Árpád
3 °C
12 °C

Hibázott a szolgáltató, tíz hónapig éltek áram nélkül

2011.10.14. 09:17

Tíz hónapig élt áram nélkül a szolnoki Perge Lászlóné és férje, mert egy könyvelési hiba miatt kikapcsolták őket a szolgáltatásból. Egymillió forintos nem vagyoni és ezen felüli vagyoni kárukat azonban nem ismeri el a szolgáltató, írja a szoljon.hu.

"Annak ellenére, hogy becsületesen fizettem a számláimat, az E.ON több mint hatvanezer forint hátralékot könyvelt el hibásan részemre, majd 2010. április 7-én kikapcsolták nálam az áramot. Pár hónappal később arra értem haza, hogy levágták és az udvarunkra dobták a kábelt, ami a férjemet meg is rázta" – mesélte az asszony.

Egyházi Nikoletta, az E.ON szóvivője elmondta, a kikapcsolás Perge Lászlóné esetében valóban tévesen történt, így a társaság az ezzel kapcsolatos kárigényének jogalapját nem vitatta. A kártérítést megfelelő bizonyítékok híján utasították el.

Perge Lászlónééknek a meglévő hűségnyilatkozat miatt fizetniük kellett a UPC- és az internet-előfizetésüket, így ebből több mint százezer forintos káruk keletkezett – közölte Kókai Gábor ügyvéd. Korábbi bérbeadási tevékenységüket is fel kellett függeszteniük villamosáram hiányában.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft