Visszaküldték a HM-per aktáit

2011.09.30. 06:42
Elegendő ülnök hiányában visszaküldte a fővárosi ítélőtáblának az úgynevezett HM-per aktáit néhány hete a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság.

Vádlottnál alacsonyabb rangú tiszt nem ülnökösködhet, ennek folytán pedig két dandártábornoki rangú személyt kellett volna találni az ügyet tárgyaló katonai tanácsba. Csakhogy a bíróság illetékességi területén egyetlen ilyen tiszt, Pantali Zoltán, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka található – közölte Takács József, a bíróság vezetője.

A tizenöt vádlottas ügy vádirata szerint a Honvédelmi Minisztérium vagy annak cégei alkalmazásában álló személyek a 2000-es évek elejétől egyes megbízásokért  a kiválasztott vállalkozóktól azt kérték, hogy osszanak vissza nekik, nemegyszer több tízmilliós összegeket.

A legtöbb esetben – és az ügyet feltáró, külön bíróság elé álló szereplőnél is – költségvetési szerv önálló döntésre jogosult dolgozója által bűnszervezetben elkövetett vesztegetés a vád. Az ügyészség a tizenhatból tizenhárom esetben fegyházbüntetést, illetve összesen 210 millió forintos vagyonlekobzást indítványozott.