no

Gyurcsányék aláírták a frakcióalapítási nyilatkozatot

2011.10.21. 21:26
Vidéken napok óta zajlik a telefonos kampány, hogy meggyőzzék az MSZP-tagokat a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció Platform támogatásáról, mivel szinte biztos, hogy Gyurcsány Ferenc szombaton bejelenti: kilenc képviselőtársával kilép a szocialisták parlamenti frakciójából. Az önállósodáshoz azonban szükség van egy saját pártra. A Magyarországi Szociáldemokrata Pártban nagy a riadalom, hogy a DK ünnepi rendezvénye előtt zajló pártértekezletükön valakik felvetik majd a szövetség lehetőségét.

Megvan a kilenc MSZP-s képviselő, aki követni fogja Gyurcsány Ferencet, ha végleg az elhagyja a szocialisták parlamenti képviselőcsoportját. Az Index információi szerint Vadai Ágnes, Molnár Csaba, Varju László, Vitányi Iván, Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Szűcs Erika és Oláh Lajos pénteken már alá is írta azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, csatlakozni fognak az országgyűlés új frakciójához.

Az MSZP-vel való szakítást a volt miniszterelnök szombaton a Demokratikus Koalíció Platform születésnapi ünnepségén jelenti be, ezt pénteken már minden érintett biztosra vette. A kilépés hetek óta központi kérdés az MSZP-ben, és bár már többször úgy tűnt, hogy megtörténik, eddig minden alkalommal elhalasztották a bejelentést. Sokan már csütörtökön, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila MSZP-elnök találkozója idején arra számítottak, hogy a megbeszélés pontot tesz majd az ügyre. Ehelyett Gyurcsány azt jelentette be, hogy még két napot aludni kell a bejelentésig.

Névadó párt is kell

Az időhúzásban fontos szerepe volt annak, hogy új frakció alapításához tíz képviselőt ír elő az országgyűlés házszabálya. A szükséges létszám az MSZP ellenlépései miatt sokáig nem akart összejönni. Csak az elmúlt napokban vált biztossá, hogy megvan a minimális tíz fő.

DSZZS20111020103
Fotó: Szigetváry Zsolt

A másik probléma az, hogy az önálló képviselőcsoport létrehozásához szükség van egy névadó pártra is. A DK-ban arra számítanak, hogy a parlament vezetése alkalmazni fogja a Szabó Iván-féle Magyar Demokrata Néppárt frakcióalapításakor alkalmazott elveket, és nem támaszt akadályt a frakcióalapítás elé akkor sem, ha nem sikerül egy olyan pártot „beszerezni”, amely indult a 2010-es választáson.

1996-ban az MDF-ben bekövetkezett szakadás után létrejött párt, az MDNP azonnal megalapíthatta a maga 15 fős (akkor még ennyi volt a minimális létszám) frakcióját, mivel az alkotmányügyi bizottság, többek között a Fidesz és az MSZP támogatásával megszavazta, hogy az esetre ne vonatkozzon a kilépéskor és kizáráskor alkalmazandó szabály, amely a függetlenek között töltendő hat hónapos várakozási időszakot ír elő a képviselőknek. A DK reményei ellenére sokan úgy vélik, hogy a frekcióalapításnak előfeltétele egy olyan párt, amely részt vett az előző országgyűlési választáson.

Kövér kezében a döntés

A döntés Kövér László házelnök kezében van, ezért tűnt biztosabb megoldásnak, hogy a több mint százéves múlttal és számos nemzetközi szervezeti tagsággal rendelkező Magyarországi Szociáldemokrata Párt adja a hátteret Gyurcsányék távozásához. A Kapolyi-féle MSZDP is szombaton tartja pártértekezletét. Schmuck Andor, a párt új főtitkára szerint az eseményen elvileg a párt új programjának elfogadása van napirenden, a Demokratikus Koalíció ügye nincs, de ha valami történik, és a tervek ellenére átcsúszna egy ilyen javaslat, akkor ő azonnal le is mondana két hetes tisztségétől. "Nem kívánok partner lenni az új SZDSZ megalapításában" - mondta az Indexnek Schmuck.

A saját párt alapításában korábban nem gondolkodó Gyurcsányék számára a másik lehetőség a Demokrata Párt nevű formáció, amelyet XVII. kerületi DK-szimpatizáns baloldali aktivisták májusban kezdtek gründolni.

Kié lesz a párttagság?

A parlamenti osztozkodás után a szétválásban a párttagok ügye lesz a következő ütközőpont. Úgy tudjuk, hogy a DK már elkezdte a regisztrált szimpatizánsok és tagok körében az új helyzetre való előkészületeket, és telefonos kampányban igyekszik meggyőzni őket, hogy minél előbb kövessék a volt miniszterelnököt az új pártba.

A DK nyilvántartása szerint tagjainak nagy része párton kívüli, és csak 1000-1500-an MSZP-sek. Ha ők kiválnak a szocialisták közül, nagy vérveszteséget okozhatnak a régi pártnak, különösen ha azt is beszámítjuk, hogy a DK által kikényszerített nyári pártszavazáson ennél sokkal többen támogatták Gyurcsány álláspontját.