Szilárda
-2 °C
7 °C

Greenpeace aktivisták tüntetnek Győrben

2011.10.19. 10:27
Greenpeace aktivisták foglalták el Győrben az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség épületét, azért tüntetnek, mert szerintük az almásfüzitői vörös iszap, illetve toxikus hulladéktároló működésével kapcsolatban szabálytalan engedélyeket adott ki a felügyelőség, céljuk az, hogy azonnal vonják vissza ezeket az engedélyeket.

Az aktivisták a tározóból kéthordónyi toxikus hulladékot vittek a felügyelőségre. A lengyel, magyar, román és szlovák környezetvédők transzparensein a "Zárjuk be a veszélyes üzemeket és a veszélyes hatóságokat!" követelés volt olvasható. Ezzel akarták felhívni a figyelmet arra, hogy a győri felügyelőség jóváhagyásával növelik Almásfüzitőn a környezeti és egészségügyi kockázatot. Vay Márton, a Greenpeace magyarországi szervezetének szóvivője elmondta, az aktivisták lezárták a recepciót azzal, hogy odaláncolták magukat a beléptető rendszerhez. Egyelőre várják, hogy reagáljon valaki a felügyelettől.

2010-ben a győri környezetvédelmi felügyelőség engedélyt adott évi 132 000 tonna, 161 fajta veszélyes hulladék és évi 280 000 tonna nem veszélyes hulladék komposztálására Almásfüzitőn a Tatai Környezetvédelmi Zrt. számára, ám a zöld szervezet szerint a tevékenység kockázatos és az engedélyben leírtakkal szemben nem zajlanak le a komposztálásra jellemző folyamatok.

Korábban Farkas Béla, a zrt. környezetvédelmi igazgatója elmondta, kész arra, hogy megvitassa a Greenpeace szakértőivel a környezetvédelmi szervezet által felvetett kérdéseket, és rendelkezésére bocsássa a közérdekű adatokat. Erről annak a kapcsán nyilatkozott, mert a Greenpeace azt kérte, hogy azonnal függesszék fel az almásfüzitői VII. számú vörösiszap tározó, és az ott hulladéklerakást végző Tatai Környezetvédelmi Zrt. engedélyét.

A cég a bejelentésre reagálva az MTI-vel közölte: tevékenységét a vonatkozó szabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelően végzi.

A Greenpeace szerdai közleménye idézi Tömöri Balázst, a Greenpeace kampányfelelősét, aki elmondta: "mindenki számára világos, hogy a vörösiszapot be kell takarni, de nem egy 400-féle, veszélyes hulladékokat is nagy mennyiségben tartalmazó toxikus takaróval. Az almásfüzitői engedély több pontján még a felügyelőség sem komposztálásról, hanem hulladék kihelyezéséről beszél. Ahhoz viszont a hulladéklerakás sokkal szigorúbb feltételeit kellett volna vizsgálniuk, amik nyilvánvalóan nem teljesülnek Almásfüzitőn".

A Greenpeace Orbán Viktor miniszterelnököt petícióban kéri, hogy állíttassa le a hulladékok beszállítását. Emellett, Fülöp Sándorhoz, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosához fordultak az ügy kivizsgálásáért.