Nem enged a Fidesz a facebookos tüntetőknek
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Október 23-ára tömegdemonstrációt szervez az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport. A „Nem tetszik a rendszer” elnevezésű, Orbán-rezsim elleni tüntetést az Erzsébet-híd pesti hídfőjéhez jelentették be, oda, ahol már március 15-én is tüntettek a sajtószabadságért. Viszont erre a napra és a demonstrációtól nem túl messze, az Astoriához a Fidesz is bejelentkezett: a 2006-os rendőrerőszak áldozataira akarnak emlékezni. De a két rendezvény túl közel lenne egymáshoz.
Rászervezték
Csütörtökön délelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon tartott egyeztetésen az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport képviselői azt szerette volna elérni, hogy a Fidesz vigye arrébb a rendezvényét. A párt azonban nem kíván lépni, így az egyeztetés eredménytelenül zárult.
Míg a Fidesz október 4-én, kedden jelentette be, hogy az Astoriánál akar demonstrálni, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport már júliusban megtette a bejelentést a rendőrségen.
Az azonos időpontra és helyszínre bejelentett rendezvények megtartására a bejelentés időpontja szerinti elsőbbségi szabály azonban nem vonatkozik. A Fidesz azzal érvel, hogy a színpad felállítási helyét így is arrébb tolták a Semmelweis utcától a Kossuth Lajos utca – Múzeum körút kereszteződéséig.
Juhász Péter, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetés szervezője az Indexnek elmondta, a rendezvényre jóval több embert várnak, mint amekkora márciusban volt, így a tömeg biztos, hogy egészen az Astoriáig fog nyúlni, és a Fidesz rendezvénye miatt nem lehet majd zavartalanul megvalósítani a tüntetésüket, nem lehet jól biztosítani a megközelítési és a menekülési útvonalakat sem. A két rendezvény közelsége akár provokációra is okot adhat. "Felháborító, hogy így akarnak megakadályozni egy demokratikusan bejelentetett tüntetést” – mondta az Indexnek Juhász Péter.
A rendezvények egymás melletti megtartásának lehetőségét jelenleg a BRFK vizsgálja. Amennyiben a feleknek nem sikerül megegyezniük, úgy az érintett területet a rendőrség fogja felosztani.