Puch nekiment Mesterházynak

2011.10.20. 19:20

Keményen bírálta az MSZP csütörtök délutáni elnökségi ülésén a pártelnök Mesterházy Attilát Puch László. A szocialisták volt pénztárnoka szerint az elnök nem volt elég kemény Gyurcsányékkal.

Puch korábban többször is nyilatkozott arról, hogy a volt miniszterelnököt és követőit kívűl tudnák a párton. Az elnökségi ülésen információink szerint a tisztújítás szükségességét is felvetette. Mesterházy a már korábban is többfelé húzó MSZP-s csoportok közötti "legkisebb közös többszörösként" kerülhetett a pártelnöki székbe, a ma már szinte bejelentettnek tekinthető szakítás után kiegyensúlyozó szerepére nincs akkora szükség.

Forrásaink szerint a pártelnökkel szembeni elégedetlenség jeleként lehetett már azt is értelmezni, hogy Kiss Péter és Szekeres Imre is távolmaradt a frakció hétfői üléséről, ahol Mesterházy egyenként kérte hűségnyilatkozatra a képviselőket a menni vagy maradni kérdésben.

Mesterházy ma egyeztetett Gyurcsánnyal, ezt követően már mindketten határozottan úgy nyilatkoztak, a volt kormányfő Demokratikus Koalíció Platformjának megvan a tíz támogató képviselője. Azaz Gyurcsányék úgy állhatnak fel, hogy lesz elegendő emberük új frakciót alapítani. Ez volt az elmúlt hetek igazi kérdése, nem a szakítás ténye. A kilépés bejelentésének módja és időpontja még mindig bizonytalan, de alkalomnak a DKP szombati születésnapi ünnepsége is kínálkozik.

A Puch által felvetett, de forrásaink szerint több régi nagy MSZP-s álláspontjával egyező kritika a szocialisták szempontjából alighanem jogos: az idő elhúzásával, a "békés és elegáns" szakítás fontosságának hangsúlyozásával Gyurcsány nyert többet. Egyrészt összeállt a frakciója, másfelől a mai egyeztetést követő nyilatkozatok alapján alighanem ő teheti meg a nyilvánosság előtt az első bejelentést.

Kérdés, hogy az MSZP megpróbál-e még tenni valamit: úgy tudjuk, hogy az elnökségi ülést csak félbeszakították Mesterházy vidéki programja miatt, de még ma éjjel folytatni akarják a tanácskozást.