Nem törvénysértő a miniszterelnöki beszéd lefotózása

2011.10.21. 15:03
Az adatvédelmi biztos szerint nem ütközik a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok megismeréséről szóló törvény rendelkezéseibe a miniszterelnöki beszéd kéziratának lefotózása, illetve nyilvánosságra hozatala.

A közlemény szerint az Országgyűlés sajtófőnöke és az Origo is állásfoglalást kért szeptemberben az adatvédelmi biztostól a plenáris ülésen felszólaló képviselők – köztük a miniszterelnök – kéziratának fotózhatóságáról.

Az index fotója a beszédről
Az index fotója a beszédről
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A nyilvánosságra hozott fotókon a miniszterelnöki beszéd tervezetének egy oldala látható. Jóri András szerint ez a dokumentum nem tartalmaz védendő személyes adatot. Parlamenti felszólalásakor a miniszterelnök a kormány nevében fejtette ki álláspontját az ország előtt álló feladatokról, a kormány erre adandó válaszairól, valamint javaslatokat terjesztett elő. A miniszterelnök tehát közérdekű adatokat tárt a nyilvánosság elé, az előtte lévő papírlap közérdekű adatot tartalmazott – állapította meg az ombudsman.

A miniszterelnöki beszéd tervezete döntés megalapozását szolgáló adatnak minősül. Ezen adat nyilvánosságra hozataláról az adatot kezelő – jelen esetben a miniszterelnök – dönthet. A döntés megalapozását szolgáló adatot megismerővel szemben viszont nem áll fenn olyan jogi kötelezettség, amely szerint köteles lenne titokban tartani – áll a közleményben.

Megjegyezték, hogy egy ilyen adatnak – akár véletlen – nyilvánosságra kerülése a közfeladatot ellátó szerv számára kellemetlenséggel járhat, vagy olyan következtetést vonhatnak le belőle, amelyet a közfeladatot ellátó szerv egyébként nem hozna nyilvánosságra. A jogalkotó viszont ezen dokumentumok nyilvánosságra hozását nem tekinti olyan súlyú sérelemnek, amelyhez szankciót fűzne.

Az Országgyűlés ülésén részt vevő miniszterelnök, illetve országgyűlési képviselő közfeladatot ellátó személy. Feladatkörükkel összefügg a plenáris ülésen vagy a bizottsági munkában való részvétel, illetve szinte minden, amit ezek során tesznek. A miniszterelnök pedig ezen felül mind a kormány, mind saját tevékenységét illetően közérdekű adatot tár a nyilvánosság elé parlamenti felszólalásaival, benyújtott indítványaival - fejtette ki a közlemény.

Az ombudsman rámutatott: az Országgyűlés ülései – főszabályként – nyilvánosak, így minden képviselőnek számolnia kell azzal, hogy bármi, ami az Országgyűlés ülésén elhangzik vagy történik, az a legszélesebb nyilvánosságot kaphatja. Az, hogy egy adat védendő személyes adatnak, közérdekből nyilvánosnak vagy közérdekűnek minősül-e, illetve, hogy nyilvánossága korlátozható-e, esetről esetre dönthető csak el.

Lapunk és az Origo fotósait kitiltották a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból, miután publikáltuk az Orbán Viktor beszéde kéziratáról készített fényképet. Ezt követően fotók híján rajzokkal illusztráltuk a parlamenti munkát. A tiltást szeptember 22-én feloldották.