Árpád
3 °C
12 °C

Szinte szerethetők a hagyományos drogok

2011.10.05. 11:45
A Mondj nemet a drogokra kiállítás megnyitóján Dr. Zacher Gábor előadásából megtudhattuk, hogy ma nem szívesen lenne tinédzser, mert nem biztos, hogy ő minden esetben nemet tudna mondani. Ellenben a dizájnerdrogok megjelenése előtt még boldog békeidők voltak, mikor a jogalkotóknak nem kellett versenyezniük a laborokban dolgozó vegyészekkel, és a szerhasználók is nagyobb eséllyel tudhatták, mit fogyasztanak el.

Iskolások tömegének jelenlétében zajlott a Camponában rendezett drogprevenciós kiállítás megnyitója, magát a kiállítást azonban szinte senki nem nézte meg. A gyerekeket valószínűleg osztályfőnöki óra helyett hozták el ide. Elég szék sem volt sajnos, a maximum 30 ülőhelyet pedig az egyetlen ott levő középiskolai osztály diákjai foglalták el. Egy-egy hiperaktív alsós kisfiú emiatt a különböző elhozható szóróanyagok, például szercsoportokra lebontott kis rendőrségi prevenciós kártyák és Mondj nemet a drogokra-kulcstartók és -tollak begyűjtésével volt elfoglalva ahelyett, hogy Zacher Gábor toxikológust figyelve megtudták volna, miért veszélyes a drogfogyasztás a dizájnerszerek korában.

Elrettentés

A két darab több mint egy méteres Mondj nemet a drogokra feliratú gyertya közt a doktor úr a Facebook csillogó szemű nemzedékének üdvözlésével kezdte a tőle megszokott könnyed hangvételben. Szerinte az esetek többségében jobb, ha egy szülő haveri viszonyban van gyerekével, mintha folyton tekintélyt akarna sugározni. Ennek szellemében vezette le előadását is.

A nagyrészt általános iskolás közönség előtt nem türtőztette magát különösebben, olykor kifejezetten vulgárisan fogalmazott. Nem csoda hát, hogy egy kokain okozta hipotermiás beteg bekatéterezett péniszéről, valamint egy szipuzást követő dohányzás miatt berobbanó fejről készült fotót is megmutatott elrettentésképpen. A függőségre vonatkozó kérdést szerinte nem úgy kell ennek a generációnak feltennie magának, hogy mi lesz akkor, ha drogfüggő leszek, hanem úgy, hogy mi lesz akkor, ha számítógépfüggő leszek?

"A boldog békeidők"

Boldog békeidőknek nevezte a dizájnerdrogok megjelenése előtti időszakot, amikor még csak az illegális kábítószerek léteztek, és azokat dílerektől, megszokott jól ismert helyeken szerezhették be a fogyasztók, mondjuk, a Keletiben.

Ezen szerek használatának a legnagyobb hátrány, az illegalitás mellett számos előnye van. Viszonylag kiszámíthatóak, ismertek hatásaik és mellékhatásaik. Ennek fényében szinte szerethetőnek nevezte ezeket a hagyományos anyagokat a dizájnerdrogokhoz képest.

"Nyilas Misi pakkot kapott"

Ma ellenben az unatkozó fiatalok akár már az órán megrendelhetik maguknak a különböző fürdősónak álcázott dizájnerdrogokat egyes honlapokról. Pár napra rá pedig már ki is szállítják nekik. A rendőrök ezeket nem kobozhatják el, ha bebizonyosodik, hogy az adott szer nem szerepel az illegális anyagok listáján. Pozitív példaként Romániát hozta fel, ahol tavaly 20 újabb anyagot sikerült az illegális drogok listájára felvenni, szemben a magyarországi helyzettel, ahol 2010-ben egyetlen új anyag, a mefedron került fel a tiltott szerek listájára.

Véleménye szerint az új cuccok előállítási helye is megváltozott, míg korábban főleg Hollandia, Belgium és Afganisztán voltak a jelentősebb beszállítók, addig mára Kína vált az elsődleges forrássá. A legálisnak minősülő bódító szerek 90 százaléka érkezik tőlük. Ezt ázsiai laborokban készült fényképekkel illusztrálta. Örömét fejezte ki amiatt is, hogy nem ma kell fiatalnak lennie, hiszen nem biztos benne, hogy tizenéves fejjel mindig nemet tudna mondani, amikor arra lenne szüksége.

A dizájnerdrogoktól való elrettentés utolsó mozzanataként olyan betegeit hozta fel, akik korábban sikeresen leszoktak a heroinról. Most mégis az új szerek bűvkörébe kerültek, és azzal keresték fel őt a toxikológián, hogy segítsen nekik megszabadulni onnan, és ismét tisztává válni. Hiszen ezek a cuccok még a heroinnál is rosszabbak.

A rendszerint tömegnövelőkkel és szteroidokkal élő testépítők közé se engedne fiatalkorúakat, mert rossz példával szolgálnak, mely azt sugallja, hogy a megjelenés és a testalkat az egyetlen mérvadó dolog egy ember számára. Ha rajta múlna, 18 év alatt senkit nem engedne konditerembe járni.

Kiállítás a dizájner drogok nélkül

Már a helyiség bejáratánál érdekes látvány fogadja az arra tévedőt: egy koporsó tele különböző drogfogyasztásba belehalt emberekről készült helyszínelési és egyéb fotókkal, és drogfogyasztásra utaló tárgyakkal az álspanglitól kezdve, a koporsóból kiálló fecskendőn keresztül a játék pénzérmékre hasonlító karton extasy tablettákig. A koporsó négy sarkán ráadásul olyan oszlopok vannak, melyek vízipipára emlékeztethetik a nézőt.

A bejárattól jobbra más szenvedélybetegségeket mutatnak be. Egy függő boncjelentése 2060. 13. 66-i dátummal, a HIV-vírussal kapcsolatos felvilágosítás, a csempészés módszereinek, a lónyugtató ketaminnak a leírása, képek diszkóbalesetekről, valamint lefoglalt bűnjelekként kiállított pipák, bongok és mérlegek.

A másik oldalon az illegális szerek bemutatása előtt pszichoaktív drogként a cigaretta és az alkohol is fel vannak tüntetve. Mellettük sorban a leggyakoribb illegális szerek következnek. A kenderszármazékokra aggatott kapudrog kifejezés újabb szinonimájával, az ugródeszka droggal is megismerkedhetünk itt.

A dizájner cuccokról itt egy szó sem esik, az amfetaminszármazékoknál az extasy és a techno sztereotípia számba menő ördögi házasságáról annál több. A legszebb az egészben, hogy az amfetaminok hatását Zsákos Frodó képével illusztrálták.

Ugyanakkor többféle természetes hallucinogént is leírnak, így például az angyaltrombitát és a hajnalkavirágot is, illetve megjelenik a szipuzás is a bódulatkeltő szerek leírásánál. A sor végén pedig a hatályos büntető törvények, valamint az orvosi ellátás során felmerülő adatvédelmi kérdések kapnak helyet.