Viszik az alaptörvényt, mint a cukrot
Egy hónap alatt közel 22 ezer példányt igényeltek a Kövér László aláírásával ellátott, személyre szóló alaptörvényből, közölte az Index kérdésére a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság.
Szeptembertől mindenki ingyenesen igényelheti az Alaptörvényt, mely a Magyar Közlöny különszámaként jelent meg. Az igényléseket az önkormányzatoknál, a körjegyzőségeken vagy a kormányablakoknál kihelyezett alaptörvény asztalánál lehet leadni.
Győrben eddig közel 300-an rendeltek alaptörvényt, mondta Domanyik Eszter, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője, de mint mondta az igénylések folyamatosak és naponta érkeznek. Budapest II. kerületében eddig 308 példányt rendeltek meg, az első kerületben 103-at, míg a nem éppen jobboldali elkötelezettségéről ismert XIII. kerületben is már 140-en kérték a Kövér László szignójával ellátott alkotmányt. A szegedi önkormányzatnál nem volt ekkora az érdeklődés, mindössze 41-en kértek eddig példányt maguknak, mondta Récsey Ágnes sajtófőnök.
A Komárom-Esztergom megyei, közel 2000 ezer fős Bajnán eddig összesen 4 példányt kértek. Ha az ország körülbelül 2800 községében mindenhol legalább 4-en rendeltek, akkor csak a falvakból összejön közel 11 ezer példány.
A költségekre a kormány mintegy 50 millió forintos keretet biztosított, ami teljes mértékben elkölthető. Ebből kb. 110-120 ezer példány állítható elő, közölte a Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság. Ez alapján egy példány nyomtatása és terjesztése kb 450 forintba kerül. A nyomtatást a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. végzi, a kiadványokat a Magyar Posta kedvezményesen terjeszti.
A díjmentesen kapható alaptörvény az első lépcsőfoka a Népszava által korábban megszellőztetett, Kerényi Imre renderő által javasolt alkotmánynépszerűsítő tervnek. A lap által közzétett e-mailben Kerényi Imre azt írt, hogy a díszpéldány ”reformkori érzületet sugall. "Színes címer, nemzetiszínű keret a címlapon, vastag papír, jó tördelés, megfelelő betűtípus és betűméret, öregszeműek is látják. Terjedelme 52 oldal.”