Másodjára is aránytalannak találták a sukorói telekcserét

2011.10.11. 08:44
Az ügyészségi értékbecslő véleményét erősítette meg a sukorói telekcsere ügyében zajló polgári perben kikért értékbecslői vélemény. A Magyar Nemzeti Vagyonügynökség 787 millióért számította be Joav Blum ingatlanjait az 1,084 milliárdosra becsült sukorói ingatlanért cserébe, pedig az 1,7-1,8 milliárdot érhetett, míg a csereingatlanok valójában 193-264 milliót.

Újabb hivatalos értékbecslés készült a sukorói telekcserében érintett ingatlanokról, ezúttal az ügyben zajló polgári perben, írja a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint az új szakértői értékbecslés megerősítette az ügyészség első értékbecslésében feltárt aránytalanságokat, vagyis a telekcserét megelőző hivatalos értékbecslésben vélt 300 milliósnál jelentősen nagyobb, közel 1,5 milliárdos értékkülönbség volt a Velencei-tó parti telek és Joav Blum csereként felajánlott albertirsai és pilisi ingatlanjai között.

A King's City kaszinóberuházást megalapozó ingatlancsere során az ügyben eljáró Magyar Nemzeti Vagyonügynökség által felkért értékbecslő, a Perfekting Kft. eredetileg 787 millió forintra becsülte Joav Blum két albertirsai és egy pilisi telkét, míg a sukorói állami ingatlan értékét 1,084 milliárdra. A telekcsere alkalmával ennek megfelelően Blum cége 300 millió forintos értékkülönbözetet fizetett ki.

Amikor 2009-ben nyomozás indult az ügyben, az ügyészség értékbecslője ennél sokszorosan nagyobb értékkülönbözetet tárt fel, becslése szerint Blum telkei 193 millió forintot, a sukorói ingatlan 1,818 milliárdot ért. Az ügyben Bajnai Gordon akkori kormányfő kezdeményezésére szintén 2009-ben indult polgári perben kikért értékbecslés hasonló értékeket állapított meg, eszerint a sukorói telek 1,708 milliárdot ért, míg a csereingatlanok 264 milliót, azaz a valós értékkülönbözet az ügyészségi szakértő szerint 1,625 milliárd, a polgári per szakértője szerint 1,444 milliárd forint volt.

A polgári per szakértője szerint ráadásul a sukorói telek értéke az építési övezetbe való átsorolással meg is duplázódhatott, így a Magyar Nemzet szerint az a kérdés is felmerül, hogy az MNV akkor járt volna el helyesen, ha a telekcsere előtt kéri a terület átsorolását és a megnövelt értéken számolja el az ingatlant.

A Magyar Nemzet értesülései szerint az eredeti, MNV-s értékbecslés már csak azért is sajátos volt, mert az abban 404 millióra értékelt, 99 hektáros pilisi földterületet Blum napokkal az értékbecslés előtt 125 millióért vette, míg a 383 millió forintra értékelt albertirsai telkeket 2007 nyarán 100 millió forintért vásárolta fel.