Ez a poszt a következő Percről percre része:

Tízezreknek nem tetszett a rendszer

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Futóverseny és lezárások Budapesten

    Az 56-os forradalom 55. évfordulóján számos budapesti rendezvény lesz. A megemlékezések, a futóversenyek és a tüntetés miatt jó néhány útlezárásra számítaniuk az autósoknak.

  • cikkünk a témában:

    A gumilövedék helye megmarad

    Öt évvel ezelőtt egy embernek eltörte az ujját egy rendőr, egy férfinek kilőtték a szemét, egy hazafelé tartó nőt a nyakán talált el egy gumilövedék. Horváth György seregélyesi ékszerész azon a napon elindított egy T/34-es harckocsit az Erzsébet téren, és bekerült a világ szinte összes híradójába, Lanczner Satu Ferdinánd pedig a Kossuth tér parancsnokaként irányította a tüntetőket. Mi lett velük?

  •  
  • Napközben országszerte többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Kisebb eső, zápor bárhol eshet. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 15 fok, a késő esti 6, 11 fok között valószínű. (met.hu)

  • Orbán Viktor Brüsszelben van, az Európai Tanács elnöke által összehívott csúcstalálkozón vesz részt. "A magyar miniszterelnöknek mindig ott kell lennie, ahol az országnak a leginkább szüksége van rá" – indokolt Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfőn.

  • A Parlamentnél kilenckor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött az állami megemlékezés. Közreműködött a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége, a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara és Budapest Helyőrség díszelgői. A Himnuszt Bognár Szilvia népdalénekes énekelte el.

  • A kalocsai páncélosoknál szolgált, és alakulatával átállt a forradalom oldalára a hódmezővásárhelyi Tunyogi Ernő. A harckocsizók a fóti föld alatti lőszerraktárt őrizték, itt fogták el őket a szovjet csapatok. A forradalom után nem kapott rendes munkát. 1969-ben rendőrök gumibotozták meg egy, a forradalommal kapcsolatos megjegyzése miatt. (delmagyar.hu)

  • Kékessy György szakaszvezető a pestszentlőrinci tüzérlaktanya felé tartott 1956. október 23-án. "Feltűnt, hogy a villamoson milyen vidám hangulat van. Főleg a fiatalok valami egyetemista tüntetésről, felvonulásról és bizonyos pontok felolvasásáról beszéltek egymás között. Egyenesen a laktanyába mentem. A kapunál ekkor már dupla őrség fogadott, igazoltattak. Az eltávozásokat, kimenőket visszavonták, és főleg a tisztjeink roppant idegesnek látszottak". (szoljon.hu)

  • A nagykőrösi ünnepségen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, Kiskunmajsán Kerényi János kormánymegbízott mond beszédet. (baon.hu)

  • A debreceni Régi Városházán tizenegykor kezdődik az ünnepi közgyűlés, ahol átadják a Csokonai-, Hatvani- és Hajós Alfréd-díjakat is. (dehir.hu)

  • Corvin köz: A Kócos becenevű Szabó Ilonkára, a Corvin köziek egyik parancsnokára emlékeznek, akit 17 évesen a Práter utca végén lőttek agyon 1956. október 28-án.

    A megemlékezésen 40-50 ember vesz részt. Elhangzott, hogy az 56-os forradalom résztvevőinek 5-8 százaléka lehetett cigány származású.

  • A kazincbarcikai 1956-os emlékműnél tizenegykor kezdődik ünnepi műsor és koszorúzás. Beszédet mond Szitka Péter polgármester, közreműködik Kamarás Iván színművész és Merényi Ákos musicalszínész. (boon.hu)

  • Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelből, az európai uniós válságkezelő csúcstalálkozó helyszínéről nyilatkozott az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának. Elmondta, a szerdai sikerességhez vasárnap néhány kérdésben egyetértésre van szükség, ezért is tartózkodik Brüsszelben, dacára annak, hogy nem ott volna a helye, hanem Budapesten, "mert 1956-ot ünnepeljük, mert minden, ami ma jó, és esélyt ad a jövőre a mi életünkben, az mind 56-ból fakad". (MTI)

  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a programok java délután kezdődik, Csengeren például állampolgári eskütétel is lesz. (szon.hu)

  • 1956-ban, amikor minden sarkon állt egy puskás öcsi. (heol.hu)

  • Corvin köz: a cigányhimnusszal ért véget a forradalom cigányáldozatairól szóló megemlékezés. Megkoszorúzták a 17 évesen agyonlőtt Szabó Ilonka emléktábláját is.

  • A Mecseki Láthatatlanok az 1956-os forradalom és szabadságharc idejének egyedülálló egysége volt Magyarországon, hozzájuk hasonló egy sem akadt. Nem magányos harcosokról van szó, hanem eleinte ezerfős, később 330-340 főre olvadó alakulatról, amelyet eredetileg részben Pécs védelmére szerveztek. (sonline.hu)

  • Bácskai Endre a Petőfi kör tagjaként vett részt a forradalomban. Fegyverrel a kezében harcolt a Magyar Rádiónál. 1956. október 24-én hajnalban azonban szovjet tankok érkeztek a Múzeum Kávéház felől, és egy lövedék szétroncsolta a térdét. A Vas utcai kórházban megkapta az utolsó kenetet, állapota válságos volt. Tizenöt társával együtt Bécsbe indították, de a szigorúan titkos Sziklakórházba vitték őket, ahonnan sok szenvedés után igen szerencsésen szabadult. (MR1-Kossuth Rádió)

  • Deák Ernő 16 évesen hagyta el az országot 1956-ban. "Nem tipikus 56-os sors az enyém, mert egészségügyi okból jöttem el. 15 éves koromban súlyos tbc-t kaptam. December 9-én egy újabb tüdővérzés jelentkezett, és az volt a meggyőződésem: ha nem jövök ki Ausztriába, akkor az út a temetőbe visz. (vasnepe.hu)

  • Kossuth tér: Nem ideális az idő a szabadtéri programoknak, szakad ugyanis az eső. Ennek ellenére a Kossuth téren az aszfaltrajzersenyen kívül minden programot megtartanak, sőt, a rajzolni vágyó gyerekek a Vidékfejlesztési Minisztérium árkádjai alatt papíron alkothatnak.

    photo
    Fotó: iBarakonyi

    Egy sátor alatt tartják meg az Olvasóligetet, ahol a forradalom irodalmából olvasnak fel színészek, és van zenei színpad is, tudósítónk a 12:30-kor kezdődő Bohemian Betyarst ajánlja az olvasók figyelmébe.

    És nyílt nap keretében a Parlamentbe is be lehet menni, a 20-30 fős csoportok beengedése folyamatos.

  • Bródy Sándor utca: Mindjárt kezdődik a Főváros megemlékezése a Magyar Rádió épületénél, ahol Tarlós István főpolgármester is beszédet mond.

  • Az Olaszországba menekült 56-os magyarok jelképes helyszínein emlékeztek meg a nemzeti ünnepről Rómában és az abruzzói Capestranóban, ahol ma nyitották meg Kapisztrán Szent János magyar segítséggel helyreállított szülőházát. (MTI)

  • Kossuth tér: 15-20 gyerek rajzolgat, hideg padokon ülnek szegények, de rendületlenül rajzolnak. A legtöbb alkotáson szerepel a tank, a lyukas zászló és a Parlament épülete. van, aki szívecskét és virágot is rajzol hozzá.

  • Bródy Sándor utca: A Himnusz éneklésével elkezdődött a Főváros megemlékezése. A hallgatóság létszáma ötven és száz fő között lehet. Az ismert emberek közül megjelent a két főpolgármester-helyettes, Bagdy Gábor és Csomós Miklós. Az első sorban áll a kerületi polgármester, Kocsis Máté is.

  • Kossuth tér: A fanfárokkal kísért őrségváltás annyira jól sikerült, hogy a külföldi, főleg japán turisták megtapsolták.

  • A mártírhalált halt miniszterelnök unokája, Jánosi Ferenc meghatározó gyermekkori élménye, hogy a forradalom leverése után Romániába internálták őket. Mire visszatértek, nagyapját már kivégezték, édesapja nyolcéves börtönbüntetését töltötte. Ferenc közlekedési mérnök lett. (MR1-Kossuth Rádió)

  • Bródy Sándor utca: Körülbelül húsz percen át beszélt a főpolgármester a megemlékezésen. Tarlós egyszer kapott nagyobb tapsot, amikor az Új Színházra utalva arról beszélt, hogy nem helyes lenácizni egy olyan színházat, amely például Gyurkovics Tibor műveit játssza, és ha megjelenik valami új a palettán, akkor a sokszínűség bővül. Összefogásra szólította fel az embereket, azt mondta, őszinteségre, hitre és összefogásra van szükség ahhoz, hogy a fővárost kiemeljék nehéz helyzetéből. Tarlós egyfelelől a jelenlévők, másfelől a parlamenti erők és a kerületek segítségét kérte ehhez.

  • Mintha ma történt volna, úgy mesél az ötvenöt évvel ezelőtti időkről Szemán István és Földes Imre. A forradalom idején a barikád ellentétes oldalán álltak Dorogon. Ma jó barátok. (kemma.hu)

  • "A sajnálatos októberi eseményekkel maszatoló KISZ-titkárok meg a Biszku Bélák ma könnyű nyári öltönyökben sétálnak a zöldövezetekben, míg az '56 utáni megtorlások túlélői gyakran nyomorognak és lekapcsolt villany mellett várják a nyugdíjat hozó postást" – mondta Lázár János Hódmezővásárhelyen. (MTI)