye pedig 7,6 százalékot veszített értékéből. Az APA osztrák hírügynökség a magyarországi devizahitelek rögzített árfolyamon történő végtörlesztésére vonatkozó javaslatnak tulajdonítja a gyengülést. Az osztrák bankok még nem kommentálták a javaslatot. Az Erste Group 3 milliárd svájci frank értékben helyezett ki frankhitelt Magyarországon. A bankcsoport teljes hitelállománya 134 milliárd euró. (MTI)

  • "Miniszterelnök úr biztos ismeri azt a magyar mondást, hogy ha már hárman mondják, hogy részeg vagy, menj haza" – mondta Schiffer, majd emlékeztette Orbánt, hogy az elmúlt hetekben már nagyon sokan figyelmeztették őt, az egykulcsos adóra épülő gazdaságpolitikája tévút. Szerinte Orbánék nem léptek ki a hibás keretekből, "nem az ökológiai lehetőségekre építik" gazdaságpolitikáját. "Zöld fordulatról" beszélt, amely meglepő módon progresszív adórendszerből és 4 százalékos járulékcsökkentésből áll. Végül a bizalomhiányról beszélt, amin nem javít, hogy hetente változik a gazdaságpolitika és hetente kerül veszélybe valakinek a már megszerzett java. Javasolta, hogy Orbán adjon magyarázatott a Wikileaks-iratokból kiszivárgott információkra, amikből szerinte az derült ki, hogy nem csak az MSZP, de "az elmúlt húsz év egész politikai elitje" hazudott.

  • A szocialista vezérszónok, Mesterházy Attila ott folytatta, ahol Schiffer abbahagyta: a Wikileaks-iratoknál. Arra utalgatott, hogy talán a külföldi diplomaták tudják, Orbán mit akar valójában, mert a beszédéből nem tudja megállapítani, igaz vagy hamis. Hiányolta Orbán országmentő programjából annak kifejtését, hogy hogyan tenné önfenntartóvá a nyugdíj-, az egészségügyi és az oktatási rendszert, amit korábban jelentett be Orbán. "Ha ezt nem tisztázzuk, még elterjedhet, hogy önök bevezetik a tandíjat, a vizitdíjat és a svéd modellt" – mondta, némi derültséget okozva a szocialista padsorokban. Felidézte Matolcsy hétszázalékos gazdasági növekedését még egy előző Orbán-kormányból, illetve az egymillió munkahely igéretét.

    08
  • Mesterházy szerint volt már olyan európai politikus, aki harcot hirdetett az államadósság ellen, ez Nicolae Ceausescu volt szerinte, aki ugyan lenullázta a román államadósságot, de lenullázta az ország gazdaságát is. Emlékeztette, hogy Orbánék gazdaságpolitikája miatt lefagy a hitelezés, ez pedig megbénítja a vállalkozásokat. Ezután Orbán közmunkaprogramját bírálta.

  • Mesterházy szerint "a kormány nemcsak a szegény emberekről mondott le a gazdagok érdekében, de a középosztály kifosztását is tervezi". Szerinte azt, hogy emelik a dízel árát, "a hétköznapi nyelvben megszorításnak hívják". Abban viszont egyetért, hogy összefogásra van szükség, ezért parlamenti vitanapot kezdeményezett a nemzeti minimum megalkotására.

  • Az első kormánypárti reagálóként Harrach Péter közölte, hogy nem tiszte az ellenzéki képviselők felszólalását értelmezni, de mégis belefogott. Arra a kritikára, hogy volt már olyan kormány, amely háromhetente újabb és újabb programokkal állt elő, azzal vágott vissza, hogy az Orbán-kormány programjai egymásra épülnek. Ezután arról beszélt, hogy a korszakváltáshoz arra van szükség, hogy a jó kérdést tegyék fel, és arra a helyes választ adják meg. "Ehhez már nem politikus, hanem államférfi kell" jelentette ki. Nagyon örül, hogy a kormány meg akarja szabadítani az élősködőktől a társadalmat, a tervek mögött pedig morális alapokat is felfedezett. "Természetesen bankokra szükség van, de működésükben ugyanazon normákra van szükség, mint a társadalom működésében és az egyénben" mondta, akármit is jelentsen ez.

    09
  • Utolsóként Lázár János reagál, de mielőtt ezt érdemben megtette volna, máris biztosította Orbánt a Fidesz-frakció támogatásáról. Lázár szerint Schiffer és Mesterházy hallgattak arról, hogy nekik a bankok vagy az emberek a fontosak. "Mondják majd el, hogy hány bankár telefonált önöknek a hétvégén, hányan segítettek megírni a felszólalásukat" – mondta. Szerinte olyan vitanapra lenne szükség, ahol kiderülhetne, milyen összefonódás van az MSZP és "a nemzetközi bankrendszer között". A szocialisták bekiabáltak, Kövér László pedig jó szokása szerint megrendszabályozta őket. Lázár ezután azzal folytatta, hogy vizsgálni kell, hogyan alakulhatott ki a devizahitelezés rendszere és miért szüntették meg a szocialisták a támogatott lakáshiteleket és "milyen szerepe volt ebben a külföldi bankoknak". Követelte azt is, hogy vizsgálják meg a PSZÁF szerepét is, amit akkor az a Szász Károly vezetett, aki most újra a PSZÁF vezetője.

  • Lázár, aki Orbánhoz hasonlóan "fran"-nak nevezi a frankot, kikéri magának, hogy az ellenzék gazdagnak nevezi azokat, akik képesek egy összegben visszafizetni a devizahitelüket, szerinte valójában pedagógusokról van szó. Lázár szerint frakciója megingathatatlan abban, hogy segítsen az embereken.

    10
  • Lázár János frakcióvezető válasza alatt kezd elszakadni a cérna az ülésteremben. A szocialista frakcióban szinte mindenki röhög, Puch László vörös fejjel összenevet a jobbikos Volner Jánossal, a Fidesz-frakció válaszul az ellenpoénokon és Kövér László rendteremtési kísérleten próbál még hangosabban kacagni. A hangulatra legalább nem lehet panasz, miközben a devizahitelesek megmentéséről folyik a szó.

  • Orbán viszontválasza előtt Kövér hosszan fegyelmezte a szocialista frakciót, hogy legalább ugyanakkora türelemmel hallgassák a kormánypártiakat, amekkora türelemmel a kormánypártiak hallgatják az MSZP képviselőit. Külső szemlélőként állíthatjuk, hogy pont ugyanakkora türelmet tanúsítanak egymás iránt a képviselők.

  • Orbán Viktor miniszterelnöknek is feltűnt, hogy az LMP-t Salazar diktátor javaslataira emlékeztetik javaslatai, melyek közül mégis sokban saját javaslataikra ismertek. "Külföldiek földet itt nem fognak vásárolni" – jelentette ki, reagálva arra, hogy Schiffer a tőke szabad áramlását korlátozná. A zöld fordulatot "nem zoológiai, hanem antropológiai alapon szeretnénk végrehajtani", mondta.

  • Orbán Viktor sem hagyta ki a lehetőséget, hogy felhívja Schiffer András figyelmét az ellentmondásra a salazarozással kapcsolatban, ami nekünk is szemet szúrt. A nevetőgép most is beindul, Schiffer csendes somolygással nyugtázza a vereséget a humorpárbajban.

  • Orbán szerint Magyarországon "igenis megvannak azok az alapok, amire föl lehet építeni egy sikeres gazdaságpolitikát". Kiderült, nem ért egyet azzal a gondolattal, hogy fogyasztással kell felpörgetni a gazdaságot. Szerinte egyszerűen az embereknél kell hagyni a pénzt. A politikának nem dolga eldönteni, hogy mit kezdjenek az emberek a pénzükkel.

    11
  • Orbán megkérte a Jobbikot, ne propagálja azt az álláspontját, hogy ne fizessük vissza az államadósságot, mert ez felelőtlenség. "Biztos, hogy a józan ész azt kívánja", hogy Magyarország a görög útra lépjen?" – kérdezte Orbán. Szerinte "az a dolgunk, hogy bebizonyítsuk az embereknek, hogy az adósságot muszáj visszafizetni". A Jobbik ötletét a "teljes felelőtlenség politikájának" nevezte, amit "a magyar emberek nevében" vissza kell utasítson.

  • "A magunkfajták számára nincs szebb annál, mint amikor egy MSZP-s komcsizik" – mondta Orbán a Ceausescu-párhuzamra reagálva Mesterházy Attilának. Giganevetés, vastaps. Most már mindenképpen javasoljuk olvasóinknak, hogy a mai ülés videófelvételeit BennyHilliferrel dobják majd fel. Nem lennénk most Markos György helyében!

  • Orbán kivételesen Mesterházy Attila gondolataira is reagál. "Számunkta nincs nagyobb öröm annál, ha egy MSZP-s komcsizik" mondta arra, hogy a szocialisták elnöke Ceausescuhoz hasonlította. Szívesen vitázna arról is, miért "csapták el" Borsordban és Szabolcsban a szocialista képviselőket. Szerinte a szocialisták világképe szerint "bizonyos szint fölé nem juthatsz, de nem is csúszhatsz le". Ezzel szemben a Fidesz azt gondolja, hogy "ha dolgozol, akkor előbbre jutsz, ha nem dolgozol, hátrább kerülsz". Orbán szerint "munkáért nettó 48 ezer forintot kapni jobb helyzet, mint segélyként 28 500 forintot". Ezt a közmunkaprogramjukat ért kritikákra mondta. A cél, hogy minden munkanélkülinek közmunkát tudjanak adni. Zárásként Orbán azt mondta, hogy 1998-ban pont ugyanazokat a kritikákat kapta gazdaságpolitikájuk, mint amiket most kapnak, pedig aztán annak is mi lett a vége.

    12
  • Orbán viszontválasza után a szokásos rend szerint napirend előtti felszólalások következnek, elsőként Vona Gábor szólal fel "Jelentés a gyarmatról" címmel. Vona képzete szerint a nyugati jóléti rendszereket a Magyarországról kiszívattyúzott pénzekkel működtetik, majd Orbán figyelmeztetése ellenére megint követelte, hogy tárgyalják újra az államadósság visszafizetését, ami szerinte nem azt jelenti, hogy tagadják meg a visszafizetést. Ezután váratlan wikileaksezésbe kezdett, az őszödi kijelentéshez hasonlította Orbán azon kijelentését, hogy ne vegyék figyelembe, amit a kampányban mond, azt pedig, hogy ha meg lehet ölni a riválist, meg is kell ölni, rákosista gondolatnak nevezte. De leginkább az zavarja, hogy a vezető magyar politikusok ezek szerint "eljárnak panaszkodni az amerikai nagykövethez". Vona nem tudja elképzelni, hogy a környező államok vezetői ugyanezt teszik, úgy látszik, kevés Wikileaks-iratot olvasott.

    13
  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár válaszolt. Szerinte nem célszerű sokat beszélni a Wikileaks-táviratokról, amúgy sem gyakorlat, hogy bárki az amerikai nagykövethez menjen. Ezután elmagyarázta Vonának, hogy egy ország gazdaságát az adósság GDP-hez viszonyított szintje és a gazdasági növekedés mértéke alapján ítélik meg. Ha tehát globálisan, így Magyarországon is lassul a gazdasági növekedés, akkor az államadósság csökkentésével lehet javítani az ország megítélésén. Az államadósság mellett a lakosság devizaadósságát is célszerű csökkenteni, mondta.

    14
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Legalábbis az elempés Vágó Gábor szerint, aki Cséfalvay gondolatmenetét folytatva azt vizionálta, hogy ha a kormány gázt adva folytatja megkezdett útját, akkor hamarabb érhet a zsákutca végére. Vágó szerint már Magyarország költségvetése is elfér egy söralátéten, például, mert nincsenek benne számok. Szerinte még egy fideszes képviselő is finoman szólva előkészítetlennek nevezte azt, most mégis akciótervbe foglalják. Vágó szerint a hátrányos helyzetű régiókban kedvezményes járulékot kell adni a nőknek és a fiataloknak. "Végre nyitott fülekre talál egy vizsgálóbizottság" – mondta váratlanul, végül Matolcsy lemondását és a gazdaságpolitika megváltoztatását követelte.

    15
  • A válaszoló Cséfalvay szerint Vágó öt perc alatt nagyon sok mindent akart mondani, de azt momentán elfelejtette kifejteni, hogy miért is kéne mennie Matolcsynak. Ezután arról beszélt, hogy a foglalkoztatottak száma egy év alatt 43 ezerrel nőtt Magyarországon, miközben az Egyesült Államokban augusztusban egy munkahely sem jött létre. "Hadd nézzek egy adatot, mert az adatok jót tesznek a világnak" – mondta Cséfalvay, de adat helyett mégis inkább az egykulcsos adót 1994-ben bevezető észt miniszterelnököt idézte, aki egyáltalán nem adatokról beszélt, hanem arról, hogy mit kell segítenie az egykulcsos adónak. Végül mégis mondott valami tényszerűt, eszerint az egykulcsos adót bevezető országokban nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint a progresszív adózású országokban.

    17
  • Mesterházy Attila szerint eluralkodott a kincstári optimizmus a kormányon, pedig tévúton jár, és így gondolja ezt "minden közgazdász, aki megszólalt a témában". Egyetért Vágóval, hogy a matolcsyzmus megbukott. "Nincs gazdasági növekedés, a munkanélküliség nem csökkent" – mondta, majd kérte Cséfalvayt, hogy ha már ő és Orbán is arról beszél, a fogyasztás bővítése nem fontos, akkor erről szóljanak Matolcsynak is, mert aki ma még arról beszélt a gazdasági bizottságban, hogy a fogyasztás bővítése igenis cél. Mesterházy szerint az egykulcsos adórendszert fel kell számolni, és szerinte is a zöld gazdaság felé kell elindulni, amit ezennel a nap slágerszintagmája címmel tüntetünk ki. Mesterházy arról is beszélt, hogy Magyarországon vannak nagyon szorgalmas emberek, akik százezer forintot keresnek, és kevésbé szorgalmas emberek, akik milliókat tudnak hazavinni. A végén még a rendőrség megalázásáról is beszélt, a Munka törvénykönyvét meg cselédtörvénynek nevezte.

    16
  • Cséfalvay szerint ha Mesterházy azt mondja, állítsák vissza a progresszív adót, akkor mondja azt is, hogy állítsák vissza a szürkegazdaságot. Szerinte már csak azért is az embereknél marad a pénz, mert azt "nem lehet elkorumpálni", míg ha az államnál van a pénz, abból korrupció lesz, ezt bizonyítja Budai átvilágítóbiztos tevékenysége is. Cséfalvay fél azoktól, akik mindent egy okra tudnak visszavezetni. Szerinte voluntarista felfogás, hogy ha az egykulcsos adótól csak a fogyasztás növekedését várnák. Támadta a gazdaságélénkítés ötletét is, mert az arról szól, hogy elveszik a pénzt a jól teljesítőktől, és odaadják a rosszul teljesítőknek. "Az állam nem tudja" – jelentette ki.