Uzsorázásért vették őrizetbe a gadnai polgármestert

2011.09.28. 11:49

Őrizetbe vették a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gadna független polgármesterét és feleségét uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt, mert lakásukon illegális boltot üzemeltettek, ahol kétszeres, háromszoros áron adták az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket.

A vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást füzetben vezették, amit szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú fizetések kifizetéskor beszedtek az érintettektől.

Az eredetileg 300 forintba került kenyeret 600 forintért, a 200 forintba kerülő 20 dekás parizert 900 forintért adták el és miután a településen nincs bolt, máshol nem is lehetett élelmiszert venni. Hivatalosan sem a polgármester, sem a felesége élelmiszer kiskereskedelemhez szükséges engedéllyel nem rendelkezett. (Az uzsoraboltokról bővebben itt olvashat.)

Amikor a sértettek szóvá tették a magas kamatot, és azt, hogy nem tudnak fizetni, veréssel fenyegették meg őket.

A rendőrség az érintetteknél házkutatást tartott, több iratot is lefoglalt, a 43 éves férfit és 44 éves feleségét előállították, őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.