Ez a poszt a következő Percről percre része:

Ma kicsinálhatják a nagyobb közérteket

Hiába próbálta már kezdéskor elandalítani a képviselőket Harrach Péter, aki még a Való Világról is gondolt valamit, az ellenzék a szokásos tűzzel bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, amit Cséfalvay államtitkár a szokásos hevülettel védett. Az MSZP elszegényedés helyett munkahelyteremtést szeretne, az LMP a spekulánsokat adóztatná, a Jobbik meg nem tudja, hol a határ.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Apáti felszólalásával az interpellációk végére értünk. Az azonnali kérdések és a kérdések után a parlament még hétfőn határozhat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felállításáról, illetve a bírák gyorsított kinevezéséről - ez utóbbira a bírák nyugdíjkorhatárának az alaptörvényben rögzített leszállítása miatt van szükség, mert jövőre kétszáznál több bíró vonulhat nyugdíjba. Az országgyűlés napirendjére vette a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény módosítását is, amiről szintén még ma határozhatnak - a lényeg, hogy a végtörlesztés lehetőségét kiterjesztik a ténylegesen devizában eladósodottakra is. Még ma lefolytatják az állatvédelmi törvény részletes vitáját, ahogy az LMP közértstop-javaslatának a részletes vitáját is, kedden pedig végre egy sarkalatos törvény, az Alkotmánybíróságról szóló tárgyalását is megkezdik.

  • A kormány nevében Czerván György vidékfejlesztési államtitkár adott választ. Szerinte a fagynál is nagyobb károkat okoz a gazdáknak "a demagóg zavarkeltés", aminél visszataszítóbb dolog nincs is. Mindennek ellenére örül az interpellációnak, mert elmondhatja, hogy nem hagyták cserben a gazdákat, akik "megfelelő kárenyhítésben fognak részesülni". "El kell oszlatni azt a tévhitet, ami az államot egyfajta biztosítónak tekinti, ami biztosítási jogviszony nélkül is megtéríti az elszenvedett károkat" - mondta ki a lényeget. Jakab István szerinte azért nem tiltakozik, mert megértette ezt az összefüggést. Apáti nem fogadta el a választ, pedig szeretné, ha tévedne, de nem. A parlament szerint mégis inkább igen, ezért elfogadta Czerván válaszát.

    22
  • Lefagyott a termény, megdermedtek a gazdák, legalábbis a jobbikos Apáti István szerint. Emlékeztetett rá, hogy májusban nagy fagykár érte a magyar gazdálkodókat, amivel "nemzetbiztonsági érdek" is sérült, mert szerinte a magyar lakosság magyar terményekkel való ellátása az. Apáti szerint nem elég a pénz a gazdák kártalanítására. Apáti különösnek tartja, hogy a fideszes Jakab István most nem fenyeget a parlament kapujának beszakításával, nem úgy, mint négy éve, még ellenzékben.

    21
  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán "tényleg őszintén" kérdezte, hogy "tényleg muszáj ennyire demagógnak lenni"? "Itt tartunk, hogy egymás zsebében kell turkálnunk?" - kérdezte annak apropóján, hogy Göndör Matolcsy fizetésével példálózva javasolt progresszív adózást. Cséfalvay Göndör felszólalásának címét is gyenge poénnak tartja. A kormány amúgy magas államadósságot és államháztartási hiányt, plusz egy túlzottdeficit-eljárást örökölt. A kormány válasza erre szerinte "nem az elmúltnyolcévezés, hanem egy koherens gazdaságpolitika", a konvergenciaprogram, a Széll Kálmán Terv, a versenyképesség erősítése, ami szerinte az egykulcsos jövedelemadó bevezetése és a társasági adó csökkentése volt. A statisztikák szerint javult is az ország versenyképessége, mondta. Göndör "sajnos nem tudja elfogadni" a választ, mert a kormány minden héten új irányba megy, pedig "ennyi irány már nincs is". A parlament szerint van, mert elfogadta a választ.

    20
  • A fenti szellemes címmel nyújtott be interpellációt a szocialista Göndör István, aki szerint az ország a szocialisták kormányzása alatt éppen kilábalt a válságból, de jött Matolcsy, aki eltérítette az országot a fenntartható pályáról, drágította a hiteleket, lyukat ütött a költségvetésen, aminek még az átláthatóságát is csökkentette. "Lehet, hogy önök gyarapodtak, de az ország többsége nem" - jelentette ki. Szerinte a kormány sok gondtól megszabadította a népet, például már nem kell gondolkodniuk azon, mit kezdejenek megtakarításaikkal, mert azokat fel kellett éljék. Végül a progresszív adózás mellett érvelt.

    19
  • A kormány nevében Soltész Miklós nemzetierőforrás-államtitkár válaszolt. Bár Varga külön kérte, hogy lehetőleg ne elmúltnyolcévezéssel válaszoljon, mégis azt tette. Soltész szerint aránytalanul nagy a rokkantnyugdíjasok számaránya a magyar lakosságban. A valóban rászorulók támogatását fenn kell tartani, mondta. De sok olyan rokkantnyugdíjas volt, aki a nagy iparvállalatok leépítésekor került rokkantnyugdíjasi státusba, azaz helyzetük egy munkaügyi probléma megoldása volt. Varga szerint Soltésznak sikerült nem válaszolnia, ezért nem is fogadta el a választ. A parlament viszont elfogadta.

    18
  • A következő interpelláló, a szocialista Varga László az iránt érdeklődik, mikor derül ki végre, hogy mi lesz a rokkantnyugdíjasokkal. Mert pillanatnyilag annyit tudni csak, hogy idén helyett jövőre döntenek majd csak a sorsukról, de lényegében 120 ezer rokkantnyugdíjast kívánnak visszavezetni a munkaerőpiacra, ami amúgy válságban van. Számítat-e bármiféle emelésre egy rokkantnyugdíjas, aki a kormány logikája szerint már nem is nyugdíjat, hanem szociális támogatást kap, kérdezte.

    17
  • A kormány nevében válaszoló Cséfalvay Zoltán emlékeztette Scheiringet, hogy a tranzakciós adót felvető James Tobin a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében kívánta bevezetni azzal a feltétellel, hogy azt globálisan kéne bevezetni. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság ehhez a gondolathoz csatlakozott, de saját megvalósulási tanulmányában is felveti, hogy a tranzakciós adó bevezetése a pénzintézetek meneküléséhez és végső soron a gazdaság akár két százalékos csökkenéséhez is vezethetne. Cséfalvay szerint a tranzakciós adó elfogadására amúgy sincs esély, mert azt a 27 ország egyhangúlag fogadhatná csak el, de a brit kormány már jelezte is, hogy vétózni fog. A magyar kormány pedig a tőke szabad áramlásában és a versengő adórendszerekben hisz, ennek megfelelően fog dönteni, mondta. Scheiring nem fogadta el a választ, a parlament igen.

    16
  • Az elempés Scheiring Gábor elővette vesszőparipáját és újra a spekulációs adó bevezetését javasolta annak apropóján, hogy azt már az Európai Bizottság is bevezetné.

    15
  • Halász János államtitkár szerint valóban alacsony a tanárok fizetése, ámde elsősorban a pedagógusok tekintélyét és megbecsülését kell helyreállítani. Beszélt még arról is, hogy az EU becslése szerint elhúzódó válságra kell számítani, amiben nehéz lesz megállítani az adósság és a költségvetési hiány növekedését, mégha ez a kormánynak amúgy sikerült is. Beszélt az államháztartás hiányáról, az államadósság mérsékléséről és a takarékosság szükségességéről is. Azt viszont, hogy a pedagógusok bére jelentősen emelkedjen, csak javuló gazdasági helyzetben lehet garantálni. Balczó nem fogadta el a választ, mert a kormány az államadósságot csökkenti, ahelyett, hogy pénzt osztana. A kormánytöbbséget nem győzte meg, ők Halász válaszára szavaztak.

  • A jobbikos Balczó Zoltán a pedagógusok fizetéséről kérdezte volna Matolcsyt, de a kormány a nemzetierőforrás-minisztert, Réthelyi Miklóst jelölte ki válaszadásra. Balczó ezt sajnálja, mert bár lehet, hogy a pedagógusok Réthelyi alá tartoznak, ám Réthelyinek szerinte nincs tényleges szerepe ezekben a döntésekben. A lényeg, hogy Balczó szerint siralmasan alacsony a magyar tanárok fizetése, és ez a Fidesz alatt sem változott, mert a kormány béremelés helyett csak egy homályos életpályamodellel állt elő, ellenben növelné a tanárok munkaidejét, miközben elvenné a pótlékaikat.

    13
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • "Én inkább maradnék államtitkár, az úgy van rendjén" - erősítette meg válasza elején szóban Cséfalvay, hogy eszében sincs miniszternek lenni. Tóbiás kérdését pedig úgy fogalmazná át, hogy "maradjon-e a mai, megyei politikusok kijáróképességén múló, átláthatatlan finanszírozási rendszer", vagy dolgozzanak ki egy újat. Szerinte az intézmények átvételével megszűnik az átláthatatlan keresztfinanszírozási rendszer, ahogy az is, hogy az állam feladatokat bíz a megyékre, de nem biztosít hozzá forrásokat. Az új rendszerben az állam és a megye csak a saját eszközeiről és forrásairól dönthet majd, elszámoltathatóan. "Az állam, amely eddig is finanszírozta a megyei intézményrendszert, ezt átveszi" - mondta. Ettől szerinte nem üresedik ki a megye, mert ott döntenek majd a szükséges fejlesztésekről. A megyei intézmények állami fenntartásába adásáról pedig hamarosan törvényt terjesztenek elő Többször is elhangzott, hogy szubszidiaritás. Tóbiás nem fogadta el a választ, ellenben a parlament igen.

    12
  • De az a magyar parlamentarizmus aranylapjaira kívánkozott, ahogy a jobbikosból függetlenné vált Pősze Lajos fejhangon visítozva oktatta a Jobbikot arról, hogyan kell mósosító javaslatot írni.

  • A napirend elfogadása után az interpellációk következnek, elsőként a szocialista Tóbiás József kérdezi azt, hogy most, hogy a megyei önkormányzatok önként lemondanak intézményeikről, lesz-e már pénz azok fenntartására. A kérdés címzettje Matolcsy György volt, de távollétében Cséfalvay Zoltán válaszol majd, akit Tóbiás mégis miniszternek szólított, mert "egyszerűbb lenne, ha ő lenne a miniszter". Cséfalvay heves fejrázással jelezte, hogy nem támogatja az ötletet. Tóbiás ezután rátért felszólalása lényegére, hogy attól, mert az önkormányzatok helyett az állam lesz a volt önkormányzati intézmények tulajdonosa, hogy lesz pénz ezekre.

    11
  • Politikailag túlfűtött vita alakult ki a szokásos érvek mentén arról, hogy napirendre vegyék-e Rogán Antal javaslatát a végtörlesztés napirendre vételéről. Az LMP és az MSZP azt hangsúlyozta, hogy a javaslat a gazdagoknak kedvez, a Jobbik további kedvezményeket követelt, Pősze Lajos volt jobbikos független pedig beszólt a Jobbiknak, hogy a javaslatai a gazdagokat támogatják. A javaslat végül megkapta a házszabálytól való eltéréshez szükséges, 4/5-ös támogatást.

    10
  • Ezt írja a Tumblr-en egy LMP-s parlamenti képviselő. Nehéz eldönteni, hogy a kémikus- vagy a politikushumor a durvább-e.

  • A kormány nevében Cséfalvay államtitkár két rövid gondolattal egészítette ki Rogán mondandóját. A helyzet "az elmúlt nyolc esztendő" elégtelen pénzügyi szabályozása miatt alakulhatott ki, ami pedig a végtörlesztést illeti, a keretek világosak. Ezek közé tartozik, hogy az állam nem kötelezheti a bankokat arra, hogy hitelt nyújtsanak a végtörlesztőknek.

  • Utolsó napirend előtti felszólalóként Rogán Antal a jogok és kötelességek helyes egyensúlyáról szónokol, szerinte ugyanis ennek az egyensúlynak a bankokra is igaznak kéne lennie, de ez nem így volt, mert 2011-ig a bankoknak volt joga, az ügyfélnek meg kötelezettsége. Szerinte ezért nőttek Magyarországon a szomszédos országoknál is nagyobb mértékben a devizahitelesek terhei. A kormány ezért is tiltotta meg az egyoldalú szerződésmódosítást és kamatemelést, és ezért kívánja korlátozni a THM-et. Még a végtörlesztési javaslatot is ide sorolta és ennek apropóján jelentette be, hogy fel kíván lépni a forinthitelek "indokolatlan kamatemelése" ellen, amivel szerinte a végtörlesztést próbálják ellehetetleníteni a bankok. "Minden akadályt el kívánunk hárítani a végtörlesztő családok elől" - jelentette ki.

    09
  • Sajnos eddig a mai ülésnapon sem villogott legnagyobb kedvencünk, a dögös, de kőkemény seriff figuráját nagyszerűen hozó Mikola István. Cserébe azon ámuldozunk, hogy a NEFMI sajtóosztálya hogy tudja ilyen tökéletesen visszahozni az 1970-es évek Nápszabadságának hangulatát:

    "Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar-Ukrán Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság magyar társelnöke 2011. október 10-én megbeszélést folytatott Mikola Volodimirovics Priszjazsnyukkal, Ukrajna agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszterével, a Magyar-Ukrán Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság ukrán társelnökével.
    A találkozón a miniszterek áttekintették a magyar-ukrán gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok aktuális kérdéseit, az energetikai-energiagazdasági, a mezőgazdasági, a járműipari, a légiközlekedési és a regionális együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Megerősítették, hogy szándékukban áll az intenzív kétoldalú párbeszéd folytatása a két ország kapcsolatainak további bővítése érdekében."

  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán válaszolt Szekeresnek. Egyrészt örül neki, hogy a szocialisták is kidolgozzák a költségvetésüket, másrészt nem örül annak, hogy a szocialisták a szegények és a gazdagok ellenállására próbálják kihegyezni a vitát. Megtudtuk, hogy különbség van akközött, hogy ha a szocialista kormány alatt háromszáz forint az euróárfolyam, vagy ha a Fidesz alatt, bár hogy mi, azt már nem tudtuk meg. Cséfalvay szerint most a válság is más, mint két éve volt.

    08
  • Vasárnap mutatták be a dinamikus KDNP-képviselő 673-dik kötetét, a legfrissebb Óbuda-Békásmegyerről szól, reméljük a jó formát átmenti a mai ülésnapra.

    Pallfy
  • Parlamenti elnöksége alatt először Kövér László nem szocialista képviselőket, hanem egy szocialista képviselő felszólalásába belekiabáló, talán kormánypárti képviselőket fegyelmezett.

  • A szocialista Szekeres Imre forradalmi javaslattal állt elő, elszegényedés helyett munkahelyeket kéne teremteni, vetette fel napirend előtti felszólalásában, amit Churchillt idézve kezdett, miszerint a politikusok is képesek észszerűen cselekedni, ha már minden más lehetőséget kimerítettek. Bírálta a kormány döntését, hogy felmondta az IMF-EU hitelt, és a piacról próbálja finanszírozni az országot úgy, hogy közben megháromszorozódott az ország csődkockázata. Az MSZP mindenesetre kidolgozta javaslatait, amikkel menthető az ország költségvetése, és szívesen lemondanak a szerzői jogokról is, ha a Fidesz felhasználja azokat.

    07
  • A kormány nevében Rétvári Bence válaszolt, aki szerint vigyázni kell, milyen nemzetközi példákat hozunk, például az Egyesült Államokban a lakosság egy százaléka börtönben ül, részben azért, mert az ügyészeket is közvetlenül választják, ők pedig szigorú büntetőpolitikával kampányolnak. Rétvári szerint ugyan a bulvárhíradókból úgy tűnhet, hogy nő a gyermekkorú bűnözés, a statisztikák szerint valójában csökken. A Jobbik meg szerinte jobban tette volna, ha támogatja a kormány büntetőpolitikai szigorításait, nem pedig csak a 14 éven alúliak büntetésével foglalkozna. Ilyen vitákat amúgy sem egyedi sajtóhírek alapján kell lefolytatni, hanem alaposan elő kéne készíteni egy ilyen javaslatot, amiről aztán lehetne akár vitázni is.

    06
  • "Hol a határ" - tette fel a kérdést napirend előtti felszólalása címében a jobbikos Apáti István, de nem a gúnyhatárok megváltoztatását, hanem a 14 éven alúli bűnelkövetők büntethetőségét követelte, mert például a múlt héten is "jól körülírható beszédstílusú, öltözködésű és kinézetű", 13 éves fiúk bántalmaztak egy idős nőt. Jobbikoshoz mérten szokatlan módon az Egyesült Államokkal példálózott, ahol - a bíróság diszkréciójától függően - akár 14 év alatti gyerekeket is felnőtként foghatnak perbe. Apáti amúgy két hete sajtótájékoztatón ismertette javaslatát, ami azóta nem bővült új elemekkel.

    05
  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán gazdasági államtitkár válaszolt, örömét fejezte ki, hogy Karácsony sokat emlegette az esély és az esélyteremtés fogalmakat, mert szerinte ez azt jelzi, hogy az LMP végre leállt az igazságosság követelésével és belátta, hogy a kormány feladata az esélyteremtés. Aztán visszakérdezett, hogy milyen ösztönzést adna a tanulni vágyóknak az LMP háromkulcsos adórendszere. "Azt, hogy ha tanulnak, majd a fizetésük negyven százalékát elveszi az állam?" - tromfolt.

    04
  • Az elempés Karácsony Gergely Karinthy Frigyest idézi felszólalása címében, miszerint "Találkozás egy fiatalemberrel". Amit mond, abban viszont semmi vicces nincs, az egészségügyi és az oktatási rendszerből, illetve a közösségi közlekedésből kivont pénzekről beszél, amivel a kormány szerinte megvonja az esélyt az öregektől, a fiataloktól és a vidéken élőktől. Szerinte a Fidesz ezekben a területekben kizárólag "megcsapolásra váró költségvetési tételeket" látott és lát. Karácsony szerint nem igaz, hogy elég okosnak és szorgalmasnak lenni a továbbtanuláshoz. "Ha találkozna Orbán Viktor egykori önmagával, mit mondana neki" - idézte fel végül Karinthy novellájának szellemét.

    03
  • A kormány nevében Harrach frakciótársa, Soltész Miklós nemzetierőforrás-államtitkár válaszolt, aki szerint még Oroszországban is katasztrofálisan fog alakulni a demográfiai helyzet, ami nem tudjuk, hogy jön ide. A kormány "nem véletlenül rendezett demográfiai hetet" az EU soros elnökeként, tudtuk még meg, illetve azt is, hogy nem most romlott el Magyarország demográfiai jövőképe, de biztató, hogy az elmúlt két hónapban jól alakult a születésszám.

    02
  • A kibogozhatatlan értelmű beszéd vége emiatt annyira meglepte a képviselőket, hogy többen tapsoltak. Fogadjunk, őt se tudták, mire gondol Harrach, mi biztosan nem.