Orvosokat vádolnak csalással

2011.10.11. 15:41
A Nyírő Gyula Kórház egykori Meddőségi Centrumának vezetőit többrendbeli csalással gyanúsítják harmadik társukkal együtt, aki a kórház gazdasági munkatársa volt. A vád szerint 2004-2005-ben olyan orvosi beavatkozásokért kértek 100 és 300 ezer forint közötti összegeket a többségében meddő sértettektől, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) előzőleg kifizetett. A büntetőper első napja kedden volt.

V. Attilát, a centrum egykori vezetőjét 62, míg F. Istvánt, az akkor a korház alkalmazásában álló szakorvost 15 sértett jelentette fel. A harmadrendű vádlott pedig beazonosíthatatlan orvosok műtéteiért vett át egyes betegektől pénzt. Mindhárman tagadták bűnösségüket.

A vádlottak állítása szerint azonban a pénztár a beavatkozásoknak csak a 40 százalékát fizette ki, ezért volt szükség a sértettek által befizetett összegekre. A tárgyaláson többször is elhangzott állításuk alátámasztásaként, hogy egyes általuk elvégzett beavatkozásoknak még OEP-kódja sincsen.

Az OEP alig támogatja az endoszkópos eljárásokat

V. Attila elsőrendű vádlott vallomása szerint a centrum – mely úttörő volt a magyarországi endoszkópos műtétekben – működéséhez szükséges eszközparkot a pénztárnak nem állt módjában finanszírozni. Az általa vezetett Medifert Kft.-nek saját pénzén kellett megvásárolnia a műtétekhez szükséges többször vagy egyszer használható eszközöket, gyógyszereket, a lézert, a tornyot, valamint az új osztályt is nekik kellett berendezniük. A kórház pedig csak a torony bérléséért fizetett az egészségügyi szolgáltató cégnek.

Azt állította, hogy minden esetben tájékoztatták pácienseiket betegségükről, azok gyógyítási módjairól, a felépülési idő hosszáról is, valamint az OEP által nem fizetett eljárásokkal fellépő plusz költségekről is. Mindezt sokkal a műtétek előtt, tehát egyetlen beteg sem volt belekényszerítve a műtétekbe.

Három az egyben

Az endoszkópos eljárásoknak több előnye is van. Nem kell hozzájuk felnyitni az egész hasat, ezért a műtét ideje, a kórházi ágyban való pihenés és a több hetes gyógyulási szakasz is lerövidül, és egyszerre több műtét lebonyolítására is alkalmasak. Ugyanakkor az OEP egyszerre csak egy műtét elvégzését támogatja.

Ez azt jelenti, hogy az endoszkóppal elvégezhető műtét helyett megcsinálják az egyiket, majd a több hónapos gyógyulás után jön a következő. Aki egy alkalommal, hasi műtét nélkül akar összes bajától megszabadulni, annak mindenképp fizetnie kell az egyik ügyvéd által a három az egyben kávékhoz hasonlított eljárásért. Külföldön ráadásul több ezer euró egy ilyen műtétnek költsége. A felvilágosítás során ezeket is közölték pácienseikkel.

A szakértelem ára

A centrum egyébként oktatási centrumként is funkcionált. Évente több workshopot is tartottak. Az egyiken még Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter is részt vett. A vádlottak ezért külföldi továbbképzéseken voltak kénytelen elsajátítani az új műtéti eljárásokat.

Az OEP által nem támogatott gyógyszereken, beavatkozásokon és egyéb egyszer használatos eszközökön kívül a pácienseket terhelte Kabdebó Ottó német-magyar állampolgárságú endoszkópos sebész utaztatásának és elszállásolásának a költsége is. V. Attila szerint ő a világ vezető endoszkópos szakorvosainak az egyike, és kezdeti rutintalanságuk idején még nagy szükségük volt az ő közreműködésére is.

Kinek a betegei?

A fizetendő összeg nagyságrendjéről M. Zsuzsanna harmadrendű vádlott tájékoztatta a betegeket. A pénzt is neki kellett odaadniuk, amiről csak akkor állítottak ki számlát, ha a beteg kérte. A vádlottak azt sem tudták biztosan megmondani, hogy a Medifert szolgáltatásait közvetlenül a betegeknek nyújtotta, vagy a kórház közvetítésén keresztül. Mindenesetre V. Attila elmondta, hogy a betegek zárójelentésén a kórház neve szerepelt.

A vádlottak továbbra is az endoszkópos sebészet területén dolgoznak. V. Attila a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet, F. István pedig a szintén a Nyírő Gyula Kórházban működő Róbert Károly Magánklinika egyik főorvosa. M. Zsuzsa pedig egy őssejtbank munkatársa. Ítélet az év végén vagy januárban születhet az ügyükben.