Árpád
3 °C
12 °C

Mesterházy nem mondja meg, kizárná-e Gyucsányt

2011.10.17. 09:42 Módosítva: 2011-10-17 10:33:02
Az MSZP-frakció 58 tagja közül 57-en, köztük Gyurcsány Ferenc támogatói is aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy a szocialista képviselőcsoport tagjai maradnak. Mesterházy Attila pártelnök szerint az aláírók közül kilencen ezt a hűségnyilatkozatot csak a mai napra tartják érvényesnek. Gyurcsány Ferenc Mesterházy Attilának írott levelében arra utal: egyelőre maradnak a frakcióban, és a Demokratikus Koalíció Platform képviselői a következő napokban, hetekben döntenek a távozásról.

A helyzet kezd arra hasonlítani, amikor két héten keresztül a miniszterelnök-kereséssel szórakoztattuk a közvéleményt - ismerte el Mesterházy Attila pártelnök, miután értékelte a mai frakcióülést.

Ötvennyolcból ötvenheten küldték vissza a nyilatkozatot, mely arról szól, a képviselők továbbra is az MSZP-frakció tagjai akarnak marandni, az egyetlen kivétel eddig Oláh Lajos - mondta a pártelnök. Ketten fűztek hozzá megjegyzéseket, az egyik Gyurcsány Ferenc volt - az ő levele a Facebookon is olvasható, a másik Szűcs Erika, aki személyes konzultációt kért, amire sor is került, de azt Mesterházy nem árulta el, miről beszéltek. A képviselőkkel való személyes konzultációk alapján Mesterházy azt mondja, kilencen értelmezték úgy a nyilatkozatot, mint Gyurcsány, vagyis, hogy az aláírás csak az adott pillanatra érvényes. A bizonytalanság tehát fennmaradt, ennek pedig Mesterházy egy csütörtöki megbeszélésén akar véget vetni Gyurcsánnyal.

Az Index kérdésére,hogy eljuthat-e a helyzet odáig, hogy kizárják Gyurcsányt a frakcióból (mely kérdést mások is feltették neki), Mesterházy nem akart válaszolni. A következő határidő tehát, amikor eldől, mi lesz az MSZP sorsa, csütörtök.

Hamar véget ért a frakcióülés

Negyven perc tanácskozás véget is ért az MSZP frakcióülése, amelyen elvileg arról is tárgyaltak, hányan döntöttek úgy az 58 fős képviselőcsoportból, hogy kilépnek és Gyurcsány Ferenccel új frakciót alakítanak (ehhez legalább tíz főre lenne szükség). Délben Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatót tart.

A nyilatkozatok kérdése ugyanakkor hivatalosan nem volt napirenden. A rendes parlamenti felszólalásokról szóló napirendi pontok megtárgyalása után valószínűleg az egyebek kategóriában esett szó a kitöltött állásfoglalásokról.

Gyurcsány nélkül

Gyurcsány Ferenc nem vett részt a frakcióülésen, az MSZP jelenlegi vezetését élesen bíráló Demokratikus Koalíció Platformból Varju László volt ott. Szanyi Tibor hétfőn reggel a frakcióülés termének ajtajában nyilvánosan, újságírók és kamerák előtt írta alá az MSZP-frakcióban maradásáról szóló nyilatkozatot, és adta át Tóbiás József frakcióigazgatónak.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön jelentette be: az 58 fős frakció minden tagjának elküldött egy nyilatkozatot, amelynek aláírásával a képviselők vállalnák, hogy továbbra is az MSZP képviselőcsoportjában politizálnak, és elfogadják a párt alapszabályában az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan megfogalmazott előírásokat.

Tóbiás József az MSZP frakcióigazgatója pénteken azt közölte, hogy a képviselőcsoport tagjainak többsége már aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel vállalják, hogy továbbra is a szocialista frakcióban politizálnak. Megerősítettehogy ő már aláírta a nyilatkozatot, amelyet elsőként Mesterházy Attila szignált.

Varju László - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója - szerdán a Magyar Rádiónak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak, és biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása.

Ki az a tíz?

A pártelnök elmondta, ezek a szavak a sajtóban és a szocialista pártban is találgatást indítottak el arról, hogy "kik lehetnek a tízek", akik távoznak az MSZP-frakcióból. Mesterházy Attila szerint azonban ebben az ügyben nincs helye titkolózásnak, háttéralkuknak, a nyilatkozat aláírásával pedig hétfőn világossá válik, hogy a jövőben kikből áll majd az MSZP-frakció.

Gyurcsány Ferenc erre reagálva csütörtökön azt mondta: hétfőn is az MSZP-frakció tagja lesz, és amíg a szocialista képviselőcsoportban ül, betartja annak szabályait. Értelmetlennek nevezte azonban, hogy a képviselőcsoport tagjainak ultimátumot adjanak.  Azt is mondta, rég volt már olyan, hogy egy elé tett papírt aláírt, ezért írásban közli a pártelnökkel, hogy miről tud nyilatkozni.

Logika és rendszerváltás

Gyurcsány Ferenc hétfőn a Facebookon közzétette Mesterházy Attilának szóló levelét. Ebben azt írta: "Az MSZP vezetői, köztük Te személyesen is arról beszéltek, hogy meg kell újítani a pártot. Ez szükséges és dicséretes szándék. De vajon tudjuk-e, hogy pontosan mi születik e szándékból és azt, hogy a végeredménnyel majd egyet tudunk-e érteni? Nyilván ez logikailag sem lehetséges. Így aztán a mostani nyilatkozat, melyet aláírva visszaküldünk, nem jelent semmit azon túl, hogy az aláírás napján a frakció tagjai vagyunk, és esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni. De miután ez egy nyilvánvaló tény, ezt nyilatkozat aláírása nélkül is lehetne tudni. és esetleges jövőbeni kilépésig azok is kívánunk maradni."

Gyurcsány a levélben még leírja: egy éve rendszerváltást sürgetnek a pártban, eddig nem sok sikerrel. A szaporodó nézetkülönbségeket látva neki és társainak előbb-utóbb dönteniük kell: maradnak az MSZP-ben, vagy távoznak. "A következő napokban, hetekben dönteni fogunk. Ha a távozás mellett döntünk, arról haladéktalanul tájékoztatni fogunk Téged."

A Magyar Nemzet információi szerint Gyurcsány Ferenc aláírta a nyilatkozatot, amellyel megerősíti, hogy a jövőben is az MSZP-frakcióban akar politizálni. A lap úgy tudja, kérdéses a volt kormányfő és követőinek kilépése a pártból, mert vélhetőleg nem tartana annyi ember Gyurcsánnyal, amennyi egy új frakció alapításához kellene.