3,1 milliárd ment el jutalmakra Pécsen

2011.09.30. 00:31
Nyilvánossá tette a pécsi volt önkormányzati vezető tisztségviselőknek 2002 és 2009 között átutalt jutalmak összegét Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere pénteken.

A PécsMa.hu internetes oldalon megjelent lista szerint a nyolc év alatt a legtöbb jutalmat, nettó mintegy 23,7 millió forintot Pécs volt jegyzője vette fel. Az egykori szocialista alpolgármesterek közül Gonda Tibor mintegy 10,5, Kunszt Márta 7,3, Tóth Bertalan 3,4, Meixner András 2,7 millió forintot kapott, ugyancsak nettó összegként.

A polgármester azzal indokolta a jutalmak összegének nyilvánossá tételét, hogy a pécsiek "megérdemlik, hogy tudják", hiszen lényegében az ő pénzüket osztották szét egymás között az MSZP politikusai, miközben a város adósságát folyamatosan növelték.

Páva Zsolt vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, milyen indokokkal fizették ki a jutalmakat, és egyetért a Fidesz azon kezdeményezésével, hogy vizsgálóbizottságot állítsanak fel az ügyben.

A Magyar Nemzet hétfői számában írt arról, hogy a pécsi önkormányzat 2002 és 2009 között összesen 3,1 milliárd forintot fizetett ki jutalmakra, miközben a város adóssága folyamatosan nőtt. Az alpolgármesterek munkáját kiemelten honorálták, köztük volt, aki egy nap kétszer is kapott jutalmat.

Páva a hír megjelenésének napján újságíróknak azt mondta: 2009 májusa óta folyik a korábbi időszak önkormányzati ügyeinek feltárása. Ennek részeként a városháza egy személyzeti feladatokkal foglalkozó új munkatársa átvizsgálta a jutalmazásokról szóló dokumentumokat, a számok ennek révén derültek ki.

Az összeg megdöbbentő

"A jutalmazással kapcsolatos hírek megalapozottak, nem légből kapottak. A szám megdöbbentő, hiszen a kifizetett 3,1 milliárd forint a tíz százalékát teszi ki a város adósságának. Ez jogilag bizonyára megengedett, morálisan megengedhetetlen" - jegyezte meg.

A Társaság a Közérdekű Adatokért (TAKA) civil jogvédő szervezet kérte az önkormányzattól a tisztviselők elmúlt kilenc évi jutalmazásával kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalát, a Fidesz pécsi csoportja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az ügyben.

Hoppál Péter, a csoport elnöke közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a szocialisták ekkora összeggel jutalmazták önmagukat. "Megdöbbentünk a hihetetlen összeg hallatán, de nem lepődtünk meg, számítottunk erre, mert jól tudjuk, a szocialisták vagy elverik vagy elteszik a pénzt".

Közölte, felszólítják az MSZP jutalmazott politikusait, hogy "ezeket a hatalmas összegeket" fizessék vissza az államadósság-kezelő alapba. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tisztességes, becsületesen dolgozó köztisztviselők jutalmazása ellen nincs kifogásuk, ha mögötte valódi teljesítmény van.

Nagy Róbert ügyvéd, a TAKA alelnöke hozzátette: ha a cikk valós adatokat tartalmaz, lehet, hogy a kifizetések mögött jó erkölcsbe ütköző prémiumkitűzések és beszámolók állnak, amelyek a bíróságon megtámadhatók, a kifizetett összegek pedig a bíróság döntésétől függően visszakövetelhetők.

Négyszáz felé ment a pénz

Nyőgéri Lajos, az MSZP pécsi elnöke újságírók előtt nem vitatta a jutalmak összegét, de hangsúlyozta, hogy az 400 ember között oszlik meg, és a kifizetéseket mindig a hivatalban lévő polgármester hagyta jóvá.

A politikus véleménye szerint az önkormányzati jutalmakkal kapcsolatos cikk arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet a város és az ország rossz gazdaságpolitikájáról.