Szilárda
-2 °C
7 °C

Hála istennek, nem a MIÉP kampányát csinálta

2011.10.26. 14:56 Módosítva: 2011-10-26 15:55:00
Kevés szóviccel, mégis izgalmasan beszélt Geszti Péter az önimázsépítésről, a fekete lyukról, a fikázókról, a magyar labdarúgásról, az SZDSZ-ről és a flow-ról a Corvinuson. Ez volt az Antall József Tudásközponton belül Forum Corvinum néven működő egyetemista közösség előadássorozatának nyitóelőadása.

Az előzetes regisztráció után, 17.58-kor körülbelül négyszázan várták karszalagban, hogy bemehessenek az előadóba. A fesztiválhangulatra a megjelent negyvenes asszonyok egyike – talán rajongóként, talán a Sikert szomjazva érkezett – a „Gyere, fogd meg a kezem, el ne veszítsük egymást!” mondattal erősített rá.

A rendszerváltás utáni első miniszterelnök fia, Antall Péter rövid felkonferálása alatt elárulta, hogy többen jelentünk meg, mint a visegrádi négyek államfői konferenciáján, eljátszva a gondolattal, hogy Geszti Péternek vannak-e politikai ambíciói. „No way!” – szúrta közbe a rendszerváltó rapper.

Hagyjuk a szexet az elején

Geszti nem kisebb kérdéssel nyitott, mint hogy mi az élet értelme, és öt-hat embert meg is kérdezett, mire valaki eltalálta, hogy az elvárt válasz: boldognak lenni. Ő maga még fiatalon olvasta valahol – miután gyerekszínészként megunta az életét – hogy „Találd ki, hogy mit akarsz csinálni, és keress valakit, aki fizet érte”. Majd rájött, hogy ezt úgy érheti el, ha slágereket csinál, azaz olyan dolgokat, amik hatással vannak tömegekre, legyen szó akár a Magyarországról, akár egy reklámkampányról, akár a Nemzeti Vágtáról.

Tehát már akkor az akart lenni, aki majd az akar lenni, aki akkor volt, amikor az akart lenni, aki most.

Mozart, Jobs, mindegy, ha nem tud értékesíteni

Csak azzal szabad foglalkozni, ami brutálisan érdekel, különben nem fog menni, szögezte le a filozófiáját saját bevallása szerint valamiféle taoizmusra és a flow-élményre építő Geszti, aki szerint a személyes márka legfontosabb eleme a transzferálható siker. (Az utóbbi tíz évben barátai minden vállalkozásáról le akarták beszélni a bukástól féltve, és három évig Vágtázott iszonyatos ellenszélben, sokszor mosóporügynöknek érezve magát, miközben az összes kistérség vezetőjét személyesen fel kellett keresnie, mire beindult a projekt, de ő vallja, hogy a sikeres ember is sokszor elbukik, csak eggyel többször áll fel.)

Geszti01
Fotó: Herczeg Márk

Amikor 2002-ben elvállalta, hogy felépíti egy párt kampányát, nagyot kockáztatott: a szavazatok jelentős részét feldolgozták már, de a párt még mindig nem érte el az ötszázalékos küszöböt, egyre nőtt az izgalom, viszont amikor kiderült, hogy bejutottak 5,5 százalékkal, a siker fogalma egybeforrt a személyi márkájával (és mi is fellélegeztünk, hogy ezek szerint nem a MIÉP kampányát csinálta.)

Bár precíz, felkészült és elsősorban hatásvadász előadás volt, Geszti mégis többször keveredett ellentmondásba önmagával, amikor a személyes márkáról beszélt. Először azt állította, hogy Dés Lászlótól azt tanulta, hogy minden, amit csinál, tanúbizonyságot tesz róla, és a személyi márka ezek összességéből áll, később azt mondta, hogy „nem az a fontos, amit mások mondanak rólam, hanem az, amit én állítok”, végül bevallotta, hogy hiába határolódik el a korabeli hajától, a mai napig a Rapülőkkel azonosítják, megragadt a launch-pillanatban.

Én vagyok a magyar szójátékvírus

Amikor a Rapülők után Geszti felkérést kapott a Dzsungel könyve musical dalszövegeinek megírására, azt úgy interpretálta, hogy a márkája „kapott egy stichet, kicsit komolyabb lett”. A felnőttebb irányba haladás és a totális verbális kommunikációtól való távolodás érdekében létrehozta az utóbbi szempontból nézve szerencsétlen nevű Jazz+Az-t, majd a személyes márkáját minden addiginál jobban megnyitotta az Arc kiállítással, hogy megmutassa, hogy a vizualitás globális nyelvét is beszéli. (Abból, hogy a nonverbális kommunikációból erőltetett mosollyal kibontakozva  egy 2000-ben publikált indexes karikatúrát is felemlegetett, arra lehet következtetni, hogy ez nem jött neki össze maradéktalanul.)

Igen, de nem

A személyes brandet Geszti úgy fogja fel, hogy ő maga a cég. Arra az eldöntendő kérdésre, hogy kényszer-e a megújulás vagy inkább szándék, a reklámszakember úgy felelt, hogy igen, de nem. A kreativitást furcsa energiaként értelmezi, amivel rávehetők az emberek, hogy működjenek együtt abban, hogy létrehozzanak valamit. Fontosnak tartja, hogy amit megvalósít, abban „kvalitás és minőség” legyen. A Gringo Sztárról külön nem beszélt, csak annyit mondott, hogy „Nemsokára kijön a CD, vegyétek meg! :-)”, de azt így, szmájlival.

A nyomulás nála sosem pejoratív, önprezentációként éli meg, és szerves része a Geszti- féle 4 ciónak, a KIKI-nek (kooperáció, integráció, kommunikáció, innováció). Bevallotta, hogy jobb pillanataiban rengeteg gyengébb ötletet adott el egy jó prezentációval. A „Stay hungry, stay foolish”-t frappánsan/fájdalmasan „Legyen benned létvágy”-ra fordította.
Ahhoz, hogy versenyképes maradjon, alapszabálya, hogy megbízható maradjon („Már nem a magánéletemre gondolok”), illetve gondosan megszűri, hogy kikkel dolgozik együtt. Kreativitáselmélete szerint 1+1 az nem mindig 2, hanem lehet végtelen is, ha a megfelelő emberek állnak össze.

Úgy is lehetne Budapestet hívni, hogy Stresszbourg

Az előadás során Geszti összehasonlította az amerikai és a magyar morált. Míg az USA- ban támogatják a kreativitást, addig Magyarországon félnek a másságtól. A kozmopolita nyugatias gondolkodás előli elzárkózó tendenciát az ezredforduló óta érzi igazán. Az a meglátása, hogy a magyar foci is azért vergődik annak ellenére, hogy az U20-as válogatottak Európa élmezőnyébe tartoznak, mert a jobb játékosokra rászólnak, hogy fussanak lassabban; a nagyvállalatoknál is elnyomják az egyéniségeket. Az X-Faktor zsűritagja – megtalálva az aranylemez-középutat – magát lelkiekben és kulturálisan magyarnak, munkájában amerikai stílusúnak vallja.

Geszti03

Geszti szerint nem az űrben, hanem a Földön kell keresni a fekete lyukat, hiszen Magyarország az, vagyis inkább egy baloldal-jobboldal megosztottságú kulturális kátyú, ahol az embereket csak a rossz hírek érdeklik, és ahol úgy látja – saját tapasztalataival alátámasztva –, hogy nem számít, mennyi sikert ér el az ember, egy idő után már csak
fikázzák, főleg a névtelen kommentelők.

„Fikázni könnyű, alkotni nehéz” – válaszolt a fanyalgóknak Péter, akinek célja, hogy olyan kulturális termékeket hozzon létre, amik eltartják magukat („El is maradt idén az Arc”).

Mesélj mindennap a gyerekednek, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól

Amikor elért a Maslow-piramis tetejére, belépett a megváltó korszakba, vagyis önigazolásra vágyott, és non-profitjellegű vállalkozást akart csinálni. A mai napig érdekli, hogy a kommunikációt hogyan lehet úgy alakítani, hogy a kicsit beteg társadalomnak segíthessen a dolgokat feldolgozni, és ehhez kapcsolódik a hátrányos helyzetűek problémáival való foglalkozás vagy a nevelés.

Az előadás végi kérdésekre Geszti elárulta, hogy ha valakinek van is jó ötlete, két-három évig ne csináljon semmit, annyira „lepusztultak a szakmák, a tolerancia, a gazdasági krém”, de társakat addig is érdemes keresni, akárcsak inspirációt, ami neki régen a szépirodalom és a komolyzene volt, manapság pedig az emberek és a lányai. „Mert az élet megy tovább.”

És gyönyörű lett volna, ha ilyen szép véget ér az egész, de az élet tényleg megy tovább, mert az utolsó kérdés lehetőségét egy harminc körüli férfi kapta, aki elmondta, hogy nem közgázos, de odafigyelt, és közölte, hogy ha Gesztinek reklámra lenne szüksége, nézze meg a www.keresztesjanos.hu-t. „Igaza van!” – kiáltott fel Geszti Péter.