no

Lázár megemelné Gyurcsány fizetését

2011.10.13. 07:30
A képviselők döntő többsége a mainál jóval kevesebb pénzt kapna Lázár János javaslata alapján, de nem feltétlenül járna rosszul. A bruttó 750 ezer forintos fizetés mellett utazási és szállásköltségeiket ezután külön és ellenőrzött módon térítenék meg. A honatyák közel kétharmada ma bőven bruttó 750 ezer fölött keres. Ehhez elég egy bizottsági tagság, és jól jön, ha vidéki az illető. Ma képviselőként a legkevesebbet Gyurcsány Ferenc keres, a csúcson több mint bruttó 1 milliós tiszteletdíjjal ott van Pálffy István, Veres János és a jobbikos Gyüre Csaba.

Lázár János a Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, hogy az országgyűlési képviselők egységesen az államtitkári fizetést kapják, azaz bruttó 750 ezer forintot. A bizottsági tagságokért külön pénz nem járna, csak az országgyűlés alelnöke, jegyzője, a bizottsági elnökök, a frakcióvezetők és frakcióvezető-helyettesek kapnának efölött pluszpénzt. A képviselők ezentúl nem kapnának pénzt az utazási- és szállásköltségekre, a tanácsadók vagy titkárok kifizetésére (lásd keretes írásunkat).

Benzinkártya, hotel, mobilhasználat

Lázár javaslata a fizetéseket ugyan csökkentené, de a korábban pótlékban kifizetett utazási és egyéb költségeket kompenzálná. A főként a vidéki képviselők magasabb költségeit fedező választókerületi pótlék helyett a honatyák üzemanyagkártyát vagy tömegközlekedési támogatást kaphatnának. A kártyával a képviselők havi 2000 és 5000 közötti kilométert tehetnének meg (ez egy 1,8-as benzines autót alapul véve kb 73 000-183 000 forintot jelent).

Akiknek nincs Budapesten lakása, azok az Országgyűlés Hivatala adna szállást hotelban vagy bérlekésban. A fideszes koncepció szerint a képviselők a jelenlegi egy személyi munkatárs helyett egy politikai tanácsadót és két ügykezelőt alkalmazhatnának. Az irodát és annak felszerelését a képviselő választókerületének székhelye szerint illetékes önkormányzat - országos listán megválasztottaknál az Országgyűlés Hivatala - biztosítaná. Az ügykezelők egyikét ugyancsak a választókerület székhelye szerinti önkormányzatnak kellene fizetnie.

Emellett az összes képviselő mobiltelefon-költségét megtérítenék havonta a minimálbér (jelenleg 78 ezer forint) 30 százalékáig, valamint a készülékeket is az Országgyűlés Hivatala adná.

Ez a javaslat a honatyák nagy részénél jelentősen csökkentené  a pénzben kifizetett javadalmazást. Egy tavalyi (ma már nem teljesen irányadó) kimutatás szerint ugyanis közel kétharmaduk bőven 750 ezer forint keres, inkább a bruttó 750 000-1 200 000-es sávban van.

Ma a képviselők fizetése több elemből áll össze: az alapdíjból (bruttó 231 900), a bizottsági vagy frakciótisztségekért járó díjból (162 330-278 280 forint), a választókerületi pótlékból és a Budapesten lakással nem rendelkezőknek járó lakhatási támogatásból (115 950 forint). A képviselőknek ebből kell fizetniük munkájukkal járó költségeik, (utazás, szállás, ruházkodás, titkár stb) nagy részét.

Egy vidéki képviselőnek viszonylag könnyű elérni a bruttó 750 ezres fizetést. A választókerületi pótlékot ugyanis a Budapesttől való távolság alapján kapják a honatyák. Minél messzebb van a választókerületük Budapesttől, annál magasabb százalékát (75-160) kapják a tiszteledíjnak (alapdíj+ bizottsági tagságokért és egyéb tisztségekért járó díj).

A 750 ezres szint eléréséhez nem kell különösebben aktivizálnia magát egy képviselőnek: egy bizottsági tagsággal, a fix összegű lakhatási támogatással és a választókerületi pótlékkal megvan ez az összeg. A szocialista Baja Ferenc például nem is vesz igénybe lakhatási támogatást, de ez a pénz így is összejön: alapdíja 231 900 forint, a gazdasági és informatikai bizottság tagjaként emellé kap 162 330 forintot. A Nyíregyházán élő képviselő ezen kívül magas, 532 211 forint választókerületi pótlékra jogosult, így összesen bruttó 926 ezer forintot keres.

Szólláth Tibor Zoltán
Szólláth Tibor Zoltán
Fotó: Kovács Attila

A mezei képviselők között a vidéki csúcstartó, sőt talán az egész parlamentben is a hajdúnánási  Szólláth Tibor Zoltán fideszes képviselő. Ő a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja, ezért a 440 610 forint bruttó tiszteletdíja mellé 594 824 választókerületi pótlékot és 115 950 forint lakhatási támogatást kap, azaz  összesen bruttó 1 171 384 forintot keres. Emellett ő Hajdúnánás polgármestere is.

Jó fizetést lehet elérni úgy is, hogy az ember két bizottságnak is tagja, ráadásul Budapesttől messze él. A tiszaújvárosi szocialista Kovács Tibor a Gazdasági, informatikai és az egészségügyi bizottság tagja is. Bár a második bizottsági tagságért már csak 57 975 forint pluszpénz jár, a képviselőnek így 452 205 tiszteletdíj, 542 646 választókerületi pótlék és 115 950 lakhatási támogatás jár, azaz összesen bruttó 1 110 801 forint.

A budapesti képviselőknek ebből a szempontból sokkal nehezebb a helyzetük. Nekik alapból nem jár lakhatási támogatás és a választókerületi pótlékuk is alacsony, mindössze a tiszteletdíj 60 százaléka. A fideszes Kupper Andrásnak, aki az egészségügyi bizottság tagja, így csak bruttó 630 768 forint jön össze (394 230 tiszteletdíj+236 538 választókerületi pótlék).

A budapestieknek még magasabb poszttal, például frakcióvezető-helyettesként sem sikerül elérniük az áhított 750 ezrest határt. A szocialista Lendvai Ildikó hiába frakcióvezető-helyettes és az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja, csak bruttó 630 ezer forintot kap.

Nincs jobb helyzetben a fideszes Pokorni Zoltán sem, pedig ő nemcsak frakcióvezető-helyettes, de az oktatási bizottság elnöke is. Neki így is csak 614 460 ezer bruttó jön össze. Legalábbis a parlamentből: Pokorni ugyanis polgármester a 12. kerületben és a fővárosi közgyűlés tagja is. Épp ez utóbbi miatt kap alacsonyabb választókerületi pótlékot a parlamentből. Ilyenkor ugyanis a választókerületi pótlékot a fővárosi közgyűlés tagjaként kapott költségtérítés (költségátalány) összegével csökkentik.

06
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A nagyon keveset kereső képviselők többségéről kiderül, hogy legtöbbjüknek valamilyen más megbízatása is van, azaz nem ebből élnek. Az egyik legalacsonyabb fizetésű képviselő maga Gyurcsány Ferenc, aki egyik bizottságnak sem tagja, lakhatási támogatás nem jár neki. Így a bruttó 231 900 forintos alapdíj mellett még budapestiként szerény 139 140 forint választókerületi pótlékot kap, azaz összesen bruttó 371 040 forintot.

02
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Mindössze bruttó 456 ezer forintot kap a szocialista Tóth József is, aki egyedül az önkormányzati bizottságban vállal szerepet tagként, de ő emellett a XIII. kerület polgármestere is.

Lázár javaslata sokakat nagyon érzékenyen érinthet. A fizetési lista csúcsán főként magasabb posztokon állók, például parlamenti alelnökök vannak, de van néhány mezei képviselő is. A KDNP-hez csatlakozott egykori tévésnek, Pálffy Istvánnak például frakcióvezető-helyettesként, a kulturális és sajtóbizottság alelnökeként és Hajdú-Bihar megyeiként összesen 1 205 880 forint a fizetése.

Az egykori pénzügyminiszter, a szocialista Veres János a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja, így tiszteletdíja 440 610 forint, viszont Nyírbátor messze van Budapesttől, ezért 594 824 forint választókerületi pótlék és 115 950 lakhatási támogatás is jár neki, így mindösszesen bruttó 1 151 384 forintot keres.

10
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az egyik legjobban kereső képviselő lehet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi listáról bekerült, jobbikos Gyüre Csaba. Ő az alkotmányügyi bizottság alelnöke is, így 510 180 forint tiszteletdíjat kap. A nyíregyházi képviselő emellett 626 130 forint választókerületi pótlékot kap, és jár neki a 115 950 lakhatási támogatás is. Így 2011 szeptemberében képviselői jövedelme havi bruttó 1 252 260 forint volt.