Demján zászlóshajója megfeneklett Szentesen

2011.10.26. 13:56
Az Arcadom Zrt.-nek négycsillagos szállodát kellett volna varázsolnia 2011 végére az évtizedek óta romos állapotban álló szentesi Petőfi Szállóból, a beruházás azonban csak addig jutott, hogy a felvonulási területen kitették, később pedig leszedték a cégtáblát. A hárommilliárdos építkezésből a cég egyelőre pénzt nem látott, viszont gőzerővel beindult körülötte a jogi csatározás: előbb az Arcadom indított felszámolási eljárást a fővállalkozó ellen, majd az Arcadom is megkapta ugyanezt az üzletet közvetítő társaságtól, amely Demjánéktól követeli a jutalékát. Az elmérgesedett pénzügyi vitából polgári per és büntető feljelentés is kerekedett. A város szocialista polgármestere úgy látja, az ügyben senki sem ártatlan, de szerinte a remény hal meg utoljára.

Nagyon jó munka lett volna, de mivel a szerződésben foglalt feltételek nem teljesültek, nem tudtuk elkezdeni a munkát – magyarázta Hajdu László, az Arcadom tavasszal leváltott vezérigazgatója a szentesi Petőfi Szálló beruházás miatt indított polgári per tárgyalásán, hogy a vezetése alatt álló vállalat miért halogatta az építkezés megkezdését.

Szentesen éppen egy éve, 2010 októberében jelentették be, hogy a Demján Sándor érdekeltségéhez tartozó Arcadom Zrt. végzi majd a város központját elcsúfító romos ingatlan felújítását.

A több mint százéves Petőfi Szálló újjáépítésének kezdési időpontja addigra már sokadszor csúszott, a beharangozott beruházásból pedig csak annyi valósult meg, hogy a sétálóutca melletti épületegyüttesben első lépésként szétverték a színháztermet, majd pedig a homlokzati falakon külső csöveken vezették el a közműveket kiváltó vezetékeket.

Az Arcadom viszont azt ígérte, hogy egy hónapon belül felvonul, és egy év alatt a pincétől a padlásig rendbe hozza a műemléki védettség alatt álló épületet.

Az eredeti tervek szerint a Petőfi Szálló lett volna a dél-alföldi régió első, számtalan luxusszolgáltatással rendelkező ötcsillagos szállodája, ahol holland és német nyugdíjasok élvezhetik a gyógyforrás előnyös élettani hatásait, a tervet azonban már 2009-ben négycsillagosra módosította a Pendola Kft., amely az önkormányzat pályázatán nyerte el a teljes rekonstrukcióra vonatkozó megbízást. A budapesti Garay téri üzletközpont beruházójaként ismertté vált Pendola több éves huzavona után egy tanácsadócég, a Lama Plus Kft. közvetítésével tavaly nyáron szerződtette a munkára az Arcadomot.

A viták forrása éppen a kivitelező cég sikeres kiközvetítésének jutaléka, illetve a projekt műszaki előkészítésének munkadíja lett, amelyért a Lama Plus nyújtotta be a számlát. Az Arcadom azonban a Lama Plus által kért formában nem akart fizetni, ezért abban állapodtak meg, hogy a Lama Plus 280 millióját bankokkal faktoráltatják. A pénzügyi tranzakció elhúzódott, a felek között pedig elmérgesedett a helyzet.

A Lama Plus azzal vádolta meg az Arcadomot, hogy nem akarja kifizetni jogos követelését, a Demján-cég viszont sokallni kezdte a jutalék nagyságát. Az Arcadom  tavasszal polgári pert indított feltűnő értékaránytalanság címén a Lama Plus ellen, majd a másik félnek, a Pandola Szentes projektcégnek is nekiment, és felszámolási eljárást indított ellene. De mivel a Lama Plus nem kapta meg a szerződésében garantált pénzösszeget, az Arcadom sem úszta meg felszámolási eljárás nélkül, sőt a Lama rendőrségi feljelentést is tett a Demján-cég elszámolási megoldása miatt. A Lama szerint ugyanis a Demján-cég illetékesei a felszámolási eljárás megszüntetése érdekében hamis bizonyítékokat mutattak be a bíróságon.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a Pendola fiktív számlázás gyanújával az adóhatóságnál jelentette fel az Arcadomot. A Pendola álláspontja szerint a generálkivitelezéssel megbízott Demján-cégnek meghatározott ütemterv alapján kellett volna végeznie a munkálatokat, de a darabonként is több százmilliós számlákat teljesítés nélkül nyújtották be.

Információink szerint a balul sikerült szentesi projekt közben lecserélődött az Arcadom teljes vezérkara. A Demján-csoport fő építőipari vállalkozásának menedzsmentváltása azonban felemás módon zajlott le, mert bár március óta új vezetők irányítják a társaságot, a személycseréket sem a cégnyilvántartásban, sem a cég honlapján nem jelezték. A korábban már idézett Hajdu László helyét a vezérigazgatói székben több mint fél éve Csapó Tamás korábbi igazgatósági tag vette át, és időközben megszűnt az operatív döntéseket hozó igazgatóság is, az egykori tagok, Völker Zsolt, Hantosi Ferenc és Mécs Imre a felügyelőbizottságba ültek át.

A szentesi beruházás sorsával kapcsolatban az Index megkereste az Arcadom jelenlegi vezetését, hogy megtudjuk, milyen szerződési problémák akadályozták valójában a munka megkezdését, valamint, hogy látnak-e esélyt arra, hogy a Petőfi Szálló építését a későbbiekben befejezzék. Az Arcadom vezérigazgatója helyett végül a Demján-cégek kommunikációs igazgatójától kaptunk értesítést, hogy a cégcsoport általános stratégiáját követve a jogi viták lezárultáig nem nyilatkoznak az ügyben. Dosek Rita, a Lama Plus ügyvezetője szerint viszont a 2010-es pályáztatás idején az Arcadom vezetői megtévesztették a szentesi projekttulajdonost azért, hogy elnyerjék az első helyet. A szerződésben vállaltakkal ellentétben többszöri felszólításra vonultak fel a területre, és munkát sem végeztek, közben pedig különféle eljárások kezdeményezésével lassítják a jogos követelések kifizetését.

"A remény hal meg utoljára". Ezt már a város polgármestere, Szirbik Imre mondta, aki még mindig úgy gondolja, hogy rövid határidőn belül megoldódhatnak a viták, és elkezdődhetnek a tényleges munkálatok. Az MSZP-s polgármester véleménye szerint egyik cég sem ártatlan az ügy elfajulásában, de nem kizárt, hogy a békéltetés után ebben a felállásban folytatódjon az építkezés. Az optimista városvezető szerint újabb két év múlva talán valóban átadhatják a város új szállodáját.