A legjobb buli a Morrison's után

Bár a felsőoktatási törvénytervezet ellen rendezett diáktüntetés azzal zárult, hogy a fáklyával felszerelkezett egyetemisták egy Magyar felsőoktatás feliratú koporsót kísértek utolsó útjára, az egész rendezvényre mégsem ez a patetikus és gyászos hangulat volt jellemző. Sőt, eleinte úgy tűnt, a környéken ez a második legjobb buli, közvetlenül a Morrison's után.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szalay utcai székháza előtt dübörgött a vidám gumicukortechno, a környéken pedig nagyobb tömegben nyüzsögtek az egyetemisták, mint egy viszki-Red Bull akciónál. Egyértelmű volt, ha Magyarországon 24 év lenne az átlagéletkor, nem pedig 40, esetleg létezne egy tényleg fiatalokra szakosodott párt, akkor egész mást jelentenének a tüntetések.

Ránézésre a legtöbben közgázosok voltak, ingben és pulóverben, páran decens dzsekiben, kihajtott kapucnis pulcsival. Láttunk kis számú emóst/darkost és négy metálost. A hipszterek száma viszont elenyésző volt, ami érthető, hiszen ők a középiskola után egyből a dj- vagy blogger szakirányt választják.

A diszkós hangulatot fokozta, hogy a hangsúlyozottan jól nevelt fiúk és lányok közt zömök és ellenszenves, feketeruhás kidobók grasszáltak. Továbbá hogy műsorvezetőnek a mikrofonba hadováló dj-iskolába tagozódott, kellemetlenül közvetlen fiút választottak.

Retorikaoktatást!

Reméltem, hogy a műsor első fele hagyományteremtő lesz a magyar demonstrációk történetében, mivel beszédek helyett dobhártyarepesztő hangerővel pakolták egymás után a zenéket, amelyek egyre egyetemistaklubosabb hangulatot teremtettek ugyan, de végül is jól lehetett instruálni a vidám, szuperpontos számításaink szerint 6 ezres tömeget. Lengessétek a rózsákat, kiabálta a szpíker, lengették, öleljétek meg a szomszédotokat, megölelték, tényleg csak az hiányzott, hogy az óÓó-ra a közönség vissza óÓó-zon.

Ha itt abbamarad a tüntetés, akkor azzal a kellemes tapasztalattal megyek haza, hogy a diákok lazák, jó fejek, és nagyon nem akarnak Hoffmann Rózsa vonalas, múltba révedő, álkonzervatív rendszerében térdepelni. A lényeg úgyis elolvasható volt a transzparensekről.

A továbbiakból viszont egyértelművé vált, hogy ha valami hiányzik a magyar oktatásból, az a retorikaképzés. Koncepció volt, hogy minden egyes régió diákképviselője beszédet mondjon, ami egyrészt rettentő demokratikus, másrészt döbbenetes hosszúságúra nyújtotta a demonstrációt. A megszeppent szónokok ráadásul úgy leültették a bulit, mint amikor váratlanul hazajönnek a szülők.

Senki nem akar a röghöz kötődni

Tizenhét különböző formában hallgathattuk meg az amúgy releváns felvetéseket, miszerint a röghöz kötés ötlete retrográd terv, hogy korábban maga a Fidesz kampányolt a népszavazáson a tandíj ellen, most viszont bevezetnék. Hogy a kormány az eladósodás ellen harcol, miközben a tandíj, amelyet a legtöbben diákhitelből finanszíroznának, újabb adósokat termel.

Voltak ígéretesebb szónokok, például az egri küldött, aki szerint röghöz kötés helyett munkahely kell, és akkor még a régiót sem hagynák el. A szegedi srác, aki azzal mozgatta (nem mozgatta) meg a közönséget, hogy azok kezeit akarta látni, akikkel konzultáltak a törvénytervezet bármely pontjáról. Vagy a pécsi fiú, aki köszönetet mondott az államtitkár asszonynak azért, hogy lehetőséget adott a közismerten retrográd elemeket gyűjtő Professzorok Batthyányi Köre tagjai számára, hogy rektorokká váljanak. Ők szakmai okokból eddig ugyanis sorra elbuktak a rektori székekért folytatott küzdelemben.

A nagybetűs élet, a bohócügyi államtitkárság és a többi agyzsibbasztó közhely emlegetése miatt azonban olyan révületbe estem, mint amikor hallgatóként meredtem 200 társammal az előadó egy távoli pontjára, ahol egy zombi hatszázadszorra darálta le ugyanazt az irreleváns, de vizsgán számon kért szöveget.

Hoffmann Rózsa a szakadék szélén

A zsibbadtságból csak a szpíker szakított ki, aki ötpercenként elsütött egy Hoffmann Rózsás viccet. Mi az, ha egy zenész és Hoffmann Rózsa összeáll? Tubarózsa. Mit mondunk, ha Hoffmann Rózsa a szakadék szélén áll? Zuhannyrózsa. Nincsen rózsa tövis nélkül. Ha én rózsabimbó lehetnék, rám szállnának mindig a lepkék.

A menekülést választva beszédbe elegyedtem a hallgatókkal, akik a műsor két és feledik órájában is lenyűgöző türelemmel figyelték a színpadot. Egy bölcsészkaros lány szerint a röghöz kötés, azaz hogy a diákoknak külföldi munkavállalás esetén visszamenőlegesen be kelljen fizetniük a tandíjat, megengedhetetlen. „Ha a szerződésben azt is vállalnák, hogy mindenképpen kapok munkát itthon, aláírnám. De nem fogok éhen halni.” – mondta, megjegyezve, hogy a hallgatói létszámcsökkentést viszont nem ítélné el.

Egy informatikát tanuló fiú szerint elhibázott ötlet, hogy 2,5-ös átlag alatt automatikusan önköltséges oktatásba kerülnének át a hallgatók. „Ez annak kedvezne, aki könnyebb szakokra jár. A mérnökszakokon a 2,2-es átlag jónak számít. Nálunk 2,8-tól már ösztöndíj jár.”

A tandíjról viszont megoszlottak a vélemények. Egy miskolci, villamosmérnöki karra járó fiú szerint mindenkinek joga van az ingyenes felsőoktatáshoz. A közgázos realitások közt élő srác viszont kifizetné a nagyjából 200 ezer forintnyi féléves tandíjat. „Amíg állami ösztöndíjasként, ingyen tanulok, nem jut eszembe beleszólni az oktatásba. De ha fizetek érte, akkor elvárom, hogy kapjak valamit a pénzemért. És például megkérdezném, hogy miért unalmasak az órák.”

Egy nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó ELTÉ-s lány pedig úgy vélte, Hoffmann Rózsa röghöz kötési javaslata az EU-s szabályokkal is ütközik: „Az EU alapja a szabad munkavállalás, ezért ilyesmit nem is lehetne bevezetni. A 2020-as vállalások szerint nekünk éppen hogy fejleszteni kellene a felsőoktatást, és a kutatás és fejlesztésre helyezni a hangsúlyt, hiszen tömegtermelésben Kína úgyis lenyom mindenkit.”